
Pert nyert a Jobbik alelnöke a Bors című kormánypárti bulvárlappal szemben
Sorra nyerik a pereket a kormánypárti sajtóval szemben az ellenzéki párt politikusai.
Sorra nyerik a pereket a kormánypárti sajtóval szemben az ellenzéki párt politikusai.
Az M1 Híradója és a Fidesz-közeli médiaholdinghoz tartozó 888 olyan állításokat közölt, amelyeknek éppen az ellenkezője igaz.
Egy 2018 óta tartó jogvita ügyében hozott ítéletet a bíróság.
A Medián vezetője három valótlanság helyreigazítását várja.
Előbb a Budapest Környéki Törvényszék mondta ki a jogszerűtlenséget, majd a kormányhivatal felülvizsgálati kérelmét a Kúria is elutasította, így a döntés jogerős.
Miskolc önkormányzata fordult a bírósághoz egy, a Boon.hu felületén korábban megjelent valótlanság kapcsán. Nem ez volt az első alkalom az elmúlt években, hogy sajtópert indítottak a kormánypárti médiatermékkel szemben.
A Media1 információi szerint a Fővárosi Törvényszék – egyelőre nem jogerős és csupán szóban kihirdetett – szerdai ítélete szerint az Azonnali.hu kiadója jogszerűen bocsátotta el Bukovics Martin főszerkesztőt 2021 augusztusában. Nyilatkozott a hír kapcsán a Media1-nek a volt főszerkesztő és a kiadó vezetője is.
A Szombathelyi Médiaközpont volt ügyvezetőjének ítélete egyelőre nem jogerős.
Megnyerte első fokon a Háttér Társaság a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közreműködésével indított pert az Emberi Erőforrások Minisztériumával (EMMI) szemben. Az ügy előzménye, hogy a minisztérium nem volt hajlandó kiadni az évekkel ezelőtt elfogadott egészségügyi szakpolitikai programjait.
Házkutatás volt az Antenna Hungáriánál és a 4iG-nél, valamint a T-Systemsnél is, és Hadházy Ákos is feljelentéssel élt pénzmosás gyanúja miatt. Eközben az ügy kapcsán a kormánypárti sajtóban előkerült Horváth Csaba, Zugló polgármesterének neve is, aki viszont rágalmazás kapcsán tesz feljelentést az állításokat közlő lapok ellen.