
Távozott a Kantar Media kommunikációs vezetője
Mihálszki Zsuzsanna 18 évet töltött a fontos médiapiaci adatokat szolgáltató cégnél, ahol annak idején főszerkesztőként kezdett. A szakember egy médiaügynökségnél folytatja karrierjét.
Mihálszki Zsuzsanna 18 évet töltött a fontos médiapiaci adatokat szolgáltató cégnél, ahol annak idején főszerkesztőként kezdett. A szakember egy médiaügynökségnél folytatja karrierjét.
A Media1 értesülése szerint a belpolitika és a gazdaság rovat élén is változás lesz a hvg.hu-nál. Az egyik rovatvezető a cégtől is távozik, a másik vezető esetében viszont még elképzelhető, hogy házon belül, de egy másik terméknél marad.
Balogh Péter Dávid felelt mostanáig az M1 mellett az összes állami rádió és az MTI hírszolgáltatás sporthíreinek felügyeletéért is.
Ruska Viktória 13 év után hagyja ott az esztergomi autógyárat.
Az HBO közép-kelet-európai marketingigazgatója és az HBO Europe is megerősítette a fejleményt.
Több vezetőt is leváltottak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. menedzsmentjében, köztük a 11 évvel ezelőtt kinevezett kommunikációs igazgatót. Hardy utódja egy olyan újságíró lett, aki az Orbán-kormányok alatt több minisztériumban is megfordult sajtósként.
Szabó Dóra könnyeivel küszködve búcsúzott a Mokka mai adásának végén.
A Media1 értesülése szerint a tavaly kinevezett marketingigazgató is távozik a hamarosan ismét Varga Zoltán vezetése alá kerülő médiavállalattól a vezérigazgatóval szinte egyszerre. Az elmúlt hetekben több más vezető is távozott a cégtől.
Mészáros Kingát Varga Zoltán, a tulajdonos váltja a poszton. A várható távozásról hetek óta pletykáltak már iparági bennfentesek Varga és Mészáros közötti vitákkal indokolva a fejleményt.
Öt ember karrierje fejeződött be a Fidesz-közeli sajtóholding alá tartozó Délmagyarország című megyei lapnál, közvetlenül az európai parlamenti választás után, közülük kettő maga döntött így.