Fiala János és a két politikus, Baranyi Krisztina és Fürjes Balázs beszélgetésében, ahogy az várható volt, ezúttal is szóba került a PestiSrácok kecsked*gós, Baranyi Krisztinát emberi, illetve női mivoltában megalázó obszcén videója, valamint Jeszenszky Zsolt, a HírTV (korábban PestiSrácok/PestiTV) műsorvezetőjének minapi friss Facebook-posztja, amelyben Baranyi Krisztináról újabb szélsőségesen trágár kifejezést használva azt mondta, „ha az ember k*rvának áll, akkor b*szni kell.”
Kielemezték ismételten Baranyi Krisztina ATV-s múlt hét pénteki szereplését is, amikor is propagandalapnak nevezte az ATV Start című műsorának Szigorlat rovatában a PestiSrácokat, amikor felbukkant a portál újságíróként bemutatott egyik munkatársa, Szalai Szilárd. Baranyi megemlítette a mostani beszélgetésben, hogy ő csak akkor szembesült vele, hogy Szalai jelen lesz, amikor a műsorvezető már a konferáló szöveget mondta, a PestiSrácok munkatársa ugyanis csak akkor esett be a stúdióba, ezért is lepődött meg a jelenlétén.
Fiala a műsorban szembesítette Fürjes Balázs államtitkárt azzal, hogy a kormány továbbra sem hajlandó beengedni a Kormányinfó nevet viselő sajtótájékoztatókra a Magyar Hang / hang.hu munkatársait, ahogy ez történt tegnap is. Fürjes sem segített nekik, hogy bemehessenek, mindössze azt mondta a lapnak, hogy sok sikert kíván a munkájukhoz.
Fürjes nem érzi magát felelősnek a Magyar Hang ügyében
Azt mondta erről Fürjes Fialának, hogy maga sem tudja, mi van emögött, tehát nem tudja, miért nem mehetnek be a Magyar Hang munkatársai. Azzal hárította a felelősséget, hogy nem tartozik az ügy rá, ő nem sajtófőnök, nincs ráhatása az ügyre.
Fürjes azt nem említette, hogy tervezi-e, hogy esetleg kiáll értük is, mint tette a PestiSrácok esetében, és esetleg rákérdez az illetékesnél. Fürjestől egyébként ezt a Media1 még múlt héten szombaton Facebookon megkérdezte, de azóta sem kaptunk választ, vagy bármiféle visszajelzést a kérdésre.
A kormányzatból egyelőre senki nem vállalta a felelősséget azért, amiért huzamosabb ideje biztonsági őrökkel akadályozzák meg a lap tudósítóinak munkavégzését, korlátozva ezzel a lapot a tájékoztatásban, és az olvasókat az első kézből történő tájékozódásban.
Fürjes Balázs a vitaműsorban egyébként támadta a HVG-t és Tóta W. Árpád publicistát, a 444.hu-t, az Ezalényeg.hu oldalt, és egy tavaly elhunyt ismert influenszert, Homonnay Gergelyt. Az államtitkár szerint ők is nem megengedett stílusban írtak-írnak időnként.
A teljes, ennél jóval több mindenről szóló beszélgetés itt nézhető vissza.
További hírek érhetők el a Media1-en.