A napokban a Media1 is beszámolt róla, hogy Segítség! Itthon vagyok! címmel vasárnap este főműsoridőben egy új heti fikciós sorozat indul az RTL Klub képernyőjén. Az új szériát, mely műfaja szerint egy vígjáték lesz, a rendkívüli népszerűségnek örvendő, szintén RTL-es A mi kis falunk alkotói készítik, méghozzá a koronavírus-világjárvány miatt különleges módon, ugyanis az alkotók nem találkoznak közben, hiszen a kijárási korlátozások idején kerülni kell a személyes kontaktusokat.
A Segítség! Itthon vagyok! rendezője Kapitány Iván, aki A mi kis falunkat is rendezte. Az is kiderült már, hogy az új sorozatban fontos szerepet kap A mi kis falunkban Pajkaszeg polgármesterét játszó Csuja Imre. Rajta kívül a sorozatban látható lesz
- Lengyel Tamás
- Debreczeny Csaba
- Fehér Tibor
- Pokorny Lia
- Erdélyi Tímea
- Hevér Gábor
- Mihályfi Balázs
- Kovács Panka
- Martinovics Dorina
- Bata Éva
- Haumann Máté
- Nagy-Kálózy Eszter
- Tóth Ildikó
- Kakasy Dóra
- Nagy Sándor
- Kerekes József
- Zsurzs Kati
- és Szatori Dávid is.
(A felsorolt színészek többen szintén szerepeltek A mi kis falunkban, valamint a produkciót készítő ContentLab&Factory cég más népszerű sorozataiban.)
Megírtuk azt is: a Segítség! Itthon vagyok! olyan emberek hétköznapjairól szól, akiknek az életét a koronavírus miatti karantén megváltoztatta. A szereplők videóhívással tartják egymással a kapcsolatot, vitatkoznak, ünnepelnek.
A Media1 a járvány miatt e-mailben interjúvolta meg a rendezőt, Kapitány Ivánt: a továbbiakban ezt idézzük.

– A sorozat története menet közben alakul, vagy végig előre kidolgozott? Tud reagálni arra a stáb, ami körülöttünk közben történik?
– A történet eleve reagál arra, ami most zajlik körülöttünk, hiszen ez a helyzet hívta életre a sztorit. Valójában már korábban is létező terveinket gyúrtuk össze a jelenlegi történésekkel, és igen, van egy megírt történet, amiben ha napi szinten nem is, de tudunk reagálni az éppen aktuális, meghatározó dolgokra. De nem ez adja a Segítség! Itthon vagyok! lényegét, hanem a fikció, a történetmesélés. Hogy lássuk, hogyan élnek mások ebben a helyzetben, ami persze most is tele lesz humorral.
– Hány epizód készül az új sorozatból? Ha netán extrém esetben másfél évig is elhúzódna a járvány miatti karanténkorszak, akkor is folytatódhat a sorozat?
– A történet olyan hosszú, amilyenre megírjuk, és lássuk be, az élet most ad egy csomó ötletet. A Segítség! Itthon vagyok! jellegéből fakadóan hosszan folytatható lenne, de azért reméljük, nem szabja olyan hosszúra az élet.

– Lesznek a sorozatban nem fiktív elemek is? Mi lesz valós és mi fiktív?
– A teljes történet fikció. Talán néha belefér egy kis rögtönzés, de ez semmivel sem több mint egy hagyományos fikciós sorozat forgatásán.
– A színeszek tényleg teljesen egyedül vannak a forgatások alatt, és maguk rögzítik a jeleneteket? Otthon, a konyhában veszik fel a jeleneteket?
– Igen, végig egyedül vannak, ki itt, ki ott. Kaptak tőlünk egy, a forgatásra megfelelő eszközt, és tulajdonképpen „távirányítással”, de mindent maguk csinálnak. Mi pedig távolról látjuk, hogy mit állítanak be a saját készülékükön, így korrigálunk rajta, ha szükséges.
– Az egész sorozat végig az első előzetes műsorajánló videóban is látott Skype-os felületen zajlik?
– Igen, a történet videochates felületen zajlik végig, ahol úgy látjuk a szereplőket, ahogyan a valóságban is látunk bárkit, akivel videochatelünk.
– Minden színésznél csak egyetlen kamera van? Hogyan lesznek így vágóképek?
– Nincsenek vágóképek. Ahogy említettem, csak úgy látjuk a szereplőket, ahogyan egy videóchates felületen láthatnánk őket.
– Hogyan oldják meg, hogy a felvételek adásképes hangminőséggel, és HD-s minőségben készüljenek? Hiszen nincs hangosításért felelős stáb a helyszíneken, és világosítók sem.
– Túlságosan részletesen nem mennék bele a kérdésbe, mert vélhetően csak keveseket érdekelne, de az a lényeg, hogy semmilyen különleges technikát nem alkalmazunk. Ma már egy közepes mobiltelefon is tud 4K-s felvételt csinálni, úgyhogy a kezünkben lévő technika sokszorosan túlteljesíti azokat a feltételeket, amikre szükség van a televíziós sugárzáshoz.
– Készül külföldi változat is a sorozatból?
– Egyelőre nem. Ez a széria ide készült Magyarországra, a magyar helyzetre. Szóval egyelőre nem gondolkodunk külföldi változaton.
– Egyébként sokkal olcsóbb így előállítani egy sorozatot, mint normál esetben?
– Nyilván olcsóbb, hiszen a stáb sokkal kisebb, de a munka nem sokkal kevesebb…
– Volt valamilyen követhető minta, illetve formátum, vagy teljesen nulláról kellett kidolgozni a szériát?
– Nem, nem volt minta. Ezt a történetet a nulláról találtuk ki, saját fejlesztés. De azt látni kell, hogy ebben nem igazán a forma a lényeges – persze az is érdekes kísérlet – hanem az, hogy videochatre épül egy teljes fikciós sorozat. Erre valóban nem volt előképünk. De ezt a platformot használták már korábban is tartalomgyártók, mint ahogy kamerával is forgattak már filmesek. Nem a technika a lényeg, hanem, hogy milyen sztorit tudunk ezen a felületen megmutatni.
A sorozatgyártás témaköre iránt érdeklődő olvasóink figyelmébe ajánljuk, hogy Kapitány Ivánnal készített a magyarországi sorozatgyártás kulisszáiról hosszabb hangzóinterjút még a karantén bevezetése előtt, februárban a Media1 műsora. A teljes műsor podcast formában visszahallgatható a IDE kattintva.
A Segítség! Itthon vagyok! című fikciós sorozat az ugyancsak most induló Maradj haza magadnak című karanténos reality-hez hasonlóan is az első rész után leálló Apatigris című széria helyén, vasárnap 19:15-kor lesz látható. (Az Apatigris az RTL Most+ nevű netes platformon lesz látható mostantól, míg az RTL Klub a járvány miatt előreláthatólag az őszi tévés csúcsszezonban adja le az Apatigris folytatását.)
További hírek találhatók a Media1-en!