A Tények, a TV2 hírműsora hat évvel ezelőtt, 2016-ban és 2017-ben 20-nál is több különböző adásában terjesztett hamis hírt az akkor még politikusként, az Együtt alelnökeként tevékenykedő Juhász Péterről, leginkább a Portik Tamás olajbűnözőhöz fűződő állítólagos kapcsolatáról. Jogerős ítéletek támasztották alá Juhász Péter igazát és kötelezték a csatornát bocsánatkérő közlemények közzétételére, valamint sérelemdíj fizetésére.
Az ügy azonban mostanáig sem zárult le teljesen, nyilatkozta a Media1-nek a felperes, Juhász Péter, aki rendelkezésünkre bocsátotta a vonatkozó bírósági és egyéb hivatalos dokumentumokat is.
Hat év után helyreigazítottak, de úgy, hogy az sem hangzott el, kire vonatkozóan
A közéletben azóta már nem politikusként, hanem vloggerként résztvevő Juhász a Media1-nek azt mondta, hogy ugyan a pereket már jogerősen is megnyerte, ám végrehajtást volt kénytelen kérni a kormánypárti televíziócsatorna ellen, ugyanis az az ítélet rendelkező részét (hogy mit és miben állított Juhászról hamisan a TV2) szerinte nem megfelelően, azaz a jogsértést tartalmazó médiatartalom megjelenésével azonos napon, azonos műsoridőben, valamint nem Juhász nevének említésével tette közzé.
Volt olyan adás, a 2022. szeptember 17-i, amiben azt sem közölték, hogy helyreigazításról van szó (ez csak feliratként volt látható), illetve olyan eset is volt, hogy nem hangzott el sem Juhász Péter neve, sem az a tény, hogy megsértették a jóhírnevét. A bíróság a végrehajtási eljárásban 500 ezer forintra bírságolta a TV2 Média Csoportot.
Olyan sok mindent kellett helyreigazítani, hogy a csatorna szerint ez bele sem fért volna a Tények adásidejébe
A TV2 ez ellen is fellebbezett, mert álláspontjuk szerint ők eleget tettek az ítéletnek azzal, hogy azt részletekben, több adáson keresztül tették közzé, ahogy fogalmaznak, „tekintettel az ítélet rendelkező részének rendkívül terjedelmes tartamára”, valamint arra, hogy szerintük a bíróság semmilyen iránymutatást nem adott arra vonatkozóan, hogy az ítélet milyen módon kell közzététenniük.
A TV2 hozzátette, hogy „az ítélet rendelkező részében foglalt helyreigazító közlemény olyan terjedelmes volt, hogy annak egy adásban való közzététele meghaladta volna a rendelkezésre álló műsoridőt”.
Kiragodott részeket közölt a Tények az ítéletből
Juhász Péter és ügyvédje az erre válaszoló bírósági beadványában nehezményezte, hogy nem egészében tették közzé az ítéletet.
Szerintük nem osztható fel tetszés szerinti részekre az ítélet rendelkező része, a bíróság egyértelműen akként rendelkezett, hogy az ítélet rendelkező részét kell közölni és nem csak annak egy tetszés szerint kiragadott részletét.
Azon kívül pedig, hogy csak bizonyos részeket közölt a kötelezett, vannak a végrehajtandó ítélet rendelkező részének olyan szakaszai, amelyek a kötelezett által megjelölt egyik adásban sem hangzottak el.
Zavaros lett a felolvasás
A volt politikus azt is nehezményezi, hogy szerinte a fentiek szerinti hiányos helyreigazítást is szándékosan a központozás figyelembevétele nélkül olvasta be a Tények híradósa, Váczi Gergő, hogy ezáltal követhetetlen, érthetetlen legyen az ügy.
Juhász a minap egy videót tett közzé, mely részben ezen esettel is foglalkozik. Ebben azt állítja, hogy csak a családjával kapcsolatos ügyben, a 2018-as választások előtt a kormánymédiában 3000 cikk jelent meg, azonban végül csak nyolc kiadót volt erőforrása, ideje és lehetősége beperelni. Állítása szerint ezeknek mindegyikét megnyerte.
Egyébként a Tények videóit listázó oldalon jelenleg is megannyi helyreigazítást tekinthet meg az eziránt érdeklődő.
Juhász Péter egyébként a Media1.hu-nak azt mondta, végrehajtási kifogást tesz, vagyis azt kéri, hogy a végrehajtó kényszerítse ki, hogy a TV2 megfelelően tegyen eleget az ítéletnek.
A kérdéses rész Juhász Péter alábbi videójában, 20:50-re tekerve tekinthető meg.
Visszatér a Zsákbamacska, megkezdődött a játékosok toborzása
További hírek érhetők el a Media1-en. Megtalál minket Facebookon is, és feliratkozat Telegram hírcsatornánkra is, hogy sose maradjon le a tartalmainkról.