
Felvásárolhatja a Vodafone Magyarországot a 4iG és a Magyar Állam
Jászai Gellért szerint „ez lehet az iparág legjelentősebb piacformáló tranzakciója Magyarországon az 1990-es években lebonyolított Matáv privatizáció óta”

Jászai Gellért szerint „ez lehet az iparág legjelentősebb piacformáló tranzakciója Magyarországon az 1990-es években lebonyolított Matáv privatizáció óta”

A Media1 birtokába került dokumentumrészlet szerint Ungár Péter LMP-s politikus és Gerényi Gábor médiavállalkozó közös cége, az Azonnali Média Kft., mely az azonnali.hu mellett az egriugyek.hu portálnak is kiadója, arról értesítette hivatalos felmondólevelekben a cég munkatársait, hogy a kft. végelszámolással megszűnik és beszünteti a két portálon a tartalomszolgáltatását. Ugyanakkor a Media1 érdeklődésére Csarnó Ákos, az Egri Ügyek főszerkesztője azt mondta, nem szűnik meg az egri lap. Gerényi Gábor, a megszűnő kiadóvállalat társtulajdonosa sem számít a lap bezárására, de azt mondta, ez ügyben nem ő az illetékes, hanem Ungár Péter. Piaci forrásaink közül többen is elképzelhetőnek nevezték, hogy Csarnó Ákosnak igaza lesz, és a lap egy esetleges kiadóváltással még megmenekülhet a bezárás elől, talán Ungár Péter, vagy valaki más átveszi az üzemeltetést. Azonban amikor Ungár Pétert kérdeztük ma a lap jövőjéről, azt mondta, nem kíván nyilatkozni a céges ügyeiről és ilyen ügyekben ne is keressük őt többet.

Már szeptemberben az Indamediához kerülhet a We Love Budapest Kft., ezzel a cégcsoport portfóliója a We Love Budapest és a We Love Balaton portálokkal bővül majd. Korábban volt már egy turisztikai portálja (Travelo) az Indamediának, de azt eladta a konkurens Origo kiadójának.

Milkovics Pál, a 168 Órát is kiadó Michaeli, Schwartz & Brit Media vezérigazgatója lett a korábban euroAWK néven is ismert Adboard közterületi plakátcég ügyvezető igazgatója.

A dollármilliárdos amerikai vállalkozó szombaton lépett vissza a Twitter megvásárlásától. A történteket nem hagyná annyiban a Twitter.

Tovább csökken a Fidesz-közeli médiumok száma a szomszédos Szlovéniában azután, hogy nem a Fidesz-barát miniszterelnök-jelölt nyerte a választásokat.

A Central Médiacsoport és a norvég Fjordmail International AS teljesítette a nemrégiben aláírt szerződésben az értékesítéshez szükséges feltételeket, így lezárult csütörtökön a Citromail eladásáról szóló üzlet a két fél között, minden akadály elhárult az ingyenes levelezőrendszer tulajdonosváltása előtt.

Interjút adott a Media1 podcast- és rádióműsorának Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője, akit többek között az általa főszerkesztett lapot működtető cég részvénytársasággá alakulásáról és a most induló dolgozói részvényprogram részleteiről, valamint más aktualitásokról kérdeztünk. Kiderült a beszélgetésből, kapnak-e majd osztalékot a munkatársak, illetve el tudják-e adni a részvényeiket, ha szeretnék, de szóba került az is, mit gondol Dull Szabolcs a Telex egyedi látogatószámának májusi nagy, egészen a 24. helyre történő visszacsúszásáról, ami miatt a 168.hu is előzte a lapot, és elárult néhány dolgot arról is, milyen tartalomfejlesztési terveik vannak a jövőre nézve, vagy hogy mi lesz a Telex kiadójával, a részvénytársasággá alakuló Van Másik Kft. mellett működő másik céggel, a Ne Hallgassunk Nonprofit Kft. tulajdonjogával, és mi utóbbi vállalkozással a cél.

Az e-mail fiókok egy norvég céghez kerülnek át, ha valaki nem tiltakozik az adatai átadása ellen.

A Magyar Telekom lehívta a Cecoin Kft. üzletrészére vonatkozó vételi opcióját, mely lehetőséget biztosít számára a 110 ezer lefedési pontot elérő optikai hálózat 6,95 milliárd forintos vételáron történő megszerzésére – közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.