Helyreigazító és egyben bocsánatkérő közleményt közölt a fideszes médiaholding, a Mediaworks / KESMA kiadásában megjelenő Magyar Nemzet az internetes oldalának egyik fő helyén és a mai, pénteki hírei között is. Jogerősen elmarasztalák ugyanis a lapot abban a személyiségi jogi perben, amit Vasvári Csaba bíró indított még tavaly a jóhírnevének megsértése miatt.
A Magyar Nemzet egy ével ezelőtt, 2022. augusztus 15-én közölt cikket Vasvári Csabáról, miután a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) csoportvezető bírája, az Országos Bírói Tanács sajtószóvivője előzőleg azt nyilatkozta a The Guardian című brit lapnak, hogy
„a kormány beavatkozik a bíróságok munkájába”.
A kormánypárti sajtóban emiatt lejárató kampány indult Vasvári ellen, a bírót politikai szerepvállalással vádolták és a lemondását követelték. Bayer Zsolt a blogjában például akkoriban azt írta róla, hogy Vasvári Csaba
„egy gazember, akinek semmi keresnivalója nincs a bírói pulpituson”.
Négy hazugság is volt a Magyar Nemzet írásában
A Magyar Nemzetnek összesen négy pontban kellett helyreigazítania azt az írását, amelynek megszületése szintén összefüggésben állt azzal, hogy Vasvári Csaba egyike volt azoknak a bíróknak, akik nyilvánosan is hangot adtak a véleményüknek az Országos Bírói Tanács és az Országos Bírói Hivatal szembenállásából adódó ügyekben.
A kormánypárti Magyar Nemzet – amint az most bebizonyosodott – valótlanul állította a tavaly augusztusi cikkében Vasvári Csabáról, hogy a bíró a 2006 őszi budapesti zavargások után több száz embert helyezett önkényesen előzetes letartóztatásba.
Az ítélet nyomán közölt bocsánatkérésében elismerte a fideszes médiatermék azt is, hogy nem volt igaz az sem, hogy a bíró elfogultan járt el egy ügyben, és hogy számos esetben bizonyítékok hiányában ítélt letöltendő szabadságvesztésre több ártatlan fiatalembert a 2006-ban történt zavargások után. Az is hazugság volt, hogy ezekben az ügyekben aztán a másodfokú bíróság kivétel nélkül hatályon kívül helyezte a Vasvári Csaba által meghozott ítéleteket.
Jogerősen is pert nyert a Magyar Nemzet ellen a DK képviselője
Újabb helyreigazítási pert vesztett a kormánypárti kiadóvállalathoz tartozó Vas Népe
Hamisított a Magyar Nemzet, amikor hamisítással vádolta a Media1-et
További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon. Megtalálhat minket Facebookon is.