A Media1 több forrásból is úgy értesült, és ezt a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla is megerősítette érdeklődésünkre, hogy Orbán Viktor fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Törvényszék korábbi ítéletei ellen, és elvitte másodfokra az Ítélőtáblára azokat a sajtópereket, amelyeket korábban olyan médiumok ellen indított mint a 24.hu, az RTL.hu, a Magyar Narancs online, az Index.hu, az Economx.hu. A fellebbezés oka, hogy ezeket a pereket elsőfokon a kormányfő nem jogerősen elvesztette és jelentős perköltség viselésére kötelezték a bíróságok. Orbán a Klubrádiót is perelte: ez volt az egyetlen médium a perelt médiaszolgáltatók közül, ami ellen nyerni tudott elsőfokon – abban az esetben a médiaszolgáltató nyújtott be fellebbezést és vitte el az ügyet a Fővárosi Ítélőtáblára jogorvoslatért.
Érdekesség, hogy az elsőfokon eljáró, a nyilvános tárgyalások időpontját korábban titkolni próbáló Fővárosi Törvényszékkel ellentétben a Fővárosi Ítélőtáblán készségesen elárulták lapunk érdeklődésére, mikor kerül sor Orbán másodfokú tárgyalásaira és a tárgyalásokon milyen feltételek mentén vehetnek részt érdeklődők. Mindez azért érdekes, mert a Fővárosi Törvényszéken az elsőfok esetében még azt állították, ők nem árulhatják el azt, hogy az egyébként nyilvános tárgyalásokra mikor kerülne sor – a Fővárosi Ítélőtábla ezek szerint azonban másképp viszonyul a kérdéshez.
A másodfokú tárgyalások időpontjai
Megtudtuk, hogy Orbán Viktor a 24.hu (Central Médiacsoport) ellen indított sajtóperére október 1-jén 11 órakor került sor az Ítélőtáblán. Az RTL.hu ellen két per is van, az egyikre október 17-én, 10 órakor kerül sor tanácsülés keretében, míg a másik RTL-es per október 24-én, 10:30-kor lesz. A Magyar Narancs internetes oldalának szerkesztősége ellen indított per tárgyalására október 17-én, 9 órakor kerül sor*. A Klubrádió által benyújtott fellebbezést október 8-án, 11 órakor tárgyalják. Az Index.hu (Indamedia) elleni sajtóper másodfokú eljárására október 8-án 9 órakor kerül sor. A szintén az Indamediához tartozó Economx.hu elleni per másodfokú tárgyalására kerül sor leghamarabb, méghozzá már szeptember 17-én, 11 órakor.
Mint a helyszínről tudósítottunk róla június 26-án, Orbán a Hírklikk ellen is vesztett elsőfokon a Törvényszéken, de abban az ügyben érdeklődésünkkor még nem tudták megmondani a Fővárosi Ítélőtáblán, mikor kerül sor másodfokú tárgyalásra, mivel a kérdéseink küldésekor még nem látszott fellebbezés a számítógépes rendszerben. Az az ügy egyébként azért halad lassabban, mivel a kormányfő nem a területileg illetékes bíróságon, Budapesten, hanem 200 km-rel odébb, Pécsen nyújtott be keresetet a Hírklikk ellen, így először át kellett adni az ügyet, ami lassú folyamat – erről itt írtunk.
A tárgyalások és nyilvános ülések egyébként főszabályként nyilvánosak, előzetes regisztráció nélkül bárki érdeklődő számára látogathatóak.
A Spar vezérigazgatójának Orbán oligarcháira vonatkozó szavairól szólnak a perek
Mint arról a Media1 beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök a kormányközeli Biczi és Turi Ügyvédi Iroda (korábbi nevén Biczi és Tuzson Ügyvédi Iroda) segítségével perelt be hazai médiumokat, amiért azok leszemlézték Hans Reisch, a Spar osztrák vezérigazgatójának a Lebensmittel Zeitung című lapban megjelent azon nyilatkozatát, amelyben arról beszélt az élelmiszerlánc vezetője, hogy Orbán oligarchái miatt menekít ki tőkét Magyarországról. Hans Reisch arról is beszélt, hogy „Orbán Viktor már kérte a kereskedelmi multitól: engedje meg rokonának, hogy befektessen a magyar leányvállalatba.” (Az Orbán jogi képviseletét a sajtóperben ellátó ügyvédi irodát a Megafon nevű fideszes internetes propagandaközpont egyik arca vezeti.)
Orbán Viktor mellett a miniszterelnök veje, Tiborcz István is tagadta, hogy így történt. Orbán azért perelt, mert szerinte az állítás valótlan, de az elsőfokon eljáró bíróságok azt állapították meg, hogy a 24.hu, az RTL.hu, a Magyar Narancs, az Economx, az Index, a Hírklikk jogszerűen jelentette meg a cikkét. A Pécsi Törvényszék is hasonlóan ítélt a Pécsi Stop esetében. A 444.hu-t is perelte Orbán a fővárosban, de a tárgyalás előtt néhány órával végül a miniszterelnök elállt a pertől – de már így sem úszta meg a több százezres perköltség megfizetését. A Klubrádió vesztett, de szerintük a bíróság tévesen ítélte meg az ügyet, ezért fellebbeztek. A perekről és ítéletekről itt olvashatnak további részleteket.
* Frissítés: Változás két időpontnál
Az RTL és a Magyar Narancs elleni bírósági tárgyalás időpontját (melyet csillaggal jelöltük) frissítettük, miután a Fővárosi Ítélőtábla július 23-án jelezte részünkre, hogy a korábban általuk megadott adatok sajnálatos módon tévesek voltak:
„Tisztelt Főszerkesztő Úr! A 2024. június 28. napján kelt megkeresésére megküldött tájékoztatásban a 2.Pf.20.386/2024. szám alatt Orbán Viktor felperes által a MagyarNarancs.hu Szerkesztősége ellen sajtóhelyreigazítás iránt, valamint a 2.Pf.20.387/2024. szám alatt Orbán Viktor felperes által az RTL.hu Szerkesztősége ellen sajtóhelyreigazítás iránt folyamatban lévő perek tárgyalási határnapja a korábban megküldött átiratban tévesen került rögzítése, melyért szíves elnézését kérjük. A tárgyalások helyes időpontja: 2024. október 17. napja.”
Jogerős: Orbán másodfokon is pert vesztett a Pécsi Ítélőtáblán
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Orbán Viktor újabb pert vesztett szerdán a Fővárosi Törvényszéken