media1.hu cikkei

A szerző cikkei a Media1.hu-n:

Magyar Péter Facebook-oldala 250 ezer követővel

Magyar Péter átlépte a negyedmillió követőt – egyes mutatókban máris leveri Orbánt és a Megafon tagjait

Bár Magyar Péter csupán február második hetében lépett a nyilvánosság porondjára, máris 250 ezer követőt gyűjtött a Facebookon, többszörösen megelőzve ezzel minden jelentősebb jobboldali influenszert, akik ráadásul százmilliós nagyságrendű hirdetési pénzekkel támogatták meg az online jelenlétüket ugyanezen időszakban. Magyar Péter márciusban már több mint kétszer annyi interakciót tudhatott magáénak a Facebookon (körülbelül harmadannyi poszttal), mint Orbán Viktor kormányfő és Szijjártó Péter külügyminiszter együttesen. A Megafonban pedig a hatalmas költések ellenére sem akad senki, akinek a követőszáma akár csak megközelítené Magyarét. Ha ez a trend folytatódik, hatalmas átrendeződésnek lehetünk szemtanúi a közösségi médiában.

Julian Assange, a WikiLeaks alapítója 2010-ben

Ejthetik a vádakat a WikiLeaks-alapító Julian Assange ellen

A londoni börtönben raboskodó Julian Assange WikiLeaks-szerkesztő a kezdetektől fogva azzal védekezik, hogy csupán az újságírói munka része volt, amikor a birtokába jutott titkos katonai iratokat leközölte. Az Egyesült Államok kormánya ezt eddig kémkedésként értékelte, de most fordulat jöhet.

Szabó Ákos, a Barion big data üzletágának üzletfejlesztési vezetője, aki 2024. április eleje óta az IAB Hungary Retail Media Munkacsoportját is vezeti.

Az IAB Hungary Retail Media Munkacsoportot hozott létre

Újabb munkacsoport alakult az IAB Hungary kötelékében, amelynek célja, hogy az online kiskereskedelmi médiában érdekelt piaci szereplők között egységes, produktív kommunikáció indulhasson a területhez köthető információgyűjtéssel, kutatással, edukációval, sztenderdizálással és ajánlásokkal kapcsolatban.

A 2022-es Hégető Honorka-díjak.

Elindult a nevezés a 2024-es Hégető Honorka-díjra

2024-ben is pályázati lehetőség indul azon szerkesztőségek és újságírók számára, akik olyan fontos társadalmi témákat hoznak napvilágra, amelyekre érdemes a nagyközönség figyelmét is ráirányítani.

Somos András, az ATV távozó műsorvezetője

Somos András nyitott lenne rá, hogy visszatérjen az ATV képernyőjére

Somos Andrást, az ATV műsorvezetőjét azután függesztette fel a csatorna, hogy idén februárban azt mondta a Kaleta Gábor (volt limai nagykövet) által birtokolt gyermekpornográf képekre, hogy az nem pedofília. A jogász végzettségű televíziósnak jogi értelemben bár igaza volt, de a közhangulat miatt fegyelmi eljárás indult ellene, majd elnézést kért a félreérthető fogalmazásért és bejelentette távozását. A Magyar Narancsnak adott mostani interjújában azonban már arról beszélt, hogy nemrégiben találkozott az ATV vezetőjével, és pozitív együtt gondolkodást tapasztalt.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások