A Media1 június 8-i műsorának árulta el elsőként Grósz Judit, az RTL Magyarország digitális- és üzletfejlesztési igazgatója, hogy miután a vállalat a koronavírus járvány kitörését követően újratervezést hajtott végre idei tévés programtervében, és egyes saját gyártású tévésorozatait (Apatigris, A Tanár harmadik évada) egyelőre csak az RTL Most+ nevű netes felületen mutatta be (egy harmadik tartalom, a magyar fejlesztésű Mellékhatás című szériájuk epizódjait pedig a tévés premier előtt a neten már előbb elérhetővé tették), nagyon jelentős mértékben megnőtt a prémium internetes platformjuk népszerűsége:
2 hónap alatt megduplázódott a felhasználók száma.
A prémium felület egyébként tavaly ősszel indult és azóta folyamatosan kötik a megállapodásokat a műsorterjesztő szolgáltatókkal arról, hogy elérhetővé teszik a szolgáltatást az adott kábeles vagy műholdas cégek ügyfelei számára is. Áprilisban is bővült, hogy mely szolgáltatóknál érhető el a szolgáltatás,
de a regisztrált felhasználók számának az elmúlt hónapokban történt különösen is gyors növekedése elsősorban a saját gyártású tartalmak digital-first, azaz elsőként digitális térben történő premierjének tulajdonítható – mondta az RTL Magyarország digitális- és üzletfejlesztési igazgatója a Media1-nek.
Grósz Judittól megkérdeztük, hogyan készülnek arra, hogy versenytársuk,TV2Play néven tervez ingyenes netes videóplatformot, mire Grósz Judit elmondta, nem a TV2-t tekintik valódi konkurensüknek a digitális térben. Hogy ki az igazi konkurens, azt is elárulta.
Szóba került továbbá, hogy tervezik-e az RTL-nél, hogy a jelentős költséggel előállított saját gyártású sorozataikat a későbbiekben is először az interneten teszik elérhetővé, vagy akár kizárólag neten mutatják be, hiszen a nagyobb pénz ma még nyilvánvalóan a tévében van, de a digitális platform növekedéséhez láthatóan hozzájárul, ha vannak ilyen jellegű exkluzív anyagok.

Érintettük azt is, hogy nem tartottak-e a netes kalózkodástól, amikor az Apatigrist és a többi saját gyártású sorozatot a neten tették közzé elsőként, illetve megkérdeztük, mit tudnak tenni, ha ilyet észlelnek.
Grósz Judit elárulta az is, hogy melyek a legnépszerűbb RTL-es videós tartalmak a digitális térben, és miután megemlített ezzel kapcsolatban néhány trendet, azt is elmondta, milyen eszközökről néznek az emberek efféle tartalmakat.

Szóba került, mi az oka annak, hogy az RTL Most+ szolgáltatást csak valamelyik műsorterjesztő szolgáltatón keresztül lehet igénybe venni (és egyelőre azt sem minden szolgáltatón keresztül), vagyis az HBO GO működési elvével ellentétben ezt nem rendelhetjük meg közvetlenül az RTL-től.
A válaszból többek között megtudhattuk azt is, hogy hamarosan meglehet az 1 milliomodik háztartás, ahol elérhető lesz az RTL-es prémium szolgáltatás.
Arról is érdeklődtünk, van-e arra terv, hogy az RTL Magyarországon is megerősítse online hírszolgáltatását, illetve indítanak-e esetleg netes tévécsatornát (például digitális hírcsatornát). Beszélgettünk arról is, hogy tervezik-e esetleg, hogy teljesen reklámmentesítve is igénybe vehessük az RTL Most+ szolgáltatást egy magasabb csomag (akár fizetség) keretében.
Végül szóba került az úgynevezett cord-cutting jelenség is, vagyis az, hogy egyes országokban sok felhasználó lemondja a tévé előfizetését. Grósz Judit elmondta, érzékelnek-e ilyesmit hazánkban. (A műsor visszahallgatásához a link lejjebb található!)
A műsor második felében vendégünk volt Sztaniszláv András, a Magyar PR Szövetség (MPRSZ) tavaly megválasztott elnöke (és egyben a CIPR International, a CIPR / Chartered Institute of Public Relations nevű szakmai szervezet egyik legnagyobb tagozatának elnöke), akivel arról beszélgettünk, hogyan érintette a koronavírus a pr-szakmát, mekkorát nőhetett a píárosok körében a munkanélküliség, valamint szóba került, hogy vajon több újságíró nyergel-e át a pr-területre a következő időszakban, vagy hogy miért pont most került be a reklámtortába a pr, de megbeszéltük azt is, hogy mennyiben hatott másképp a pr-területre itthon, mint külföldön a járvány, illetve szóba került a megváltozó vállalati kommunikáció is.

A podcaston a beszélgetés egy hosszabb, adásba nem került részeket is tartalmazó változatát tesszük elérhetővé.
A Media1 június 8-i adása (benne Grósz Judittal és Sztaniszláv Andrással) podcastként visszahallgatható az alábbi lejátszóval, vagy akár le is tölthető.
Érdemes feliratkozni a Media1/Vipcast podcastra RSS-sel, vagy a Spotify-on vagy az Apple iTunes-on, vagy valamelyik ismertebb podcast programmal, például a Google Podcastsban, TuneIn-ben.
Testvéroldalunk, a Vipcast podcast kínálatában 2009 óta, vagyis immáron több mint tíz éve bővül a podcast tartalmak kínálata.
A Media1 hírportál legközelebb június 22-án 19 órakor jelentkezik friss műsorral a Budapest FM 87,6 MHz-en és streaminggel élőben a spiritfm.hu-n, majd az adás a megszokott módon podcastként is elérhető lesz.
További hírek és cikkek találhatók a Media1-en!