A Bálványosi Nyári Szabadegyetemen beszélgetett a médiáról három kormánypárti újságíró: Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője, a nemrég megszűnt Pesti TV programigazgatója, Szöllősi György, a felcsúti fociakadémia korábbi sajtósa, a Nemzeti Sport főszerkesztője, és Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet elemzési igazgatója, aki 2020-ban a Médiapiac nevű médiás szaklapot is felvásárolta.
A 444 tudósítása szerint a beszélgetésen Huth kijelentette, hogy a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványból (KESMA) való kimaradás után most a PestiSrácokat is „felajánlották a közösbe”. Ki is fejtette, mit jelent ez: az Index.hu tulajdonosa, Vaszily Miklós médiacsoportjánál új szerkesztőséget hoznak létre, és augusztustól a Pesti TV videói már csak online jelennek meg.
Ehhez Huth a rá jellemző könnyed hangnemben még hozzátette:
„Reméljük, hogy hamarosan tovább szolgálhatunk benneteket, és hergelhetjük a komenistákat, hiszen sokkal több videóval és tartalommal jelentkezünk augusztustól”.
A KESMA-hoz való csatlakozást Huth néhány hete, amikor Szarvas Szilveszter a PestiSrácoktól történő távozásáról írtunk, a Media1 érdeklődésére még cáfolta.
Ma ismételten felhívtuk Huth Gergelyt, és azt mondta, a 444 cikke lehet ugyan, hogy félreérthető, de nincs szó arról, hogy csatlakoznának a KESMA-hoz.

Huth a neolibsi ármánnyal magyarázta a Mészáros Lőrinc-közeli Pesti TV bezárását
A 444 tudósítása szerint még számtalan téma került szóba a kormánypárti újságírók beszélgetésén. Huth Gergely például visszalépésnek nevezte, hogy a Figyelő, a Világgazdaság és a Magyar Hírlap nyomtatott kiadását is megszüntették, de ide sorolta a Pesti TV bezárását is. Ezekért ő a „gonosz reklámpiac és a mai napig jelen lévő posztkommunista, neolibsi ármány” hatásait okolta, amik miatt a mai napig „az üzleti logikával teljesen ellentétes folyamatok uralkodnak a médiapiacon”.
Szöllősi György (a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöke) a lapbezárások kapcsán a sajtókamaráról szóló terveit hozta elő, részletek nélkül. Úgy vélte, egy ilyen szervezet érdekképviseletként léphetne fel, ha például az újságírók egyszerűsített adózásáról, a katáról vagy az ekhóról van szó.
A Nemzeti Sport főszerkesztője a végzettségi követelményeket és a minőségbiztosítási kérdéseket is behozná, a jelenlegi helyzetet pedig felemásnak érzi : úgy érzi, miközben a tévézést és a rádiózást részletesen szabályozták, az újabb platformokon ez nem történt meg.

Kommunista szervezetnek nevezték a MÚOSZ-t
Az eseményről a Telex is tudósított. Ebből kiderült: Szöllősi sajtókamarás javaslatára Huth közbevetette:
„De nem értem, mi a problémád a Magyar Újságírók Országos Szövetségével és a KGB-s múltú tagsággal?”
Erre Szöllősi úgy felelt, hogy
„A MÚOSZ egy zsugorodó, a múltból itt maradt, kommunista szervezet, de ez nem az ő hibájuk, hanem a miénk is, hogy nincs egy olyan újságírói szervezet, ami érdekképviseletre képes, érdemben tud fellépni”.
Lehet egy újságíró pártatlan?
„Szabad és kell politizálnia a sportújságírónak” – mondta Szöllősi, aki szerint „álszent és gyermeteg megközelítés, hogy ne politizáljon a sportújságíró”, hiszen ha az élet nagy kérdéseiről esik szó, foglalkozni kell politikai témákkal.
Huth a beszélgetésen később arról kezdett beszélni, hogy
„az újságíró ne csináljon politikát, ne akarja elérni a cikkeivel, hogy a kormányon belül háttérbe szoruljon az általa kevésbé szeretett miniszter, a másikból meg császár legyen”
– idézte a PestiSrácok főszerkesztőjének szavait a Telex.
Kasza János, Szalay Dániel
Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!
További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!