fbpx

kutatás

A Manna FM stúdiójának bejárata felett, az élő adást jelző On Air tábla. Fotó: Szalay Dániel, Media1

A rádiók bevételeit is érzékenyen érintette a koronavírus – Interjú Ürge Dezsővel, a HEROE új elnökével

Ürge Dezső, a Helyi Rádiók Országos Egyesülete nemrég megválasztott új elnöke a Media1 műsorának a helyi rádiók helyzete mellett a digitális rádiózás lekapcsolásáról és a rádiózás jövőjéről is nyilatkozott, de kérdeztük a médiaszabályozási anomáliák kapcsán is, és szóba került a médiahatóság által finanszírozott hallgatottságmérés is. A beszélgetést a HEROE élén történt tisztújítással kezdtük.

online vásárlás

Óriási növekedésben a hazai e-kereskedelem, és ez még csak a kezdet

A Reacty Digital és az eNET Internetkutató közös e-kereskedelmi kutatása alapján a hazai internetes kiskereskedelmi forgalom 2019-ben tizenhét százalékos növekedéssel elérte a 781 milliárdot. Előrejelzésük szerint az online kereskedelem forgalma 2024-re meghaladhatja akár az 1700 milliárd forintot is. A felmérésből további, az online vásárlással kapcsolatos részletekre is fény derült.

Borító: Az online kiskereskedelmi forgalom alakulása 2020 első félévében a GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatásának adatai alapján

Rekord mértékben nőtt a koronavírus hatására a magyar e-kereskedelem

Leginkább az élelmiszerek, a drogériai és háztartási cikkek, az otthon, kert és barkács termékek, valamint a számítástechnikai eszközök iránt ugrott meg az online kereslet. A GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatása további megállapításokkal is szolgál.

koronavírus, maszk, covid-19

Kizökkentette a rutinból a karantén a kommunikációs szakmát

Jól vették a járvány kommunikációs kihívásait a magyar vállalatok a kommunikációs szakma megítélése szerint. A szakemberek úgy látják: a járvány „érdekes és újszerű” feladatokat hozott, hatékonyabb, kreatívabb lett a vállalati kommunikáció ebben az időszakban. Nyilvánvalóvá vált emellett, hogy a belső kommunikációt nem lehet elhanyagolni – derül ki az Uniomedia kommunikációs ügynökség és a Media1 hírportál közös kutatásából.

karácsonyfa, karácsony

Az idei karácsonykor többet költenek a magyar netezők

Az Árukereső és a GKI Digital kutatása alapján átlagosan 7 ezer forinttal többet költenek a magyar internetezők karácsonyi ajándékokra mint tavaly és átlagosan 8 főt ajándékoznak meg szeretteik közül.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások