fbpx
Mészáros Lőrinc nyilatkozik az ATV-nek

Másodfokon is pert nyert az Átlátszó a Pénzügyminisztériummal szemben Mészáros Lőrinc és Szíjj László cégének támogatása kapcsán

Hiába fellebbezett a szaktárca a Mészáros Lőrinc és Szíjj László keményítőgyárának nyújtott pénzügyi támogatásra vonatkozó adatigénylés ügyében.

A tavaly decemberi első fok után immáron másodfokon is pert nyert a Pénzügyminisztériummal szemben az Átlátszó – erről az oknyomozó portál számolt be ma, szerdán.

Az ügy előzménye, hogy Mészáros Lőrinc és Szíjj László keményítőgyára, a Viresol Kft. még 2020 decemberében 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő beruházási támogatást kapott a Pénzügyminisztériumtól. Tavaly az Átlátszó közadatigénylésben kérte ki a tárcától a donációval összefüggő dokumentumokat, de ennek ellenére nem kapták meg őket, ezért pert indítottak értük. Mint arról a Media1 is beszámolt tavaly decemberben, a bíróság első fokon már az Átlátszó javára döntött, de a tárca az elsőfokú ítéletbe nem nyugodott bele, fellebbezett – a Fővárosi Ítélőtábla azonban nemrég ismét az Átlátszó szempontjából kedvező ítéletet hozott.

A minisztérium szerint az Átlátszónak fizetnie kell az adatokért, az első- és másodfokú ítéletek szerint viszont ez nem így van

Ahogy az elsőfokú eljárás során sem, úgy a fellebbezésében sem vitatta a PM, hogy az Átlátszó által kért irat közérdekű adatot tartalmaz. Ragaszkodott viszont a PM a korábbi álláspontjához, miszerint valóban késve küldött tájékoztatást a költségtérítés kéréséről, de a törvény ezt nem szankcionálja, ezért addig nem adja ki a dokumentumot, amíg az oknyomozó portál nem fizet.

Az Átlátszó egy részletet is közzétett a Pénzügyminisztérium fellebbezéséből:

„A jogalkotó az időrendiség tekintetében nem ad lehetőséget mérlegelésre, tehát kizárólag a költségtérítés megfizetését követően köteles az adatkezelő a teljesítésre. Az adatkiadás akadálya tehát jelen esetben a költségtérítés megfizetésének elmaradása okán fennáll, így az alperes nem köteles és nem is kötelezhető az adatok kiadására”

– vélekedett a fellebbezésében a PM.

Az Átlátszó szerkesztősége.
Az Átlátszó szerkesztősége. Fotó: Facebook / Átlátszó

Legfeljebb az adatigénylést követő 15 napon belül lehet költségtérítést kérni, utólag már nem

Az Átlátszó jogi igazgatója, dr. Tóth Balázs az ellenkérelemben nem osztotta az alperesi álláspontot, miszerint közömbös, hogy az adatkezelő a pert megelőzően határidőben, vagy akár a perben terjeszti elő költségtérítési igényét, ezen érvelés mellett ugyanis kiüresedne az Infotv. 29. § (4) bekezdése szerinti határidőre vonatkozó előírás.

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, és e szerint  is van jelentősége annak, hogy mikor tájékoztatja az adatgazda az adatigénylőt a költségtérítés kéréséről. Erre ugyanis az Infotörvény 15 napos határidőt szab, és ha azt elmulasztja az adatgazda, később már nem kérhet pénzt.

„(…) a költségtérítés összegéről szóló tájékoztatás 15 napos határideje az adatkezelő számára jogvesztő, amennyiben 15 napon belül nem közli a költségtérítésre vonatkozó igényt, a továbbiakban azt már nem közölheti, s nem is igényelheti” – állapította meg a Fővárosi Ítélőtábla.

Az oknyomozó portálnál most várják az adatokat, de eközben lehetségesnek tartják, hogy a Pénzügyminisztérium nem fogadja el a másodfokú ítéletet sem, és elviszi az ügyet a Kúriára is.

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Borító: Kasza János / Media1
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások