Liszkay Gábor az RTL Híradóban

Ma lelép egy korszak névadója, Liszkay Gábor, de hogyan lett belőle médianagyágyú?

Liszkay Gábor néhány napja lemondott annak a médiabirodalomnak a vezetéséről, amelyet korábban Orbán Viktor rendeletben nyilváníttatott stratégiailag fontosnak, és így kivont a versenytörvény alól. Kelen Károly, a bezárt Népszabadság szerkesztője felvázolja a rendszerváltás utáni magyar sajtótörténet fontos szereplőjének tanulságos karrierútját távozása napján.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on skype
Share on email

 „…egy szegény pásztorgyermek, kinek minden vagyona
három tökmag volt a zsebében, elaludt a juhok mellett,
s azt álmodta, hogy püspök lett belőle
(…)
A somojói barátok felfogták az árva, tekergő legénkét, s úgy
megtöltötték a fejét tudománnyal – akár hiszik, akár nem –,
olyan püspök facsarodott belőle, amilyen nemigen volt
sem azelőtt, sem azután.”
(Nyirő József: Uz Bence)

Korunk hőse. Lermontov regénye óta tudjuk, hogy nem éppen hízelgő, ha valakiről a jelen lehangoló valóságának fő típusát lehet megmintázni. Maga a hős viszont elégedett lehet teljesítményével, s valószínűleg csak irigyeit látja azokban, akiknek nem tetszik, amit csinál.

Liszkay Gábor, a ma hőse, tanult és sokat látott ember, aki képességeit a korszak nagy emberének szolgálatába állítja, és a maga gyarapodását is szem előtt tartva nem törődik nevetséges eszmékkel és értéktelennek bizonyult erkölcsi elvekkel, csak főnöke útját követi. Ahogy a jó pap, őt sem érdekli, hova vezet mindez, mi az utazás igazi célja, hiszen az úr útjai kifürkészhetetlenek.

Ügyvéd, akit a rendszerváltozás a Lapkiadó Vállalat (aztán Pallas) vezetőségében ér el. Ó, micsoda évek! Szerencsés ember, aki akkoriban a sajtószabadság ízét megérző, igazságkereső újságírók között töltheti napjait. Különleges iskola: egyik oldalon a jól értesült, lapjukért és az újságírásért lelkesedő, mindent jobban tudó skriblerek, a másikon tenni akaró, a politikába magukat akkor még őszinte szívvel bevető, pártjuk igazságában hívő, jórészt amatőr politikusok.

Így juttatta Liszkay lapokhoz a Fidesz pénzügyi zsenijét, Simicska Lajost

Zajlottak az események, elkezdődött a médiaháború, a Népszabadság felének tulajdonosa egy világcég, a német Bertelsmann lett, ezt ellensúlyozandó az Antall-kormány egy konzervatív (inkább a jobboldal szélén álló) francia médiacsoport, a Hersant kezébe adta a Magyar Nemzetet. A francia cégnek azonban pénzügyi gondjai támadtak hazájában, és viszonylag gyorsan megszabadult magyar újságjától, amely a közben a Pallast magába olvasztó Hírlapkiadó Vállalathoz került. Amelynek vezérigazgatóját ekkor már Liszkay Gábornak hívták.

Az egykori Hírlapkiadó Vállalat épülete 1969-ben
Az egykori Hírlapkiadó Vállalat épülete 1969-ben
Fotó: Facebook/Budapest a múltban/Lajos György

A második szabad választást a szocialista-szabad demokrata koalíció nyerte. Horn Gyula lett a miniszterelnök, és állítólag úgy döntött, nem szól bele a média működésébe, nem változtat a kialakult sajtóhelyzeten, a Magyar Nemzet megtarthatja jobboldali szellemiségét. Csakhogy mire térültek-fordultak a politika új urai, a lap már nem volt sehol. Liszkay Gábor akkor hajtotta végre különös akcióját, ami azóta is meghatározta pozícióját: a Hírlapkiadó két veszteséges napilapját – Magyar Nemzet, Esti Hírlap – és a nyereséges hirdetési újságot, az Expresszt 200 millió forintért öt évre bérbe adta az egyharmad részben Simicska Lajos tulajdonában lévő Mahirnek. Ugyanakkor 160 millió forint értékben kötött szerződést a lapok hirdetésére, azaz nagyjából az általa vezetett cég fizette a bérbe vevés költségét.

