A koronavírus miatt az ATV és a Spirit FM működését érintő rendkívüli intézkedéseket rendelt el a tévé és a rádió vezetősége, ezekről már értesítették is a munkatársakat – értesült a Media1. Információinkat Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója és Korvin Tibor, az ATV szomszédságában működő Spirit FM 87.6 rádió programigazgatója is megerősítette.
Elmondták, hogy a koronavírus magyarországi terjedése miatt a kormány által tegnap elrendelt országos veszélyhelyzetre tekintettel, az ATV és a Spirit FM biztonságos működésének fenntartása, munkatársai és vendégei egészsége érdekében egyelőre április 5-ig tartó, megelőzési célból korlátozó intézkedéseket vezetett be.
Nincsenek személyes értekezletek és közönség a stúdióban, műsorok maradnak el
Felfüggesztik a személyes jelenléttel zajló értekezleteket. A meghirdetett egyeztetéseket, értekezleteket lemondják, szükség esetén telefonon vagy írásban próbálnak meg egyeztetni. Azoktól a kollégáiktól, akik külföldre utaznak, azt kérik, hogy előzetesen tájékoztassák erről a vezetőséget és csak nagyon indokolt esetben utazzanak el, mivel külföldi utazásukat követően 14 napon át elővigyázatosságból nem léphetnek be a rádió és a tévé épületébe.
Felfüggesztik egyes rádiós és tévés magazin-, illetve showműsorok készítését, azokból többnyire ismétléseket fognak adni, ez alól kivételt jelentenek a már előre felvett adások, melyeket természetesen műsorra tűznek. Az ATV esetében a #Bochkor című műsort ezúttal közönség nélkül veszik fel. A Jakupcsek Plusz című talkshowból ismétlések kerülnek adásba.

Nem hívnak a műsorokba vendégnek orvosokat, őket csak telefonon kérdezik
A Spirit FM-es Spirit Show ebben az időszakban egyetlen műsorvezetővel készül. A műsorba nem hívnak be olyan vendéget, akiről feltételezhető, hogy sok beteg emberrel találkozik, vagy a fertőzés által érintett országokban járt az elmúlt két hétben, és így nagyobb az esélye annak, hogy a fertőzést elkapja és terjeszti a koronavírust.
Háziorvosokat, orvosokat emiatt például csak telefonon fognak adásba kapcsolni.

Próbálják elkerülni, hogy le kelljen zárni az épületet, mert azzal veszélybe kerülne az ATV Híradó
Hogy ne kerüljön veszélybe az ATV Híradó elkészítése, arra kérték a munkatársakat, hogy lehetőleg kerüljék a newsroomot, és csak nagyon indokolt esetben lépjenek be a hírszobába, ott minél kevesebben tartózkodjanak.
Mint arról a Media1 beszámolt, a múlt héten a német ProSieben.Sat1 médiavállalatot is elérte a koronavírus járvány. Emiatt a tévés vállalat 200 dolgozóját, köztük magát a vezérigazgatót is egy időre hazaküldték, a ProSieben.Sat1 cégnél kényszerből távmunkára álltak át. Németh S. Szilárdtól, az ATV vezérigazgatójától megtudtuk, hogy az ATV háttérdolgozói is távmunkára álltak át megelőzési célból.
Az ATV azt szeretné elkerülni, hogy a vírus miatt esetleg teljesen le kelljen zárni az épületet, ebben az esetben ugyanis akár a Híradó elkészítése is veszélybe kerülhetne, és csak teljes egészében ismétlésekkel tudnák kitölteni a műsoridőt.
Elmarad a sajtónap, elhalasztják a Televíziós Újságírók Díja gáláját
Épp ma számoltunk be arról is, hogy az országos veszélyhelyzetről szóló, rendkívüli jogrendet hirdető kormányrendelet miatt a szervezők elhalasztják a Televíziós Újságírók Díja márciusi gálaestjét, és azt várhatóan júniusban tartják meg a Budapest Music Centerben. A napokban megírtuk azt is, hogy idén március 15. előtt elmarad a szokásos szabad sajtó napi díjátadó is.
Frissítés
Biztonsági óvintézkedések léptek életbe az RTL Magyarországnál is. Megkérdeztük azt is, lesz-e Survivor.
Frissítés 2.
A TV2 is reagált mostanra a biztonsági intézkedésekkel kapcsolatos kérdésünkre. Megkérdeztük azt is, lesz-e Ázsia Expressz, és hogyan bonyolítják le a Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpada című maszkos showt, de ezekre kétértelmű válasz érkezett.
További hírek találhatók a Media1-en, ahol egy elemzés is olvasható arról, hogy a koronavírus témaköre hogyan árasztotta el a magyar online hírpiacot.