A Kúria szerdai döntése szerint a Kormányzati Tájékoztatási Központ a 2022. február 25-én az [email protected] e-mail címről küldött hírlevelével megsértette a választási törvényt – számolt be a 24.hu.
A Kúria ezzel megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság korábbi határozatát, amely ellen a DK, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd adott be közös felülvizsgálati kérelmet. Az ellenzék azt kifogásolta, hogy a kormány, illetve a Miniszterelnöki Kabinetiroda a COVID-vakcinára történő regisztráció során megadott e-mail címekre küldte ki „A Kormány álláspontja az ukrán helyzetről” címet viselő, valójában az ellenzéket támadó levelet.
A Kúria úgy vélte, a levél az esélyegyenlőség elvét és a rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét is sértette azzal, hogy az Ukrajnában folyó háborúval kapcsolatban a vélt ellenzéki álláspontot felelőtlennek nevezte.
Mint arról a Media1 beszámolt, korábban egy másik kormányzati levél ügyében is hasonlóan elmarasztalta a kormányzatot a Kúria és a választási eljárási törvény megsértését állapította meg – a másik ügyben itt érhető el hírünk.
További híreket talál a Media1-en! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon, a Telegramon és a Twitteren, valamint iratkozzon fel a hírlevelünkre is!