Látszólag nagy árat fizetett ezért. Elvesztette állását, és éveken át bíróságra kellett járnia, mert feljelentést tett ellene a Hírlapkiadót felügyelő ÁPV Rt. (Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.), a pert azonban Liszkay négy évvel később megnyerte. Az pedig nem lepett meg senkit, hogy ezek után 1996-ban a Mahir Cityposter Kft. felügyelőbizottságának tagja lett.

A sikeres manővertől kezdve egészen 2015 februárjáig, a G-napig Liszkay munkás élete összekapcsolódott az Orbán Viktor legbelső köréhez tartozó Simicska, a „Fidesz pénzügyi zsenijének” érdekeltségeivel.

A nagy egyesítés

A Magyar Nemzetet közben sikerült visszavenni a Mahirtől, és a Postabank portfóliójába került. Ám a Fidesz 1998-as választási győzelme után hamar változott a helyzet, a Postabank lelépett a színről, és mire az akkor éppen Napi Magyarország néven megjelenő másik jobboldali lapot egyesítették a Magyar Nemzettel, megint színre lépett cikkünk főszereplője.

Az Antall-kormány 1991 áprilisában indított lapot (kiadó: Publica Rt. a Hírlapkiadó Vállalat közreműködésével) Új Magyarország címmel, amely 1997 decemberében szűnt meg, és adta át a helyét a Mahir Kiadó Kft. kiadásában megjelenő Napi Magyarországnak. Aki a kiadók nevét olvassa, természetesnek találja, hogy a 2000. áprilisi egyesülést Liszkay Gábor vezényelte le. Az viszont meglepetés lehet, hogy ő lett a lap tulajdonos-igazgatója és főszerkesztője is. Hogy mennyi pénzbe került a tranzakció, arról csak annyit lehet tudni, amennyit Liszkay mondott László Ágnesnek a 2002. októberi, a Világgazdaságban megjelent interjúban:

„Nem egymillió forint volt, a téves közlést a jogerős bírósági ítélet alapján a 168 Óra helyreigazította. (…) Az összeg üzleti titok volt és maradt a Postabank és a Mahir között, de fogadja el tőlem, nem egymillió.”

Végül is nem olyan fontos a vételár. Egy napilap fenntartása az igazán nagy költség. Ha nyereséges, hoz pénzt, de ritka eset, hogy a tulajdonosok látják a jövőt, és tartalékolnak a nehéz időkre. Ha viszont veszteséges a kiadás, minden egyes nap nő a veszteség, és hamar elviselhetetlen mértékűre duzzadhat. (A Népszabadság több milliárdos tartalékát is gyorsan felemésztette a tulajdonosok egy-két rossz pénzügyi döntése az ezredfordulót követően.)

Az egyesült újság 2000. április 17-én Magyar Nemzetként jelent meg, azaz látszólag a Napi Magyarországot olvasztották be, de az erőviszonyokat az jelzi, hogy az új lap munkatársainak kétharmada jött a „fiatalabb testvértől”. Mindenesetre az ekkor kezdődött időszakra tulajdonképpen illik az, amivel jelenlegi cége búcsúztatta Liszkay Gábort:

„…elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a rendszerváltást követő években Magyarországon egyáltalán beszélhettünk polgári, nemzeti elkötelezettségű sajtóról: részese és vezetője azoknak, akik lerakták a jobboldali média alapjait”.

Az a Fidesz még nem a mai Fidesz volt, és még valódi újságírás is folyt Magyarországon. A Magyar Nemzet példányszáma jelentősen nőtt, a Népszabadság után a második legnagyobb napilap lett,  a Medgyessy-kormány idején jóval több mint százezer darabot adtak el belőle naponta.

