Jogerősen pert nyert másodfokon a Népszava című napilap ellen Vejkey Imre kormánypárti politikus, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezető-helyettese, amiért az újság tavaly áprilisban, a COVID-19 világjárvány első hullámának kezdete után nem sokkal leközölte Pápai Gábor egyik karikatúráját, mely nevetség tárgyává tette az Operatív Törzset – derül ki a kormánypárti Magyar Nemzet című lap egyik írásából, mely az ügyről „Elítélte a bíróság a Népszava kereszténygyalázását” címmel számolt be.
Elsőfokon még a karikatúra műfaját védte a bíróság
A kisebbik kormányzópárt politikusa úgy érezte, hogy a karikatúra és szövege valójában magát Jézust gúnyolta, és ezzel megsértette a politikus személyiségi jogait, ugyanis ő a keresztény vallási közösség tagja, így „Jézus kigúnyolásával” valójában Vejkey-nek is megsérültek a személyiségi jogai. Perre vitte az ügyet, de először, első fokon elvesztette az eljárást a politikus, ami után azt mondta, a történtek után másodrendű állampolgárnak érzi magát.

Mint arról idén januárban a Media1 már hírt adott, elsőfokon a Fővárosi Törvényszék azzal magyarázza a KDNP-s politikus keresetének elutasítását, hogy a perben kifogásolt rajz műfaját tekintve karikatúra, ezért azt annak műfaji besorolását figyelembe véve kellett a bíróságnak megítélnie. Megjegyezték: az Operatív Törzset kifigurázó rajz készítője a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos aktuális eseményekre reflektált, és központi témája nem vallási, hanem közéleti vonatkozású volt.
A bíróság szerint a karikatúra nem a keresztény vallás ellen irányult, nem a keresztény közösséget gúnyolta, nem akadályozta a keresztény embereket a szabad vallásgyakorlásban, „ezért a keresztény közösséget, így a felperest nem érte olyan súlyú jogsértés, amely a személyiségi jogi szankciók alkalmazását, illetve a véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság korlátozását indokolná.”
A bíróság akkor azt is kiemelte: egy személyiségi jogi per ebben az ügyben nem megalapozott, mivel a társadalmi viták eldöntése nem a Fővárosi Törvényszék feladata.
Fizetnie kell a Népszavának
A másodfokon eljáró bíróság azonban most máshogy látta. Arra kötelezte a Népszavát, fizessen ki 400 ezer forintot sérelemdíjként a KDNP-s politikusnak, valamint ezen felül a perköltséget is rátolják a lapra, amiért úgymond megsértette a karikatúrán amúgy ott sem lévő Vejkey Imre személyiségi jogait.
A rajz kapcsán egyébként különféle fenyegetések érték a híressé vált rajzot készítő Pápai Gábort. A fenyegetések miatt a párizsi központú Riporterek Határok (RSF) kétnyelvű közleményben jelezte, hogy megengedhetetlen, hogy Magyarországon zaklatnak egy karikaturistát.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) tavaly november végén díjjal ismerte el a rajzot készítő Pápai Gábort.

Még több hírt találhat a Media1-en.