interjú

Gyenge Dániel

„Nem voltam fanatikus náci, nem voltam fanatikus zsidógyűlölő” – interjú a Neokohn újságírójával, akinek a múltjából karlendítős kép került elő

A Media1 podcast- és rádióműsora felhívta Gyenge Dánielt, a Neokohn újságíróját, akinek múltjából néhány nappal ezelőtt több, szélsőjobboldali eszméket dicsőítő fotó került elő: az egyik képen náci karlendítést tett, a másikon nyilas zászlóval pózolt. A zsidó hír- és véleményoldal szerzője a beszélgetés során többek között elmondta, a közélet iránt érdeklődő ember létére hogyan vált egy időre az ordas eszmék támogatójává és hogyan keveredett ki ebből.

Julietta Poli interjú Orbán Viktorral / Instagram

Interjút adott egy kislánynak Orbán Viktor

A kormánykritikus sajtó interjúkérelmeit folyamatosan elutasítja, egy hozzá odalépő fiatal lány kérdéseire viszont a Zeneakadémia folyosóján válaszolt a miniszterelnök. A kormányfő többek között azt mondta, szerinte nincsenek világszínvonalú egyetemek Magyarországon.

Illés Gabriella, a Toxikoma producere

Media1 Podcast: Interjú Illés Gabriellával, a Toxikoma producerével

A Toxikoma című, hamarosan mozikba kerülő, Szabó Győző azonos című önéletrajzi regénye ihlette film producere, a Megasztár, a Nagy Duett és a Propaganda egykori főszerkesztője, a TV2 Média Csoport kábelcsatornáinak egykori kreatív vezetője volt a Media1 legutóbbi vendége.

Pierce Brosnan interjú a Nők Lapja internetes oldalán 2020 nyarán

Nem először verte át a Nők Lapja olvasóit Návai Anikó – Pierce Brosnannal is átverésgyanús interjú jelent meg tavaly a lapban

A Nők Lapja 2020 augusztusában interjút közölt Pierce Brosnan világhírű színésszel. Csakhogy az interjú kísérteties azonosságokat tartalmaz egy másik, nem sokkal korábban Janet Susan R. Nepalestől a GMA Networkön megjelent angol nyelvű beszélgetés kérdéseivel és válaszaival. Magyarországon az anyagot az a Návai Anikó adta le a hetilapnak a saját neve alatt, aki idén nyáron a Scarlett Johansson filmsztárral „készült” álinterjút is összeollózta.

Scarlett Johansson

A Nők Lapja meghamisított interjút közölt Scarlett Johansson világhírű filmsztárral – kirúgják Návai Anikó sztárriportert

„Exkluzív” interjút közölt a Nők Lapja Scarlett Johansson filmsztárral, csakhogy kiderült: az interjú szerzőjeként feltüntetett Návai Anikó újságíró valójában plagizált és csak összeollózott máshol megjelent idézetekből egy anyagot a forrás említése nélkül, tehát nem is került sor interjúra közte és a színész között.

Shabi Michaeli, a Brit Media 50 százalékos tulajdonosa

„Rogán Antal tíz éve a barátom, de soha nem volt közös üzleti ügyünk” – Interjú a 168 Óra kiadójának új társtulajdonosával, Shabi Michaeli izraeli-grúz üzletemberrel

Exkluzív interjút adott a Media1.hu-nak Shabi Michaeli izraeli-grúz állampolgár, aki a napokban 50 százalékos tulajdonossá vált a 168 Órát és az ELLE Magazint kiadó Brit Mediában. Az üzletember, akinek ez az első médiabefektetése, megerősítette lapunknak, hogy barátja Rogán Antalnak, a kormányzati hirdetésekért is felelős fideszes politikusnak, de elmondása szerint a médiavállalatba történő befektetésnek ehhez nincs köze. Az interjúban Michaeli azt is állította, hogy a sajtó valótlanul hozta összefüggésbe korábban a letelepedésikötvény-üzlettel. Elmondta azt is, hogy milyen fejlesztésekkel készül a vállalat: rádióban és televízióban is gondolkodnak, de a Klubrádió semmilyen szerepet sem tölt be a terveik között, függetlenül az abban lévő részesedésüktől. Egyebek mellett megkérdeztük az üzletembert arról is, baloldali lap marad-e a 168 Óra, és számítanak-e állami hirdetésekre, de szó esett arról is, milyen időtávon tervezi tartani a vállalatot.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások