Karrier

Nagy Iván Zsolt

Távozik Nagy Iván Zsolt, a Kreatív főszerkesztője – közmédiás szerepre készülhet

Nagy Iván Zsolt szeptember végén távozik a Kreatív főszerkesztői posztjáról. LinkedIn-bejegyzésében azt írta: már kinevezésekor jelezte, hogy ha lehetősége nyílik részt venni a közmédia újjáépítésében, továbblép. Bár egyelőre nem tudja, lesz-e konkrét feladata a közmédiában, a most zajló és várható pályázati folyamatok miatt összeférhetetlennek érezte, hogy továbbra is egy médiával foglalkozó szaklap főszerkesztője maradjon.

dr. Lendvai András ügyvéd, a MEME jelöltje a Médiatanács tagjainak jelölésében részvevő eseti bizottságba (balra) és Tóth Csaba, a MEME elnöke, a Médiatanács és az NMHH elnöki posztjára pályázó televíziós műsorkészítő

Szavazhat a Médiatanács-elnökjelöltek kizárásáról a pályázó Tóth Csaba által javasolt egyetemi ismerős

Dr. Lendvai András a Media1-nek megerősítette, hogy dr. Tóth Csabával az ELTE jogi karán több éven át évfolyamtársak voltak, ismerték és ma is ismerik egymást. A Tóth Csaba javaslatára, a MEME által a Médiatanács elnökének és tagjainak jelölésében közreműködő parlamenti eseti bizottság munkájába delegált ügyvéd azt írta: tudott arról, hogy egykori évfolyamtársa megpályázza a Médiatanács és az NMHH elnöki posztját. Lendvai mégsem lát összeférhetetlenséget, és nem vállalta, hogy kizárja magát Tóth esetleges jelölésének értékeléséből. Személyes vétójoga nincs, de az öt szakmai képviselő egyikeként szavazhat a pályázókról, és két nem szavazat már megakadályozhatja egy jelölt továbbjutását.

dr. Lendvai András ügyvéd, a MEME jelöltje a Médiatanács tagjainak jelölésében részvevő eseti bizottságba (balra) és Tóth Csaba, a MEME elnöke, a Médiatanács és az NMHH elnöki posztjára pályázó televíziós műsorkészítő

Egyetemi ismerősét javasolta a Médiatanács jelölőbizottságába az elnöki posztra pályázó Tóth Csaba (FRISSÍTETT)

A Media1 birtokába került belső levél szerint a Médiatanács és az NMHH elnöki posztjának megpályázására készülő Tóth Csaba, a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) elnöke maga javasolta egyetemi ismerősét, dr. Lendvai Andrást a jelölésben közreműködő parlamenti eseti bizottság tanácskozási jogú szakmai résztvevőjének. Tóth a Media1-nek elismerte, hogy a delegálás előtt egyeztetett is Lendvaival, mégsem lát összeférhetetlenségi problémát. Lendvai felszólalhat és szakmai álláspontot képviselhet a jelölési folyamat során. (Sőt mint cikkünk megjelenése után nem sokkal Lendvai közölte, szavazhat is, és egy másik szavazóval együtt akár vétót is gyakorolhat.)

Kuna Tibor és Soós Edvin a Manna FM logójával és egy rádióstúdióval készült montázson

A kegyvesztett NER-milliárdos, Kuna Tibor bizalmasa lett a Manna FM ügyvezetője – épp most, amikor Kuna visszatér a médiapiacra

Néhány nappal azután, hogy Kuna Tibor néhány hete egy interjúban bejelentette, visszatér a magyar médiapiacra, a Media1 információi szerint barátja és korábbi bizalmasa, Soós Edvin váltotta Enyedi Andrást a Manna FM rádiót működtető Manna Vision Media Kft. ügyvezetői posztján. Soós – aki egyébként korábban Márki-Zay Péter egykori miniszterelnök-jelölt kampánytanácsadójaként, majd az Újpesti Sajtó Kft.-nél történt rendőrségi házkutatás kapcsán is szerepelt a sajtóban – a Media1 érdeklődésére megerősítette kinevezését a rádióhoz, a Kuna szerepét firtató kérdésekre azonban nem adott egyértelmű választ. Eközben nyolc év után távozott Hamvas Viktor, a Manna FM programigazgatója. A rádió reklámidejét egyébként továbbra is Mészáros Lőrinc cége, az Atmedia Kft. értékesíti, és a legutóbbi ismert adatok szerint nincsenek bejelentett munkavállalói.

Bayer Judit médiajogász, Kollár Árpád költő, irodalomszervező és Sükösd Miklós médiakutató, az FKT médiaszakmai tagjelöltjei az Országgyűlés Művelődési Bizottságának 2026. augusztus 25-i ülése előtt

Visszavágtak a Független Közmédia Testület jelöltjei: a kereskedelmi és a NER-es média összeférhetetlenségét emlegetik

Bayer Judit, Kollár Árpád és Sükösd Miklós közös nyilatkozatban reagált a kiválasztásukat övező vitára és parlamenti meghallgatásuk elhalasztására. A három jelölt szerint összeférhetetlen lenne, ha a közmédia kereskedelmi és NER-es konkurenseinek érdekeit képviselő szervezetek kivennék a döntést a Közszolgálati Tanács kezéből.

ATV logó

Alig néhány hete előléptetett műsorvezető és a Híradó főszerkesztője is távozik az ATV-től – a Startnál is változás jön

Folytatódik az ATV hónapok óta tartó távozási hulláma: elment a csatornától egy nemrég előléptetett híradós műsorvezető, és hamarosan az ATV Híradó főszerkesztője is távozik, méghozzá az RTL Híradóhoz. Az ATV Start élén ugyancsak változás lesz, miközben új munkatárs is érkezik a csatornához, méghozzá a Blikk volt főszerkesztő-helyettese, Szirmay Dávid.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások