
Megnyílt a 22. ARC Kiállítás – kihirdették az idei győztes pályamunkákat
A közérzeti kiállítás idei szlogenje: Világ buborékjai, egyesüljetek!

A közérzeti kiállítás idei szlogenje: Világ buborékjai, egyesüljetek!

Az ellenzéki párt szerint ilyen felvásárlást sem Magyarországon, sem az EU-ban nem lehetne csinálni.

Beszállt az Ontotext nevű bolgár adatelemző cégbe az OTP Csoport alapkezelője. A felvásárolt big data cég több ismert médiummal is dolgozott már együtt.

Ebből az alkalomból film- és sorozat premierekkel és extra kedvezménnyel jelentkezik a Disney+ streamingszolgáltatás.

Fejtő Ferenc születésének 113. évfordulója alkalmából a Szent István parkban tartott hagyományos megemlékezésen vehette át az idei Fejtő Ferenc-díjat Halmai Katalin, a Népszava brüsszeli tudósítója.

Büntetést kapott a soproni Rádió 1, a Hódmezővásárhely–Makó–Kistelek térségében fogható Rádió7, valamint a balassagyarmati Megafon Rádió is. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Tilos Rádió pályázatát alaki szempontból megfelelőnek találták-e, pedig ezzel is foglalkoztak. Igaz, ennek tényét sem közölték a testület üléséről kiadott összefoglalóban.

A szakember dolgozott már a cégnél regionális vezetőként, igaz, akkor még a Sony Pictures volt a tulajdonos.

Kulcsár Edina a felkészülése alatt megtudta, hogy kisbabát vár, és így bármennyire is szeretett volna a táncparketten bizonyítani, visszalép a versenyzéstől. A csatorna most megnevezte, ki kerül Kulcsár Edina helyére a táncos showban.

Egy újítással, de a megszokott műsorvezetővel, Ördög Nórával érkezik a TV2 gasztrovetélkedőnek új évada.

Egy új női mentorral és egy új szabállyal érkezik a zenei tehetségkutató az RTL Klubra.