fbpx

interjú

Fábián Tamás (zöldben) megérkezik Bodolai László szobájába a felmondólevelével

Fábián Tamás, az Index.hu volt munkatársa szerint Bodolai László maga is terjesztette az információt, amelynek kiszivárogtatásával vádolta az elbocsátott főszerkesztőt

Az Index volt politikai újságírója szerint emiatt alaptalan Dull Szabolcsra, az elbocsátott főszerkesztőre tolni a felelősséget amiatt, amiért a 24.hu-hoz került az Index kiszervezésével kapcsolatos, az igazgatósági ülésen megvitatott elképzelés. Fábián Tamás a Media1 műsorának adott interjúban azt is mondta, éveken át úgy járt be dolgozni, hogy a Fidesz bármikor megnyomhatja a piros gombot és akkor vége a munkahelyének. Szerinte ilyesmi történhetett.

Gerényi Gábor, az Azonnali.hu társtulajdonosa, az Index átalakítására vonatkozó terv kidolgozója

Gerényi Gábor: Az Index egyik legsikeresebb korszaka volt, amikor Vaszily Miklós volt a vezérigazgató

Gerényi Gábor, az Index átalakítására vonatkozó koncepció gazdája is a Media1 műsorának vendége volt a napokban. Gerényi beszélt a TV2 elnökeként is ismert Vaszily Miklóssal való kapcsolatáról és arról is, hogy van-e összefüggés a koncepció időzítése és aközött, hogy Vaszilyhoz került tavasszal az Index szerződéses partnere, az Indamedia 50 százaléka. Megkérdeztük Gerényitől azt is, hogyhogy őt, az Azonnali.hu társtulajdonosát kérték fel az Index jövőjére vonatkozó koncepció kidolgozására.