Telekom üzlet a Duna Plazában. Fotó: Ladányi András, Media1

Távozik a Telekom vezérigazgató-helyettese, átszervezés is lesz a cégnél a több száz fős elbocsátás előtt

A gazdasági vezérigazgató-helyettes másfél évtized után búcsúzik a cégtől, ahol távozását megelőzően egy legfeljebb 450 fős elbocsátásról született megállapodás. Most átszervezik a felsővezetés struktúráját is. Az új vezérigazgató-helyettes az anyavállalattól, a Deutsche Telekomtól érkezik.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

A Magyar Telekom pénteki sajtóközleménye szerint Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettes saját kezdeményezésére távozik a tőzsdén jegyzett telekommunikációs cégtől, szerződése 2020. február 29-i hatállyal szűnik meg. Utódja 2020. március 1-jétől Darja Dodonova, a Deutsche Telekom európai szegmensének jelenlegi műszaki kontrolling vezetője lesz.

„A Magyar Telekom nevében ezúton is szeretnék köszönetet mondani Szabó Jánosnak másfél évtizedes szakmai és vezetői munkájáért, amellyel nagyban hozzájárult társaságunk eredményeihez. Pénzügyileg stabil, jól teljesítő vállalatot hagy maga után. Gazdasági vezetése alatt a Magyar Telekom a hazai távközlési piac egyik legnagyobb beruházójaként jelentős hálózatfejlesztéseket hajtott végre, amellyel nagy mértékben járult hozzá az ország digitalizációjához” – közölte Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója.

„Üdvözlöm Darja Dodonovát a Magyar Telekom felsővezetésében. Biztos vagyok benne, hogy a Deutsche Telekom Csoportnál szerzett sokrétű tudását sikeresen hasznosítja majd az elkövetkező időszak kihívásainak és feladatainak megoldásában” – tette hozzá Rékasi.

Darja Dodonova a Deutsche Telekom Csoport központjában 2000 óta dogozott, 2017 januárjától lett az európai szegmens műszaki kontrolling vezetője. Darja több mint 19 éves pénzügyi tapasztalattal rendelkezik, elsősorban a kontrolling és számvitel területén. A korábbi években olyan vezetői pozíciókat töltött be többek között, mint capex kontrolling vezető, funkcionális kontrolling vezető. Darja a Szentpétervári Állami Műszaki és Közgazdasági Akadémián szerezte Nemzetközi Pénzügyi Menedzsment mester fokozatú diplomáját.

Módosul a Magyar Telekom irányítási struktúrája

A Magyar Telekom Igazgatósága bejelentette, hogy úgy döntött, 2020. január elsejei hatállyal egyszerűsíti irányítási struktúráját: az Ügyvezető Bizottság feladatai és hatáskörei átkerülnek egyrészt az Igazgatósághoz, másrészt a vezérigazgatóhoz és a vezérigazgató-helyettesekhez. Emellett az Igazgatóság döntött arról, hogy 2020. január 1-jei hatállyal a kis- és középvállalati szegmenst a lakossági szegmenssel együtt az integrált Customer Facing Unit elnevezésű szervezeti egység szolgálja ki.

Az Ügyvezető Bizottság átalakul, és agilis módszertan szerint „Leadership Squad”-ként működik tovább. Ezen változás eredményeként 2020. január 1-ji hatállyal a Társaság Ügyvezető Bizottsága, mint döntéshozó testület megszűnik.

A menedzsmentstruktúra korszerűsítésének célja, hogy elősegítse a hatékonyabb felsővezetői döntéshozatalt annak érdekében, hogy a változó piaci környezetben a vállalat fokozza versenyképességét, és az agilis működés révén tovább javítsa az ügyféligények gyors kiszolgálását. A vállalat közölte: a továbbra is teljes mértékben elkötelezett a társaságirányítási gyakorlatoknak való legmagasabb szintű megfelelés fenntartása mellett.

Mint arról beszámoltunk, a Telekom a héten bejelentette azt is, hogy megállapodott az érdekképviseleti szakszervezetekkel arról, hogy legfeljebb 450 fős elbocsátásra kerül sor a cégnél, valamint 5 százalékos bérelemelést biztosít a vállalat a maradó dolgozóknak.

Borító: Telekom üzlet a Duna Plazában. Fotó: Ladányi András, Media1

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

Daphne Caruana Galizia, a meggyilkolt máltai újságírónő. részlet a Guardian riportjából

Belebukott a máltai rendőrfőnök az újságíró-gyilkosságba

Távozik a máltai rendőrfőnök, akit a civil társadalom és a család azzal vádolt, hogy akadályozta a Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró ellen 2017-ben elkövetett gyilkosság felderítését, valamint még az újságíró halála előtt nem tett meg mindent Galizia védelmében.

Netflix logó

A Netflix saját tartalmakkal erősít

A következő nyolc évben 26,3 milliárd dollárt (8000 milliárd forintot) fordít tartalomfejlesztésre, főként saját tartalom előállítására a streamingszolgáltató egy friss iparági elemzés szerint. A cég eközben a héten megnyitotta negyedik európai irodáját.

adótorony

Magyarországon is téma a 3G mobilhálózatok lekapcsolása

Bár ez nem megy majd egyik napról a másikra, és nem lesz könnyű menet, a mobilszolgáltatók a hírközlési hatósággal is egyeztetnek erről annak érdekében, hogy a régebbi mobilhálózati technológiából felszabaduló frekvenciákat jobban hasznosíthassák.

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!