Pethő Tibor, a lap munkatársa – a Magyar Nemzetet alapító Pethő Sándor dédunokája – szerkesztőségbeli élményeit papírra vetve adta közzé az újság 2018-ig tartó történetét. Ebben Liszkay 2015-ig tartó regnálását három részre bontja. Az Orbán-kabinet bukásáig tartó két évben erősen kormánypárti volt a lap, de azután már nem érvényesült teljesen a Fidesz befolyása. Főleg a szombatonként megjelenő Magyar Nemzet Magazin folytatta a független, polgári hagyományokat. Ettől még előfordultak emlékezetes esetek. Ilyen volt, amikor Liszkay saját maga hozta a szerkesztőségbe a Medgyessy Péter miniszterelnök titkosszolgálati múltját, a D-209-es ügyet bizonyító dokumentumokat – feltehetőleg „felülről” kapta ő is –, és amikor az első említés visszhang nélkül maradt, ő íratott első oldalas cikket róla. Ami aztán kirobbantotta a kormányfőt jelentősen meggyengítő botrányt.

Liszkay közben egyre kevesebb figyelmet fordított a lapra, mert a Lánchíd Rádiót és a HírTv-t is irányítania kellett. Ekkortájt alakult ki róla az a kép, amely alapján később a legmagasabb hely is alkalmasnak találta őt az egyesített jobboldali médiabirodalom felügyeletére.

Liszkay Gábor, a Mediaworks elnök-vezérigazgatója, a vállalat igazgatósági tagja, a KESMA alapítója
Liszkay Gábor, a Mediaworks távozó elnök-vezérigazgatója, a KESMA alapítója
Fotó: mediaworks.hu

A médiaegyensúly bajnoka?

A XXI. század elején a magyar médiapiacon alapvetően megváltozott a helyzet. Egyrészt a nyomtatott lapok nehéz helyzetbe kerültek. A hagyományos olvasók még kitartottak mellettük, de a fiatalok egyre inkább fordultak az online hírszolgáltatás felé, és egyik nagy orgánum sem kapott időben észbe. Lemaradt a digitális nemzedékért folytatott versenyben. A Népszabadság például nem látott fantáziát a még alig lábra kapott Indexbe való viszonylag olcsó befektetési ajánlat elfogadásában.

Másrészt ekkor alakult ki a kétpólusú rendszer. Az állandóan a „médiaegyenlőtlenséget” emlegető jobboldali propaganda elültette azt a hitet, hogy az újságírók csakis politikai hovatartozásuk alapján írnak-szerkesztenek. Mára ez odáig fajult, hogy a kormányhű orgánumok – és a Közmédia (!) – munkatársai időnként simán vállalják, hogy egy magasabb cél érdekében elfogadható a hírek és tudósítások manipulációja. Szinte büszkék az elveszített sajtóperek sokaságára. És még a kormánytól független média közönsége is nehezen viseli, ha az általa favorizált újság, honlap, rádió vagy televízió az ellenzékre terhelő hírt vagy elemzést ad közre.

A Fidesz 2010-es győzelme megváltoztatott mindent. Pethő Tibor így fogalmaz:

„A lap – bár magánvállalkozás volt – kiemelt helyzetbe, kormányzati védőernyő alá került. (…) Az összefonódás (kiegészülve más összefonódásokkal) komoly következményekkel járt. Bár a rovatvezetők beszámolói szerint Liszkay Gábor kijelentette, hogy a hatalomváltás ellenére is lehet, sőt kell bírálni az új kormányzatot, a hétköznapokban mindez – néhány ritka pillanattól eltekintve – sajnos vágykép maradt. (…) A megígért »kritikus alapállásból« nem lett semmi. Néhány, a szerzők magánakciójaként közzétett, a rendszeren átjutó áthallásos íráson túl a Magyar Nemzet hiperlojális kormánylappá változott.”

G-nap: egy szövetség csúcsa és vége

Erre már mindenki emlékszik, ezért elég csak a főhős szempontjából leírni. Simicska Lajos 2014 nyarának végén szembefordult Orbán Viktorral, és a portfóliójába tartozó médiumok is eszerint kezdtek viselkedni. Liszkay mellette állt, a Fidesztől való lassú távolodást ő irányította. Kitartott régi mentora és szövetségese mellett, a Magyar Nemzetben lehetővé tette – sugallta – a kormány bírálatát.

Azt hiszem, soha nem fog kiderülni, mi zajlott azokban a napokban fideszes politikai és sajtóberkekben. Kikkel és mit beszélt meg a Nagy Kormányos. Az biztos, hogy a táborokba gyűlt politikusok és háttéremberek ott nyüzsögtek az akkor már hatalmasra nőtt sakktábla közepén és szélén álló figurák körül. A legkülönfélébb ajánlatokkal és fenyegetésekkel álltak elő.  Liszkay Gábor pedig vezér volt, nem volt mindegy, hogy a sötét vagy a világos király mellett.

Aztán Simicska bejelentette, hogy szokásos évi szánkózására indul külföldre, és 2015. február 6-án Liszkay értekezletet hívott össze. Valószínűleg azt hitte, hogy tökéletesen időzít, mert Simicskának szabadsága idején nem lesz módja közbeavatkozni. Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet egyik főszerkesztő-helyetteseként volt jelen. Szerinte ez történt:

„A megbeszélésen Liszkay előadta, hogy előző este beszélt Simicska Lajossal, aki – megfogalmazása szerint – egyre jobban belelovalta magát a miniszterelnökkel folytatott vitájába. A főszerkesztő arról tájékoztatott, hogy a tulajdonos teljes és azonnali, baloldali politikai fordulatot követelt a médiacsoporttól, hozzátéve: Orbán Viktort és családját minden módon támadni kell, magánéleti ügyekkel is. Aki pedig ezt nem vállalja, attól meg kell válni. Ezen a ponton Liszkay Gábor bejelentette, hogy lemond a médiacsoportban viselt minden tisztségéről. A drámai előadás hatására a jelenlévők is így döntöttek, percek alatt elkészült a felmondásról szóló nyilatkozat.”

Még egyszer. Azt nem lehet tudni, kivel és mit tárgyalt Liszkay Gábor a megelőző napokban, még az is lehet – csak nehezen hihető –, saját elhatározása volt, hogy másnap már meg se jelenjen az újság, amely körül 25 éve tevékeny szerepet vállalt, és amelynek 15 éve igazgatója-főszerkesztője volt.

Sőt 82 százalékos tulajdonosa. Legalábbis papíron. Mert gyorsan kiderült, e tulajdonrész fölött nincs igazi hatalma. Simicska Lajos még nem utazott el. A teljes vezérkar lemondását politikai ellenfele akciójának tartotta, elindult Budapestre, és autójából nyilatkozta azt, amire azóta is O1G szimbólummal szoktak emlékeztetni a kormányfő ellenfelei. Ezért nevezik főleg fideszes körökben 2015. február 6-át G-napnak.

Simicska, amint megérkezett a szerkesztőségbe, „kivásárolta” Liszkayt a Magyar Nemzetből, amelyben többségi és a HírTv-ből, amelyben kisebbségi tulajdonrésze volt. Aznaptól a Magyar Nemzet elindult azon a pályán, amely 2018-ban – Simicska vereségével és elvonulásával – ért véget.

Megfelelő embert a megfelelő helyre

Liszkay története a Magyar Nemzetnél tehát 2015 februárjában véget ért egy időre. De tudta, mit csinál, határozott ígérete volt arra, hogy szerencséje lesz. Áprilisban megvásárolta a Napi Gazdaság című újságot. A főszerkesztő Csermely Péter lett, aki helyettese volt a Magyar Nemzetnél, és vele együtt jött el. A lap címe szeptember 1-jén már Magyar Idők volt. (Hungarian Times. Szép, nem?) A főszerkesztő pedig a Lánchíd Rádiótól érkezett: Gajdics Ottó. A Magyar Időkből 2019. február 6-án lett Magyar Nemzet.

Ennek a lapnak a példányszámát sosem hozták nyilvánosságra, nem is auditálták független szervezetek. Minden állami és hirdetési támogatás ellenére nem ismerünk senkit, aki ötezer példánynál többre becsülte volna. Ami azért fontos, mert a következő év októberében megszűnt Népszabadság utolsó auditált példányszáma 38 ezer volt, mégis arra hivatkozva szüntette meg a lapot kiadó Mediaworks osztrák tulajdonosa, Heinrich Pecina (mielőtt az egész céget átpasszolta volna Mészáros Lőrincnek), hogy régóta veszteséget termel.

A Népszabadság utolsó száma 2016. október 8-án jelent meg. A Mediaworks teljes részvénycsomagját 2016. október 25-én az Opimus, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester cége vette meg. A vezérigazgatót pedig attól kezdve Liszkay Gábornak hívták.

Jöhetett a megdicsőülés pillanata

Az 1956-ban született Liszkay hatvanéves korára elérte, amiről debreceni gyerekkorában álmodni sem mert volna, de még hátra volt a megdicsőülés pillanata. Orbán Viktor a csak papíron létező függetlenséget sem bírja elviselni. Még az őt szolgáló, az általa vezetett államtól a hozzá hű pénzemberek lapjaihoz, rádióihoz és televízióihoz ömlő pénzből fenntartott sajtóhálózatban is veszélyt látott Simicska pálfordulása után. És mert történetünk hőse már bizonyította, hogy ő a megfelelő ember, neki jutott a lehetőség, hogy 2018 nyarán saját balatoni villájában megalapíthassa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványt (KESMA), amely csaknem félezernyi médiaterméket gyűjtött egybe. A lelkes tulajdonosok mind önként és ingyenesen bocsátották vagyonelemeiket az alapítvány rendelkezésére!

Egy ekkora médiaholding létrejötte sérti a hatályban lévő versenytörvényt. Azonban a Magyar Közlönyben 2018. december 5-én megjelent, hogy Magyarország Kormánya nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítette az Echo Hungária Tv Televíziózási, Kommunikációs és Szolgáltató Zrt.; a Magyar Idők Kiadó Kft., a New Wave Media Group Kommunikációs és Szolgáltató Kft.; továbbá az Opus Press Zrt. megszerzését. Nem tudom, tehetett-e volna ez ellen valamit, de ide tartozónak érzem, hogy az idén elhunyt Balsai István helyére március 24-én Juhász Miklóst, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökét választotta alkotmánybírónak az Országgyűlés.

Liszkay Gábor, a Mediaworks elnök-vezérigazgatója (balra) és Szikszai Péter (HírTV) a Hír Televízió megszerzésekor
Liszkay Gábor, a Mediaworks elnök-vezérigazgatója (balra) és Szikszai Péter (HírTV) a Hír Televízió megszerzésekor az RTL Híradó egyik híradásában

A hős megtette kötelességét, létrehozta, rendbe szedte, az úr szolgálatába állította a hatalmas médiabirodalmat. És most távozik. A Liszkay-korszak ma véget ért. Azért kíváncsi volnék az indítékaira. Még inkább a figurákat – Liszkayt is – mozgató szuperagy spekulációira. Mi lesz a vezér nélkül maradt hadsereggel? Vagy a híres bohóc igazsága érvényesül: „Van másik!”?

Utóirat: egy levélváltásról

Akármennyire is tisztában voltunk a Népszabadság szerkesztőségében, hogy bármikor lecsaphat ránk a hatalom keze, így is váratlanul ért bennünket az újság bezárása. Éppen készen voltak a reorganizációs tervek, új munkatársakat vettek föl, igényeinknek megfelelően elkészült helyünk a Bécsi úti, saját tulajdonú irodaházban. Összepakoltuk a cuccokat a drágán bérelt Corvin negyedbeli épületben, megrendeltük a pizzát a vasárnapi műszakra… Bizakodóak voltunk, mert megállt a példányszámcsökkenés, és kis nyereségről érkeztek a hírek annak ellenére, hogy a hirdetési bevétel nem nagyon látszott emelkedni.

Szombat reggel aztán motoros futár hozta meg mindannyiunknak a hírt, hogy 2016. október 10-én, hétfőn reggel már nem jelenik meg az újság. Mi vasárnap azért odamentünk, hogy elkészítsük a másnapi lapot, de hiába. Megpróbáltunk mindent a következő hetekben, de miközben a Mediaworks vezetői azt hirdették, hogy újraindítják majd a lapot, csak egyenként engedtek az épületbe, hogy elhozhassuk személyes holminkat.

December elején aztán megjelent a hír, hogy a Mediaworks nem szándékozik újraindítani az újságot. Elérkezett az idő, hogy mint elnök a Népszabadság Egyesület nevében levelet írjak a vállalat vezérigazgatójának. Az egyesületi elnökség tagjai támogattak, de biztosak voltak benne, hogy úgysem kapok választ. Ezt a levelet küldtem:

„Liszkay Gábor
vezérigazgatónak
Mediaworks
Budapest

Tisztelt Liszkay Úr!

A cég sajtóközleményéből értesültünk, hogy a Mediaworks lemondott arról a tervről, hogy a Népszabadságot újra kiadja.
Mivel nagyon komoly sajtó- és társadalomtörténeti jelentőséggel bíró újságról van szó, a Mediaworks mint társadalmi felelősséget is viselő magyar vállalat nyilván alaposan megvizsgálta a lehetőségeket, és így jutott arra a következtetésre, hogy bármilyen fontos is volna a nagy presztízsű lap további megjelentetése, erre nem lát lehetőséget.
(…)

A Népszabadság Zrt. Dolgozóinak Kulturális, Sport és Szociális Egyesülete mint a részvénytársaság egyik alapítója maga is felelősséget érez a lap további sorsa iránt. A magunk módján szeretnénk ápolni a Népszabadság-hagyományt, és nem tettünk le róla, hogy a lap újra megjelenhet.

A jövőben a Mediaworksnek értéket nem képvisel a Népszabadság név és a lap kiadói joga, kérjük, hogy számunkra visszaadni szíveskedjék.

Kedvező válaszát várva

Üdvözlettel
Kelen Károly
elnök”

Volt benne egy kis trükk. Csak annyi, hogy „átadni” vagy „eladni” helyett azt írtam: „visszaadni”. Reméltem, hogy az üzleti életben magát járatosnak ismerő főnök, ezt nevetségesnek tartja majd, és odaszúr valamit

„Tisztelt Kelen Úr!

Hozzám címzett levelében igényelt kérésének, miszerint a Népszabadság alapítói-, védjegy-, és kiadói jogait – ahogy Ön fogalmaz – »adjam vissza« Önöknek, nem áll módomban teljesíteni. Kérem tájékoztatásom szíves tudomásulvételét.

Üdvözli:

Liszkay Gábor”

A csapda bezárult. Hiszen simán rákérdezhettem:

„Eddigi tudomásunk szerint éppen önnek állna módjában a névhasználati és kiadói jog átadása.
Ezek szerint valaki mástól – belső vagy külső – személytől függ az átadás?
Vagy már más tulajdonában van, és neki áll módjában rendelkezni vele?
Vagy téves az információ, hogy üzleti hasznosítását nem tartják lehetségesnek?
Esetleg valami más okból szándékoznak meggátolni a jogok felhasználását, ami pedig megfelelne a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 4. §-ában foglaltaknak, miszerint »A médiaszolgáltatások sokszínűsége kiemelten fontos érték«?”

Erre már nem kaptunk választ. Talán nem akart hazudni, azt a hatalmas urat, akinek döntése állt a háttérben, meg tényleg „nem állt módjában” megnevezni.

A Mediaworks táblájára cserélték az épületen a Népszabadság feliratot.

Mediaworks
Mediaworks. Fotó: Ladányi András / Media1

Ez utóbbit pedig a Terror Háza kaphatta meg. A Magyar Nemzet újságírója megkérdezte, egyesületi elnökként mit szólok hozzá:

„Kelen Károly úgy vélte, a feliratnak a Kiscelli Múzeumban lenne a legjobb helye. Szerinte, ha a Terror Háza Múzeumba kerül a felirat, akkor az az »Orbán-terror áldozatait« jelképezi majd.”

A cikk elkészítésekor nagy segítségemre volt Murányi Gábor Volt egyszer egy Magyar Nemzet című könyve, Dobszay János Magyar Nemzet: A Népfronttól a polgári frontig című cikke a Magyar Narancsban és Pethő Tibor A Magyar Nemzet története, 1938–2018 című kötete.

Frissítés

Megvan az utód

Nemrég közzétették, hogy a volt washingtoni nagykövet, dr. Szabó László lesz Liszkay Gábor utódja a Mediaworks élén.

További hírek és cikkek találhatók a Media1-en!

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!