Napilapot és rádiókat vett a VIASAT tulajdonosának anyacége – a La Repubblica is hozzá kerül

A Viasat- és AXN-csatornákkal Magyarországon is érdekelt Antenna Group mögött álló K Group megvásárolja az olasz GEDI médiavállalatot: hozzá kerül többek között a La Repubblica, a Radio Deejay és a HuffPost Italia. A GEDI felvásárlása mellett iparági pletykák szerint az RTL Magyarország is célkeresztbe kerülhetett, ezt azonban nem erősítették meg, az RTL Csoport kommunikációs igazgatója pedig érdeklődésünkre azt közölte, hogy nem eladó a magyar egységük.

A Viasat- és AXN-csatornákkal az Antenna Entertainment CEE-n keresztül Magyarországon is jelen lévő Antenna Group mögött álló K Group bejelentette, hogy megvásárolja az olasz GEDI Gruppo Editoriale médiavállalat 100 százalékos tulajdonrészét az Exortól.

A tranzakcióval a csoporthoz kerül több jelentős médiamárka, köztük a La Repubblica napilap, a Radio Deejay, a Radio Capital és az m2o rádiók, valamint a HuffPost Italia, a National Geographic Italia és a Limes kiadványok.

A felvásárlás része a Manzoni reklámügynökség is, ugyanakkor a tranzakció nem terjed ki a La Stampa napilapra, amelynek értékesítéséről a GEDI korábban külön megállapodást kötött a SAE Grouppal. Szintén nem része az ügyletnek a Stardust.

A K Group tulajdonában álló Antenna Group közleménye szerint a GEDI megszerzésével tovább erősíti médiaportfólióját, és az olasz piacon is meghatározó szereplővé kíván válni. A társaság jelentős befektetéseket tervez többek között a La Repubblica elérésének növelésére, a rádiós üzletág bővítésére, valamint új tartalmak – például dokumentumfilmek, podcastok és streamingprodukciók – fejlesztésére.

A cél egy olyan, nemzetközi jelentőségű médiacsoport építése, amely a meglévő márkákra és a digitális terjesztésre egyaránt épít. A közlemény szerint az Antenna Group meg kívánja őrizni a felvásárolt médiaplatformok szerkesztőségi függetlenségét és márkaidentitását.

A tranzakció lezárását követően Mirja Cartia d’Asero kerül a GEDI élére vezérigazgatóként, míg a La Repubblica főszerkesztője továbbra is Mario Orfeo marad.

Az Antenna Group az elmúlt évtizedekben jelentős nemzetközi médiavállalattá nőtte ki magát: több tucat televíziós csatornát és streamingplatformot működtet, és világszerte több százmillió embert ér el.

Az iparágban eközben olyan információk is keringenek egy ideje, hogy a csoport további felvásárlásokat vizsgálhat a régióban, és felmerült az RTL Magyarország neve is mint lehetséges célpont. Ezt azonban a Media1 megkeresésére az Antenna Group és az Antenna Entertainment sem erősítette meg, és nem reagált a kérdésekre. A másik lehetséges vevőként a CME-t emlegetik az iparágban, de ők sem válaszoltak az ezzel kapcsolatos érdeklődésre. Az RTL Csoport kommunikációs igazgatója, Oliver Fahlbusch ugyanakkor lapunknak azt jelezte: nem áll szándékában eladni a magyar leányvállalatot.

 

Leköszönő RTL-vezér: nem eladó az RTL Magyarország – a CME és az Antenna nem válaszolt a felvásárlási kérdésre

Cyla Call Center, true crime és Dumaszínház: nagy tavaszi műsoroffenzívát jelentett be a Viasat

A felszín alatt: ismert párok kapcsolatát teszi próbára a VIASAT3 új műsora

Fekete Attila lett az Antenna Entertainment CEE értékesítési igazgatója, a VIASAT és AXN csatornákért is ő felel

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások