
Bizonytalan időre bezárt Etyekwood, azaz a Korda Filmpark
Azt írják, később tájékoztatást adnak, mikor nyitnak ki újra.
Azt írják, később tájékoztatást adnak, mikor nyitnak ki újra.
Olyan hírességek szerepelnek majd benne mint például Lady Gaga, Elton John, David Beckham, Jimmy Fallon vagy Paul McCartney. A koronavírus elleni küzdelmet támogató, a világ 180 országában vetített gálaműsorról van szó. Magyarországon magyar felirattal lesz látható.
A világjárvány ellenére több mint 80 millió forintot tudott összegyűjteni a Klubrádió a működésére, ami ugyan nem fedezi minden költségét, de szeptemberig biztosítottá vált a rádió működése. A következő hónapok azonban így is nagy izgalomban telnek majd, mert a Médiatanácsnak hamarosan határozatot kell hoznia, meghosszabbítja-e a rádió médiaszolgáltatási jogosultságát. Egyébként az elmúlt hetekben némiképp megváltozott a rádió műsorszerkezete, új műsorok is indultak – erről a főszerkesztő nyilatkozott a Media1-nek.
Újbóli első élő sportközvetítésére készül a Sport1 tévécsatorna. Egy olyan ország sportgálájára kapcsolnak, ahol kitört ugyan a világjárvány, mégsem voltak hajlandók leállítani a tömegrendezvényeket.
A Media1 megkérdezte az ismert rendezőt, hány részt terveznek a vasárnap induló karanténos fikciós sorozatból, vagy hogy készül-e belőle külföldi változat, de a technikai háttérről is érdeklődtünk, például arról, hogyan tudják a színészeket a távolból instruálni.
Ezzel segítik az egészségügyi szervezetek, vállalatok, ügynökségek vagy akár a magánszemélyek kommunikációját a koronavírus idején.
A Kristóf’s Kitchen YouTube-csatorna tartalomgyártójának terveit is átírta a világjárvány.
A TV2 és az IKO Műsorgyártó folyamatosan teszteket végeztet a hamarosan debütáló Egyszer volt Budán Bödör Gáspár című tévésorozat teljes stábján, és csak azokat a munkatársakat engedik a felvételekre, akiknél a teszt negatív eredményt produkál. A széria premier május elején, a többi része csak ősszel lesz látható.
A Media Hungary főszervezője a Media1 érdeklődésére azt mondta, bárhogy is alakul a járványügyi helyzet, június közepén, az eredetileg kitűzött időponthoz képest közel egy hónappal később mindenképp megszervezi a 25. Media Hungary konferenciát. Már csak az nem mindegy, hogy offline vagy online, de mindkét eshetőségre felkészült.
A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indított az ÉkszerTv című műsort készítő Emporia Style Kft.-vel, valamint a műsort közzétevő ATV Zrt.-vel szemben a koronavírus világjárvánnyal kapcsolatban népszerűsített termékek, például kézfertőtlenítők értékesítési módszerei miatt. A Media1 megkérdezte az ATV-t, mit gondolnak az eljárásról, illetve az ügyről: válaszuk a hír végén olvasható.