
Átadták a Magyar Sajtódíjat és az Aranytoll életműdíjakat
A koronavírus miatt a Magyar Sajtódíjat és az Aranytoll életműdíjakat, továbbá a Földes Anna Interjúdíjat és a Gazdasági Sajtódíjat ezúttal ünnepség nélkül juttatták el a díjazottaknak.
A koronavírus miatt a Magyar Sajtódíjat és az Aranytoll életműdíjakat, továbbá a Földes Anna Interjúdíjat és a Gazdasági Sajtódíjat ezúttal ünnepség nélkül juttatták el a díjazottaknak.
Megelőző intézkedéseket hozott az ATV és a Spirit FM vezetősége, emiatt közönség nélkül veszi fel például az ATV a #Bochkor című showműsort, a tévé és a rádió egyes műsoraiból csak ismétléseket sugároznak. A newsroomba belépők számát igyekeznek minimálisra szorítani és egy ideig nem léphetnek külföldről érkező munkatársaik az épületbe.
Március helyett várhatóan csak júniusban adják át a Televíziós Újságírók Díját Budapesten.
Különösebb elemzés sem kell ahhoz, hogy megállapítsuk, az utóbbi napokban, hetekben a koronavírus témaköre uralja a hazai médiát. Mégis több szempontból érdekes lehet, ha elmerülünk a számokban és tendenciákban. Az online hírpiac mozgásait elemzi az alábbiakban Virág Attila, a Hírstart vezetője. Az elemzésből kiderül az is, mely médiumok közölték a legtöbb koronavírussal kapcsolatos hírt.
Napon belül így már másodjára kerül utcára a napilap.
Az ATV újságírója szerencsésebb volt, amikor szintén megpróbálták elvenni tőle a szót. A TASZ eközben arra figyelmeztet, hogy a kormány világjárvány esetén sem térhet ki a sajtó kérdései elől, hiszen a titkolózás látszatával is bizalmatlanságot kelthet a polgárokban.
A koronavírus miatti megelőző intézkedésként hamarosan határozatlan időre bezárja rendezvénytermét a Magyar Újságírók Országos Szövetsége.
Az egyik legnagyobb német tévétársaság, a ProSieben.Sat1 számára is kellemetlenségeket okozott az Európát is elérő vírus. Törölni kellett például a vezérigazgató programjait és több mint 200 embert küldtek haza.
A héten folyamatosan arról érkeztek a hírek, hogy nem tudnak megrendezni egy-egy sporteseményt az Európában is egyre több helyen megjelenő vírus miatt, így az elmaradt közvetítések, és majd pótlások felborítják a televíziók menetrendjét is.
Az egyik feketelistára került személy, a világhírű fiatal svéd klímaaktivista, Greta Thunberg mellett a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap is reagált a Politico azon hétfői cikkére, mely bemutatta, milyen módszerekkel tart vissza információkat, illetve tilt le embereket a magyar állami médiavállalat, illetve mit kell csinálni kényes témák esetén. Az MTVA az ügy kapcsán különböző hírportálokat kezdett vadul támadni.