
Korlátozzák, hogy mely médiumokkal állhatnak szóba a pekingi téli olimpián a belarusz sportolók
Ezzel jelentősen csökkentették az esélyét annak is, hogy a sportolók Lukasenka rezsimjét bírálják.

Ezzel jelentősen csökkentették az esélyét annak is, hogy a sportolók Lukasenka rezsimjét bírálják.

Ókovács olyanokat állított az Indexnek egy friss interjúban, hogy korábban nem szerepelhetett az intézmény a lap felületén. A Media1 ellenőrizte, igaz-e ez.

Gesztesi Károly két évvel ezelőtti halálára emlékezve megismétlik a színművész utolsó tévéinterjúját.

Ellenzéket támadó anyagok, valamint egy bulváranyag közé került a címlapon az egyházfő üzenete. Nem ez volt a karácsonyi időszak egyetlen érdekessége a kormánypárti médiában.

Már meghallgatható a Media1 Podcast e heti adása, benne az ismert tévéssel készült beszélgetéssel.

Az első influenszerek című beszélgetéssorozatban olyan ismert tévések láthatók mint például Vitray Tamás, Endrei Judit, Rózsa György, vagy például Szinetár Miklós.

Nem érdekelte Nagy Katalint, az állami rádió műsorvezetőjét, hogy egy kormánytag ellen súlyos ügyben büntetőeljárás zajlik.

Sok negatív komment hozzászólás volt alatta.

A Media1 Podcast Starcz Ákossal készített interjújában jó pár, az Index.hu-val és az Indamedia többi lapjával kapcsolatos történésről is szó esett, így szóba került az Index Mészáros Lőrinccel készített interjúja, a Femina főszerkesztőjének és ügyvezetőjének, valamint a Dívány stábjának távozása, az Index Konyhanyelv című műsorában Wahorn Andrással készített, nagy vihart kavaró interjú, a Totalcarnál történt személyi változások, de a vezérigazgató beszélt az Index látogatottságáról és arról is, hogy külső partnerek bevonásával meghívásos pályázatot hirdetnek az Index címlapján néhány dobozra. Szóba került az is, hogy nemrég indexre tette a lapot Karácsony Gergely főpolgármester a városházi ügyről szóló egyik cikk kapcsán, és az is, hogy a Facebook egy ideje korlátozza az Index.hu megjelenítését.

Tizenöt éven át vezette a Népszavát főszerkesztőként, a 2017-es tulajdonosváltáskor azonban leköszönt a Népszava éléről, és ezután csak tiszteletbeli főszerkesztője maradt a lapnak Németh Péter. Idén október közepén azonban visszakerült a lap élére. A Media1 podcast vendége volt Németh Péter, a Népszava régi-új főszerkesztője.