A demonstráción (melynek videós közvetítését cikkünk végén találják) felszólalt többek között Nagy Ervin színész, Nagy Navarro Balázs egykori közmédiás munkatárs, aki korábban az MTVA előtt éhségsztrájkolt a hírhamisítások ellen, valamint Nagy Bandó András humorista, Bruti, a Kutyapárt politikusa, Tarr Zoltán, a Tisza Párt politikusa és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. A főszónok természetesen Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és EP-képviselője volt. Videón üzentek a Tisza Párt külföldi szimpatizánsai is.
Feketelista
Nagy Ervin azt mondta, büszke rá, hogy feketelistás az MTVA-nál. Nagy Bandó András is azt mondta, feketelistás, tehát nem mehet a közmédiába, valamint hosszasan sorolta, hogy miről nem számolt be az állami tévé vagy miről manipulatívan, szakmaiatlanul.
Nagy Navarro Balázs volt közmédiás munkatárs felidézte az egykori éhségsztrájkot és azokhoz vezető folyamatokat, például az elbocsátásokat, majd szóvá tette, hogy nem minden újságíró állt ki az éhségsztrájk mellett annak idején. Nagy Navarro Kálmán Olgát, az ATV Egyenes beszéd című műsorának egykori műsorvezetőjét azzal vádolta, hogy annak idején nem biztosított számára megszólalási lehetőséget az Egyenes beszédben, amikor a hírcsalásokról kívánt beszélni – lapunknak azonban az azóta már DK-s frakciószóvivőként tevékenykedő Kálmán Olga azt mondta a demonstráció után, megrökönyödve hallgatta a beszédet, hiszen emlékei szerint Nagy Navarro volt a műsorban vendége, úgyhogy megpróbálja megkérni a csatornát, hogy keressék meg a több mint egy évtizeddel ezelőtti felvételeket. Azt egyébként lapunk a YouTube-on már meg is találta, hogy Nagy Navarro szerepelt az ATV több műsorában, valamint foglalkoztak annak idején az éhségsztrájkkal és azok céljaival.
(Frissítés: A Media1 kérésére az ATV a számítógépes rendszeréből kilistázta Nagy Navarro stúdiószerepléseit: ATV Start 2011. 07. 12., ATV Start 2011.07.25, ATV Start – 2012.01.02., Magánbeszélgetés (Juszt László) 2012.02.12., ATV Start 2012.09.26., ATV Start, 2012.11.08., 2012.11.27., ATV Start 2012.12.21., ATV Start 2013. 03.20, ATV Start 2013.04.24 ATV Start 2013.11.13, Havas a pályán 2013.11.23 , Havas a Pályán 2014.03.29, Havas a pályán 2014.05.10. Abban tehát Nagy Navarrónak feltehetőleg igaza van, hogy az Egyenes beszédben nem szerepelt, de így is jelentős műsoridőről van szó, ráadásul a televízió tájékoztatása szerint a Híradóban is folyamatosan téma volt az ügy és szerepelt benne Nagy Navarro. Az ATV Sajtóosztálya a Media1-nek hangsúlyozta Kálmán Olga televíziós pályafutását általános tisztelet övezi, és az ATV-nél tisztességes, kompromisszummentes szakmai munkát végzett. Hozzátették, hogy a Híradóba épp Kálmán Olga javasolta Nagy Navarrót, hiszen a két műsor szerkesztősége között jelentős az átfedés.)
Hadházy Ákos a beszédében a kegyelmi botrányt kirobbantó vidéki prókátort méltatta.
Felvételek
A demonstráción a szervezők lejátszották azt a hangfelvételt, melyen Bende Balázs egy értekezleten megfenyegette a munkatársakat évekkel ezelőtt, hogy a kormány narratíváját visszhangozzák, mert ha nem ezt teszik, távozniuk kell. Ugyancsak bejátszották azt a dokumentumfilmet, amelyen az MTVA egykori munkatársai, köztük Balogh Krisztina is beszámoltak arról, mi folyt már évekkel ezelőtt a közmédiában, majd ezután perrel fenyegették. (Balogh egyébként az MTVA után az „új Indexnél”, majd a 168.hu-nál, azután pedig a Nyugati Fénynél tevékenykedett.) A tüntetésen időnként korábbi MTV-s műsorrészleteket játszottak be és időnként az élő adásba is belekapcsoltak.
Az állami médiaszolgáltató, az M1 a 15 órára meghirdetett demonstráció kezdetén 3 percben beszámolt az eseményről.
Az élő közvetítésért azonban Magyar Péter Facebook-oldalára kellett menni, vagy az ATV YouTube csatornájára, ahol szintén élőben lehetett követni az eseményeket.
Az MTVA ezt nem tette meg, de azt ígérte, hogy be fog számolni a történtekről részletesen. Az állami tévé 17 órakor is rövid élő képet adott a helyszínről, valamint jelezték, hogy részletesen is be fognak számolni az eseményekről.
