interjú

A Magyar Hang szerkesztősége.

Magyar Hang főszerkesztő: már kulturális fesztiválokról is kitiltottak minket, elvesztettük első fokon a pedofilvád miatti pert

György Zsombor arról beszélt egy csütörtöki interjúban, hogy már a kulturális fesztiválokra sem engedik be a lapjukat, mivel az egyik fesztiváltól több millió forint támogatást vont el korábban Kásler Miklós stábja, miután a Magyar Hang is jelen volt azon. Az interjúban szó esett még a „G-napról”, hogy árulónak tekintik őket a kormánypárti médiában, és arról is, hogy hogy áll az a per, amit ők indítottak, amiért az egyik újságírójukat pedofíliával vádolta meg egy kormánypárti lap.

Sas István reklámfilmes

Sas Istvánra, a magyar kreatívipar egyik legnagyobb koponyájára emlékeztünk Papp-Váry Árpáddal (Media1 Podcast, 2022.05.23.)

A magyar reklámipar egyik legendájáról, a négy évvel ezelőtt elhunyt Sas István reklámfilmesről, reklámpszichológusról, műsorvezetőről, érdemes művészről, nyolcszoros cannes-i díjnyertesről, címzetes egyetemi tanárról beszélgettünk Papp-Váry Árpáddal, a Budapesti Metropolitan Egyetem Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Karának dékánjával, a Magyar Marketing Szövetség alelnökével, Sas István egyik barátjával, majd néhány Sas-reklámba is belehallgattunk, és egy korábbi, 2011-es beszélgetésből is részleteket játszottunk be.

Pokrivtsák Mónika és Vujity Tvrtko

Nagyot megy Vujity Tvrtko interjúja Pokrivtsák Mónikával, az RTL Klub legelső műsorvezetőjével

Még csak fél napja érhető el, máris több mint 132 ezren nézték meg azt a Facebook Live-on, élőben sugárzott videós interjút, amelyet Vujity Tvrtko készített az Egyesült Államokban, Floridában A Meri vagy nem meri és több más egykori RTL-es műsor műsorvezetőjével, Pokrivtsák Mónikával, aki manapság már az USA-ban él, és a neve sem az, ahogyan annak idején megismerhettük, miután 1997-ben októberében ő köszönt be elsőként az akkor induló RTL Klubon.

Skrabski Fruzsina és Bodoky Tamás

A cenzúrabotrány után most mégis interjút csinált a közmédia Skrabski Fruzsinával és Bodoky Tamással

Bodoky Tamással, az Átlátszó főszerkesztőjével kiegészülve pótinterjú készült az Áldozatok 2006 című, a 2006-os rendőri túlkapásokról szóló filmről abban a közmédiában, ahol korábban erre azért nem kerülhetett sor, mert Skrabski Fruzsina megemlítette, hogy Bodoky Tamással közösen dolgoztak a filmen, és Lánczi Tamás, a hirado.hu-t felügyelő igazgató ezek után már nem akarta, hogy megjelenjen a beszélgetés. Bodoky most 11 év után szólalhatott meg újra a közmédia egyik termékében.

Palocsay Géza, a Pepita.hu újdonsült vezérigazgatója, az Adevinta Hungary volt ügyvezetője

„Szeretnék a kollégáimmal valami nagyot alkotni itt is” – Interjú Palocsay Gézával, a Pepita.hu új vezérigazgatójával

A napokban jelentették be, hogy Palocsay Géza, a Jófogást és a Használtautó.hu oldalakat működtető Adevinta Hungary eddigi ügyvezető igazgatója, az egyik legmeghatározóbb hazai digitális szakember lett a Pepita.hu internetes áruház vezérigazgatója. A Media1 készítette a kinevezésével kapcsolatos bejelentés utáni első interjút Palocsayval, akit választása okairól, terveiről és arról is kérdeztünk, akkor most Budapest után Szeghalomra költözik-e a családjával, vagy hogy elégedett-e új munkahelye márkaismertségével.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások