cáfolat

Tükör a Mediaworks székháza előtt a Momentum tüntetésén

Téves hír terjed a Mediaworks „újabb”, 200 fős leépítéséről – a cég tisztázta, mi történik

A Nyugat.hu alapján több lap, köztük a 444 és az Index is arról írt kedden, hogy újabb, ezúttal mintegy 200 embert érintő leépítés kezdődött a Mediaworksnél. A Media1 érdeklődésére azonban a vállalat közölte: nem született újabb létszámcsökkentési döntés. A most átadott felmondások a hetekkel korábban megkezdett, több száz munkavállalót érintő leépítési folyamat részét képezik.

Mediaworks

Mediaworks: Valótlanok Kuna Tibor 2 milliárdos „védelmi pénzes” állításai

Mint arról beszámoltunk, Kuna Tibor azt állította a Válasz Online-nak, hogy közel 2 milliárd forintos „védelmi pénzt” fizetett a Fidesz-közeli Mediaworksnek. A médiavállalat a Media1 megkeresésére visszautasította ezt, és azt közölte: szokványos piaci megállapodásról volt szó, amelynek teljesítését a Trinity meg is kezdte lehívni.

A Mediaworks Bécsi úti épülete Budapesten

Visszautasítja a Népszava állításait a Mediaworks

A Mediaworks közleményben utasította vissza a Népszava szerkesztőségének azon állítását, hogy a Mediaworks és leányvállalata, a Medialog-DMHM Zrt. túlárazottan nyújtja a nyomdai és terjesztési szolgáltatásokat.

A HírTV új székháza az Angol utcában Budapesten. Fotó: Ladányi András, Media1

„Nem állunk kapcsolatban Nyasinellával” – Álhírt terjeszt a HírTV és az Origo a Szivárvány TV-ről

A Fidesz-közeli HírTV és az Origo azt állította, hogy egy, a TISZA Párthoz közelálló homoszexuális aktivista, Nyasinella lehet a Szivárvány TV műsorvezetője. Az egyelőre továbbra is médiahatósági engedélyére váró LBMTQI tévécsatorna alapító-tulajdonosától a Media1 megtudta: ezúttal is fake newst terjesztett a két kormányközeli médiavállalat. Pataki Tamás szerint bosszúhadjárat lehet a háttérben. Megtudtuk azt is: már a héten sor kerülhet a HírTV egyik műsorvezetője elleni rendőrségi nyomozás kapcsán az első kihallgatásra.

Magyar Péter és a TV2 logója

Cáfolja Magyar Péter állításait a TV2 Csoport

A leendő miniszterelnök Facebook-videóban beszélt arról, hogy az orbáni maffia áron alul elkezdte eladni a TV2 Csoportot, a Lounge Event Kft-t és egy másik, meg nem nevezett médiacéget. A Fidesz-közeli tévécsatorna azonban cáfolja az állításokat.

Az RTL Klub X-Faktor című műsora

Leköszönő RTL-vezér: nem eladó az RTL Magyarország – a CME és az Antenna nem válaszolt a felvásárlási kérdésre

Az iparági források által lehetséges vevőként emlegetett Central European Media Enterprises (CME) és az Antenna Group több napon át nem reagált a Media1 kérdésére, hogy folytatnak vagy folytattak-e tárgyalásokat az RTL Magyarország esetleges megvásárlásáról. Az RTL Csoport ugyanakkor reagált megkeresésünkre: Thomas Rabe, a vállalatot még egy hónapig irányító vezérigazgató korábbi nyilatkozatára hivatkozva közölte, hogy nem eladó a magyar egység, a konkrét tárgyalásokra vonatkozó kérdéseinkre azonban nem válaszolt.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások