
A Zsúrpubi főszerkesztője a Jobbik kommunikációs igazgatója lett
A Jobbik új kommunikációs igazgatója éppen három éve hozta létre a politikai geg- és véleményportált, amelyet most elhagyott. Búcsúcikkében megnevezte az utódját is.

A Jobbik új kommunikációs igazgatója éppen három éve hozta létre a politikai geg- és véleményportált, amelyet most elhagyott. Búcsúcikkében megnevezte az utódját is.

Az új szóvivővel eddig politikai elemzőként találkozhattunk.

Újabb személycsere a fideszes sajtóholding, a KESMA és a Mediaworks háza táján. A most leváltott főszerkesztőt éppen egy éve nevezték ki.

Bonyhádi Gábor, a Magyar Marketing Szövetség elnökségi tagja, a Codecool programozóiskola volt marketingigazgatója felel ezentúl a junior szoftverfejlesztők és tesztelők képzésével foglalkozó PROGmasters irányításáért.

Változás történt a KESMA/Mediaworks által korábban bekebelezett több megyei napilapnál, így a Kisalföldnél, a Veszprémi Naplónál, a Délmagyarországnál, a Nógrád Megyei Hírlap és a kapcsolódó online hírportál főszerkesztői posztján, valamint a Mediaworks központi szerkesztőségének élén is.

Az 55 éves újságíró-szerkesztő az Érd Médiacentrum ügyvezető igazgatójaként tévét, rádiót, internetes portált és nyomtatott lapot is felügyel majd.

A kreatív igazgatónak kinevezett stylist mellett új főszerkesztő is munkába állt a Marquard Media magazinjának élén. Az InStyle kívülről-belülről teljesen megújul.

A Tesco és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér volt főkommunikátora, a Pulitzer-emlékdíjjal és Táncsics-díjjal kitüntetett volt televíziós újságíró lesz Rózsa Péter utódja, és főleg a hírműsorok felügyelete tartozik majd hozzá, tudta meg a Media1.

A változásra azután került sor, hogy a konkurens IT Businesshez távozó Mester Sándor lapigazgató távozott a magyar Computerworld kiadójától, de az új lapigazgató személyét egyelőre keresi a kiadó.

A 13 éven át a feladatkört ellátó Ficzere Ferenc az orvosi hivatást választva, egy új egészségügyi modellt kidolgozó központ igazgatójaként folytatja tovább karrierjét.