Harmadszor is a Telex javára döntött keddi ítéletében a Fővárosi Törvényszék, első fokon elutasította a bíróság a Megafon Digitális Inkubátor Központ Nonprofit Kft. keresetét – számolt be az alperes hírportál kedden.
A Megafon a Telex három írását is beperelte, és az első és a második esetben is hasonló döntés született.
A mai döntés alapját a portál Lájkbajnokság nevet viselő sorozatának egy cikke adta. Ahogyan a többi esetben, úgy ezúttal is azt próbálta elérni peres úton a Megafon, hogy a bíróság kötelezze a Telexet, hogy írja le azt, hogy a Megafon nem közpénzből működik. A bíróság azonban ezúttal is arra jutott, hogy a lapnak nem kell helyreigazítást közölnie.
3:0
A mai, keddi döntés indoklásában a bíróság hangsúlyozta: a Telex kifogásolt írását a portál novemberi alapcikkével együtt lehet értelmezni (melyre hivatkoztak is). A lap ebben a korábbi írásában arról írt, hogy a kormánypárti Alapjogokért Központ működéséhez eddig csaknem kétmilliárd forinttal járultak hozzá a magyar adófizetők.
Azt vizsgálták, hogy hogyan kapcsolódik össze az Orbán-kormány, valamint az annak üzeneteit felerősítő influenszerhálózat – és hogy juthat-e közpénz különböző alapítványokon keresztül a szervezethez.

Ítéletében a törvényszék azt is kimondta, hogy „valós tényekből levont okszerű következtetésként, véleményként” írt a Telex arról, hogy a Megafonba akár közpénz is juthatott, miközben a Megafon korábban azt állította, úgymond magánadományokból működik.
„Keddi ítéletében a bíróság ismét nyomatékosította, hogy a közpénzt hétköznapi értelmében használhatja a sajtó, amikor azt vizsgálja, hogy az eredetileg állami vagy uniós forrásból származó pénz különböző útvonalakon hova vándorol”
– írta a portál.
Mint arról a Media1 is beszámolt korábban, a Megafon jelentős összegeket fordít olyan kormányközeli megmondóemberek közösségi médiás bejegyzéseinek támogatására mint Déri Stefi, Bayer Zsolt, Rákay Philip, és sokan mások. A Megafon Digitális Inkubátor Központ Nonprofit Kft. vezetője és tulajdonosa ugyanaz a Kovács István, aki a jelentős közpénzekben részesedő, kormányközeli Alapjogokért Központ stratégiai igazgatójaként is tevékenykedik.
További híreket talál a Media1-en! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon, valamint iratkozzon fel a Media1 hírlevelére is!