
Reagált Magyar Péter Papp Dániel lemondására
A miniszterelnök jelezte, hogy az MTVA vezérigazgatója után további távozást is vár.

A miniszterelnök jelezte, hogy az MTVA vezérigazgatója után további távozást is vár.

Távozik a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) éléről Papp Dániel vezérigazgató, miután munkaviszonya megszüntetését kezdeményezte Koltay Andrásnál, az NMHH Médiatanácsának elnökénél.

Két éven belül ez már a harmadik főszerkesztőváltás a NER-es propagandaoldal élén. Ráadásul a lap óriási látogatottságot veszített el mostanában ismét.

A miniszterelnök szerint az RTL Híradó riportjában bemutatott belső e-mailek alapján bebizonyosodott, hogy vezetői utasításra készültek a közmédiában a TISZA-t lejárató anyagok, ezért Papp Dánielnek, az MTVA vezérigazgatójának és Altorjai Anitának, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatójának azonnal távozniuk kell.

A HVG kiszúrta, hogy ezúttal 2,1 milliárd forint összegű osztalékot szavazott meg magának Varga Zoltán, a Central Médiacsoport tulajdonosa. Pedig néhány hete Varga létszámleépítéseket jelentett be a 24.hu-t, az NLC-t, a Startlapot, a Nők Lapját, a Házipatikát és más lapokat megjelentető médiacégnél és eközben már a helyi szakszervezet is jelezte a cégvezetés felé a dolgozók elégedetlenségét. A Media1 információi szerint az újabb tulajdonosi osztalék további elégedetlenségeket eredményezett a munkavállalók körében.

A Békemeneteket szervező CÖF szóvivőjeként is ismert Fidesz-közeli politológusnak, Fricz Tamásnak hétfőn jelent meg utoljára írása a fideszes napilapban, miután szerződést bontottak vele.

A Media1 megtudta: Bessenyei István, a Rogán Antalhoz több szálon köthető oligarcha átadta az üzletrészét a Hit Gyülekezetének abban a Naphire.hu Kft.-ben, amelyet az elmúlt években Németh S. Szilárddal, az ATV vezérigazgatójával közösen tulajdonolt, és amelyhez Rogán minisztersége idején jelentős állami reklámbevételek érkeztek. A médiacég tulajdonosváltására 6 nappal a TISZA-kormány megalakulása után került sor. Az időzítés nem tűnik véletlennek.

L. Dézsi Zoltán 2010 óta volt az ATV munkatársa. Az online világban, de továbbra is audio-vizuális területen dolgozik majd.

Jelentős átalakulás kezdődött a miskolci önkormányzati médiaholdingként működő Mikom Nonprofit Kft.-nél.

Lemondott a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) igazgatósági és audit bizottsági tagságáról Vaszily Miklós, a TV2 elnök-vezérigazgatója – jelentette be közleményében a Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó cég.