Nem csak az MTVA-val van probléma
Magyar Péter a demonstráción hangsúlyozta, nem csak az MTVA-val van problémája, hanem a kormánymédia más tagjaival is, például a TV2-vel és a Mandinerrel, valamint a KESMA / Mediaworks megyei lapjaival is, mivel azok propagandatartalmakat tesznek közzé. Magyar azt állította, hogy már 50 sajtó-helyreigazítási pert nyert médiumokkal szemben.
Érdekesség, hogy Magyar, aki június 9-én a választási eredmények ismertetése után még az ATV-t is a propagandatelevíziók közé sorolta, ezt a csatornát ezúttal nem említette.
Értékközvetítés helyett Adolf Hitler
Magyar azt mondta, korábban az MTV értéket közvetített. Bálint Györgyöt, Chrudinák Alajost és saját nagyapját, Erőss Pált és műsorát nevezte meg mint a köztelevízió hőskorának emlékezetes televíziós szereplőit. Mostanra azonban rosszabb az M1, mint a rendszerváltás előtt, hiszen a kádári köztévé közvetítette a mostani miniszterelnök 1989-es beszédét, Nagy Imre újratemetését, vagy például a gyurcsányi köztévé az MTVA székház ostromát 2006-ban, Magyar szerint azonban most nem tájékoztat korrekten az M1.
A Tisza Párt elnöke a náci Németország vezérét, Adolf Hitlert nevezve a mostani kormánypártok mesterének. Azt mondta, nincsenek a közmédiában valódi tájékoztató és oktató műsorok.
16 pontos követelés
A demonstráción Magyar Péter ismertette pártja 16 pontból álló követelését, amely a tisztességes és elfogulatlan tájékoztatást érinti. Követelte, hogy az ellenzéki pártok is kapjanak megszólalási lehetőségeket. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának tagjait és az MTVA vezérigazgatóját távozásra szólította fel, és egy olyan testület létrehozatalát követelve, amely paritásos alapon működne. Követelte az 1 perces híradók, valamint a kínai és az orosz nyelvű híradók megszűnését, valamint az MTI önállóságának helyreállítását és a 140 milliárdból működő intézmény gazdálkodásának racionalizálást, a közpénzek hatékony felhasználását.
Magyar Péter bojkottot hirdetett a propagandamédiumokkal szemben. Mindenkit arra kért a politikus, ha van is ezeken a csatornákon egy jó tévésorozat vagy egy jó zenekar lép fel, akkor se nézzék ezeket.
Hiába ment be az épületbe
Magyar a demonstráció végéhez közeledve először arra szólította fel Papp Dánielt, az MTVA vezérigazgatóját, hogy jöjjön ki, de miután az ennek nem tett eleget, bement az MTVA épületébe is, azt követelve, hogy élő adásban ismertethesse követeléseit, de a kérését elutasították, ehelyett a médiaszolgáltató egyik munkatársa egy írásos nyilatkozatot adott át részére, amelyben arról biztosították, hogy a demonstrációról a közmédia beszámol, ismertetik követeléseit is.
A közleményben hangsúlyozták, hogy a Tisza Pártot szeptember 12. óta hat alkalommal is élő adásba invitálták – amit a párt több alkalommal elutasított, de arra is volt példa, hogy Magyar Péter megjelent élő adás vendégeként az M1-en és a Kossuth Rádióban. Erre Magyar úgy reagált, hogy szerinte február 12. óta, a politikai életben történt színre lépését követően is megszólalási lehetőséget kellett volna kapnia, így azt, hogy szeptember 12. után néhányszor meghívták, nem tartja elégségesnek.
A demonstráció végén a résztvevők fáklyákkal, élőlánccal elkezdték az MTVA épületét körbevenni, Magyar pedig kifüggesztette a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap épületére a követeléseit.
Magyar Péter ezenkívül búcsúzul még szóvá tette, hogy Császár Attila, az MTVA munkatársa a rendőrsorfalon belül lehetett, valamint további demonstrációt is meghirdetett.
Magyar Péter nyílt levélben is felszólította Papp Dánielt, hogy ma este, a demonstráció végeztével biztosítsa annak lehetőségét, hogy felolvashassa követeléseit, valamint Magyarország helyzetéről beszélhessen.
Az MTVA különféle ügyeiről és médiamanipulációiról itt érhetők el korábbi írásaink.
Mészáros Lőrinc fillérekért szerezhette meg a közmédia reklámfelületein kaszáló céget
Úgy folyik el a közpénz az MTVA-nál, mintha lyukas hordóba öntenék
Úgy megújult az MTI, hogy már az archívum sem érhető el szabadon
Kiáll az ATV Szöllősi Györgyi mellett, miután Magyar Péter ellene hergelte követőit
Pert nyert az Átlátszó az MTVA ellen: ki kell adni a közmédia kínai szerződéseit
Az Indexhez igazolt az MTVA által perrel fenyegetett egykori közmédiás riporter
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Dokumentumfilm készült a fideszes propaganda kiépüléséről és működéséről