Karrier

tengerparti romantika

Ez kell ahhoz, hogy szívből megbocsáss (x)

A megbocsátás sokszor nem könnyű dolog. Különösen igaz ez, ha olyasvalaki bánt meg, aki közel áll hozzád érzelmileg. A megbocsátás azonban elengedhetetlen ahhoz, hogy a sérelem ne árnyékolja be hétköznapjaidat.

Busák István és Major Zoltán »Pepe«

Új vezetés áll az Isobar Budapest élére

Busák István, az Isobar Experience Design üzletágának vezetője veszi át az Isobar cégvezetői teendőit, és irányítja a továbbiakban a szervezet teljes megújulását. Más változás is van a vállalatnál.

Jeff Bezos, az Amazon alapítója

A csúcson mond le az Amazon alapítója

Rekord árbevételről és profitról számolt be az Amazon, a világ legnagyobb internetes kiskereskedelmi vállalata. A pénzügyi eredményekkel együtt érkezett az a hír is, hogy lemondott az alapító, a céget 1994-ben alapító Jeff Bezos.

A Bors című bulvárnapilap utcai hirdetése

Bréking: Felmondott az elfideszesített Bors főszerkesztője és átigazol a Blikkhez

A távozásra rálátó forrásaink szerint a 2017-ben, Andy Vajna kormánybiztos tulajdonossá válását követően kinevezett, ám a lapot szakmai alapon kiegyensúlyozni próbáló Kovács Vince megcsömörlött attól, ami a Borsot tulajdonló Fidesz-közeli Mediaworks kiadónál folyik. A Media1 értesülése szerint Kovács Vince az általa alapított Blikkhez tér vissza főszerkesztő-helyettesként. Nem ő lesz az egyedüli távozó.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások