Nagy port kavart, amikor augusztus 21-én a HírTV Napi Aktuális című műsorának műsorvezetője, Pálffy István a pedofilokat mentegető kijelentéseket tett, türelmet kért nekik a Márki-Zay Péterrel készült interjújában. A televízió csak egy nappal később reagált a kialakult botrányra, ekkor viszont rendkívüli közleményt olvastak be, amelyben tudatták, hogy megváltak Pálffytól és elhatárolódtak a kiskorúak szexuális kizsákmányolóit mentegető kijelentéstől.
A más médiaszolgáltatók esetében még két azonos nemű rajzfilmfigura csókja miatt is a holland társhatóságokat is fellármázó médiahatóság ezúttal úgy tett, mintha mi sem történt volna: teljes hallgatásba burkolózott. A Media1 is hiába küldött kérdést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) arról, mi az álláspontjuk a pedofilmentegető adással kapcsolatban, ugyanis egész egyszerűen nem válaszoltak az ezzel kapcsolatos kérdéseinkre, amiben persze semmi újdonság sincs, hiszen az NMHH, amióta Koltay András lett az elnöke, szinte minden esetben ignorálja a médiapiaci szakmai portálok között vezető oldal, a Media1 kérdéseit, ami jól mutatja Koltay és az NMHH viszonyulását a sajtószabadsághoz és a sajtónyilvánossághoz.
Ezt azonban megelégelve nem sokkal az ominózus adás után végül magánszemélyként is az NMHH-hoz fordultam, és online felületükön keresztül elektronikus úton eljárást kezdeményeztem annak kiderítésére, hogy nem ütközött-e a médiatörvénybe a pedofiliát, azaz egy súlyos bűncselekményt mentegető ominózus adás. Beadványomban arra hivatkoztam, hogy főműsoridőben olyan tartalom került adásba előzetes figyelmeztetés nélkül a HírTV képernyőjén, ami tudomásom szerint megbotránkozást váltott ki sok nézőben, alkalmas lehetett a nyugalom megzavarására és szorongást kelthetett például a kiskorú nézőkben, illetve veszélyeztethette a kiskorúak jellemfejlődését, hiszen káros társadalmi minát mutatott be jónak: türelmet kell tanúsítani a pedofilokkal szemben.
Erre válaszul érkezett meg a napokban részemre írásban egy 6 oldalas dokumentum postán, rajta Koltay András, a Médiatanács elnökének aláírásával. Ebben Koltay a Médiatanács nevében tudatja, hogy a Médiatanács szeptember 19-i ülésén (tehát az ominózus HírTV-s adás után közel egy hónappal) megtárgyalta a HírTV Napi aktuális című műsorszámával kapcsolatos bejelentést, a műsorszámot azonban nem találta jogsértőnek.
A törvény szempontjából mindent rendben talált a Médiatanács
A Médiatanács a nekem küldött levelében úgy fogalmazott:
„A műsorvezető által megfogalmazott mondatok sértők, megbotránkoztatók lehettek, azonban nem érték el azt a szintet, amely a demokratikus nyilvánosság védelme érdekében indokolná a hatósági fellépést, nem közvetítettek olyan üzenetet, amely szerint egyes személyek, illetve társadalmi csoportok emberi méltósága kevesebbet ér másokénál, illetve azok másodrendűnek minősülnek. A beszélgetés során nem érintették az emberi emberi méltósághoz való jogból levezethető, annak részeként értelmezett önazonosághoz, önrendelkezéshez való jogot, az általános cselekvési szabadságot és a magánszeféra védelméhez való jogot.”
Levezették azt is, hogy az ominózus adás nem sértette meg továbbá a gyűlöletkeltésre és kirekesztésre alkalmas médiatartalom közzétételének tilalmát. Ami a műsorszám korhatári besorolását illeti, kifejtették, hogy a Napi aktuális úgynevezett politikai tájékoztató műsorszám kategóriájába sorolandó, ezért nem vonatkozik rá a korhatár-besorolási kötelezettség, tehát nem indokolt a klasszikifációs rendelkezések érvényesülésének vizsgálata.

Nem volt vallási, hitbeli vagy világnézeti meggyőződést sértő a tartalom, ezért nem kellett rá előre figyelmeztetni
Azt a testület elismerte, hogy a médiatörvény alapján a vallási, hitbeli vagy más világnézeti meggyőződést sértő, az erőszakos vagy más módon a nyugalom megzavarására alkalmas képi vagy hanghatások médiaszolgáltatásban történő bemutatása előtt a nézők vagy hallgatók figyelmét erre a körülményre fel kell hívni. Azt is megállapította a Médiatanács, hogy ilyen felhívás nem hangzott el a műsorszám előtt.
Nem tagadták, hogy a műsorvezető megszólalása érzékenyen érinthette a nézők egy részét, azonban a grémium szerint nem közvetített olyan tartalmat, mely a nyugalom megzavarására alkalmas, ugyanis a műsorban nem került bemutatásra vallási, hitbeli, vagy más világnézeti meggyőződést sértő képi vagy hanghatás, így az ilyen tartalomra való figyelemfelhívás nem volt indokolt.
Hozzátették, hogy az ügy sajátossága, hogy a médiaszolgáltató előzetesen nem is készülhetett fel arra, hogy a műsorszámban esetlegesen a nyugalom megzavarására alkalmas tartalom kerül bemutatásra, ugyanakkor az adást követő napon a hivatalos közlemény útján elhatárolódott a műsorvezető álláspontjától és azonnali hatállyal szerződést bontott vele.
A Médiatanács mégsem tartja elfogadhatónak, ami elhangzott
Összességében a Médiatanács úgy ítélte meg – áll a levélben –, hogy a műsorszámmal kapcsolatban nem merült fel sem az emberi méltóság tiszteletben tartására vonatkozó, sem a gyűlöletkeltésre és a kirekesztésre alkalmas médiatartalom közzétételét tiló, sem egyéb médiaigazgatási szabály megsértése, ezért a testület közigazgatási eljárás lefolytatását nem tartotta indokoltnak.
„Mindez nem jelenti azt, hogy a Médiatanács az elhangzottakat elfogadhatónak tartja, azonban a Műsorszámot csak az Smtv. és az Mttv. alkalmazása tekintetében vizsgálhatja és hatósági eljárást csak akkor indíthat, ha a médiatartalom a médiaigazgatási szabályokat sérti meg” – olvasható Koltay András levelének végén.
A Médiatanács egyébként nem először fogja a HírTV pártját. Korábban például egy durva, az ukránok ellen hergelő hírhamisítás ügyében is úgy határozott a testület, nekik ezzel nincs teendőjük.
Pálffy továbbra is a fideszes újságírók Etikai Bizottságának tagja
Mint arról a Media1 elsőként beszámolt, Pálffy István a botrányos kijelentések ellenére a kormánypárti újságírókat tömörítő Magyar Nemzeti Médiaszövetség honlapja szerint a szervezet Etikai Bizottságának tagja maradt. Kérdeztük erről a szervezetet, de hetek óta semmit sem reagálnak az e-mailünkre. Beszédes mindenesestre, hogy a honlapról azóta sem vették le Pálffy Istvánt.
Hamisítási botránya után Érték és Minőség díjat kapott a HírTV és több más fideszes médium
Pálffy István elődjét is elbocsátották a HírTV Napi Aktuális című műsorától
Nem kérdezhetik a HírTV-től kirúgott Pálffy Istvánról a KDNP elnökét a parlamentben
Pálffy kirúgása: Rendkívüli közleményt olvastak be a HírTV műsorában (Videó)
Jogerősen is elvesztette az ATV a „rémisztő képződmény”-pert – a televízió beletörődik az ítéletbe
További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon. Megtalálhat minket Facebookon is.