„»Nem kell mindenkinek megfelelni«” – Interjú Skrabski Fruzsinával és Bodoky Tamással a 2006 Áldozatok című dokumentumfilmjükről” címmel jelent meg egy terjedelmes interjú ma, péntek reggel a közmédiás Hirado.hu portálon.
Mint arról a Media1 Skrabski Fruzsina kijelentései nyomán még április közepén beszámolt, kicsivel több mint fél évvel ezelőtt nem jelenhetett meg a hirado.hu interjúja Skrabski Fruzsinával, mert az interjúalany, az Áldozatok 2006 című film készítője megemlítette a beszélgetés során, hogy Bodoky Tamással, az Átlátszó.hu oknyomozó portál főszerkesztőjével közösen dolgoztak a 2006-os utcai zavargások kapcsán történt rendőrségi túlkapásokról szóló filmen.
Skrabski egy április közepén publikált Facebook-bejegyzésében arra panaszkodott, hogy a szóban forgó interjút Lánczi Tamás, a közmédia online igazgatója tiltotta le – arra hivatkozva, mert Bodoky szerinte úgymond lenézi a közmédiásokat és propagandistázza őket.
Most azonban, túl azon, hogy megjelenhetett egy, a film kapcsán született interjú, külön érdekesség, hogy ezúttal Skrabski Fruzsina mellett már Bodoky Tamás is részt vett abban, már a bevezetőben is megemlítve, hogy Bodoky az Átlátszó főszerkesztője.
Az itt elérhető beszélgetést szerzőként Szerencsés D. Márton jegyzi.
Bodoky Tamást több mint 10 éve nem interjúvolta meg a közmédia
A Media1-nek Bodoky Tamás most azt mondta, tudomása szerint Lánczi Tamás továbbra is a helyén van, de az Átlátszó főszerkesztője szerint elképzelhető, hogy így akar kompenzálni a korábban történtek miatt.
Bodoky azt is mondta lapunknak, hogy 11 éve nem szerepelhetett a közmédiában, semmilyen formában sem. Ez tört most meg erre az alkalomra.
Korábban a jobboldali kötődésű Skrabski Fruzsina egyébként azt írta a közösségi médiában a cenzúrabotrány kapcsán, hogy furcsának találja, hogy azzal állt bosszút a propagandistázókon a közmédia, hogy letiltja azt, aki Gyurcsány bűneit bemutatja, a Nemzeti Filmintézet által támogatott és a közmédiában bemutatott filmben. Skrabski azt mondta akkor, szerinte a közmédiában túltolták ezzel is a biciklit.
Skrabski arra az ügyre is utalt akkor, amikor a hirado.hu azért támadta Bencsik Gábor jobboldali újságírót, a Demokrata és a Magyar Krónika című kormánypárti lapok munkatársát, mert az a választások után szóvá tette, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a választási kampányban kapott először megszólalást: 4 év után 5 percet.
Épp egy hete derült ki, hogy nyugdíjba vonul Dobos Menyhért, a közmédia vezérigazgatója.
Kasza János, Szalay Dániel
Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!
További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!