Életének 63. évében, szeptember 19-én elhunyt Krecz Tibor, Debrecen közismert média- és kommunikációs szakembere. Halálhírét a lánya osztotta meg a közösségi médiában – írta a HajduPress.
Krecz Tibor pályafutását újságíróként kezdte, 1992 és 1997 között a Figyelő gazdasági hetilap rovatvezetőjeként, majd felelős szerkesztőjeként dolgozott, ahová 2009-ben főszerkesztőként tért vissza.
A szélesebb nyilvánosság számára akkor vált igazán ismertté, amikor 1997-ben, az RTL Klub (M-RTL Zrt.) indulásakor a csatorna hírigazgatója lett. Nevéhez fűződik a televízió hírműsori szerkesztőségének felépítése, és televíziós vezetőként a korszak egyik legbefolyásosabb szereplőjévé vált. Később a vezérigazgató-helyettesi posztot is betöltötte, amiről 2000 tavaszán mondott le.
Később az Origo indulásakor is fontos szerepet játszott, majd saját kommunikációs ügynökségében is dolgozott, és vezetett műsort a Klubrádióban volt.
Tevékenysége szorosan összeforrt Debrecennel. Kulcsszerepet játszott a Nagyerdei Stadion felépítésében és sikeres működtetésében. Emellett a Future of Debrecen programot kommunikációs szakemberként segítette – írta a lap.
Debrecenben médiavezetőként és kommunikációs szakemberként vált ismertté, később pedig a debreceni Nagyerdei Stadion építésének és működtetésének egyik meghatározó szereplője lett.
Tocsik-ügy
Bár a Hajdúpress ezt most nem említette, Krecz Tibor nevéhez fűződik az 1990-es évek egyik legnagyobb magyarországi politikai-gazdasági botrányának, a Tocsik-ügynek a kirobbantása is. A Figyelő újságírójaként ő hozta nyilvánosságra, hogy az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. egy ügyvédet bízott meg az önkormányzatokkal folytatott, belterületi földekhez kapcsolódó egyeztetésekkel. Később kiderült, hogy az ügyvéd Tocsik Márta volt, aki tevékenységéért 804 millió forintos sikerdíjat kapott. Az ügyből hosszú éveken át tartó büntetőeljárás és komoly politikai botrány lett.
Egy régi interjú, 2009-ből
Krecz Tibor halálakor az alábbi, lapunk főszerkesztője, Szalay Dániel által még 2009-ben, a Sanoma Media Budapest Újmédia-divíziójának belső hírlevelébe készített interjú újraközlésével tisztelgünk és emlékezünk. Krecz akkoriban újra a Figyelő (a Sanoma Media Budapest) munkatársa volt, és a Klubrádióban is rendszeresen jelentkezett a műsora:
A történetek szerelmese
„Nagyon nagy a tömegtájékoztatási deficit” – indokolja e havi vendéglátónk, a Figyelő régi-új munkatársa, miért tért vissza nemrégiben a lappiacra, ahonnan tizenkét éve tévés, majd nem sokkal később az internetes tartalomszolgáltatói, végül a kommunikációs iparágba nyergelt át. Az idén április óta a Figyelőt irányító médiaszakemberrel az aktuális témák – például hogy hogyan szeretné átalakítani a magazint – mellett még arról is beszélgettünk, hogy melyik focicsapatnak szurkol.
– Öt éven át voltál korábban a Figyelő munkatársa, utána viszont búcsút intettél a lappiacnak, hiszen az RTL-nél, majd az Axelero-nál (a későbbi T-Online) voltál fontos vezetői pozícióban, amíg azt egy vállalati kommunikációval foglalkozó saját vállalkozás érdekében fel nem adtad. Most mégis a sokak szerint lefelé ívelő, bár kétségtelenül szebb napokat látott nyomtatott sajtó piacára térsz vissza. Mi inspirálta a döntésedet?
– Körülbelül másfél-két évvel ezelőttről ered a történet. Úgy gondoltam, hogy vissza kívánok térni a tömegtájékoztatásba. Ezt egyszerűen az indokolta, hogy nagyon nagy a tömegtájékoztatási deficit. Szomorúan tapasztaltam, hogy fontosnak számító információkat milyen nehezen hoz ki a nyilvánosság elé a sajtó. Ehhez lehet médiakritikai oldalról kívülről viszonyulni, de ennél eggyel jobb, ha belül vagy és csinálod, vagyis megpróbálod az elképzeléseidet megvalósítani. A Figyelő tematikája borzasztó fontos és számomra rendkívül kedves, ez egy szempontból jó. Másfelől nagyon fontos a Sanoma politikai neutralitása, tehát ez egy olyan cég, ahol nem merülhet fel, hogy valamilyen tartalmat azért készítsünk el, vagy ne dolgozzunk fel, mert politikai szempontok játszanak szerepet. Itt mindenféle értelemben nagyon komfortos környezetben dolgozhatunk.
– A Figyelő főszerkesztői pozícióval szinte egyszerre, mindössze néhány hét különbséggel üresedett meg az online testvérsite, az FN főszerkesztői széke is. Miért nem inkább a lendületes online piacot választottad?
– Amikor Bálint Viktor lapigazgató megkeresett azzal, hogy itt ez a magazin és lenne-e kedvem a feladathoz, akkor én ehhez viszonyultam és nem kezdtem el azon spekulálni, hogy mást csináljak. Az egy más kérdés, hogy egyébként őrzöm a fejemben mindazokat az ismereteket, amelyeket az eddigi pályafutásom során, például online területen alkalmam volt összeszedni.
– Mennyire hiszel a magazinpiacban? Tévednek, akik már temetni próbálják?
– Történeket mindig fognak olvasni az emberek. Méghozzá akkor is, ha azok komoly tartalmúak is. Persze látjuk, hogy szórakoztató tartalmat nagyon szorgosan fogyasztanak nyomtatva is. Meggyőződésem, hogy a komoly tartalmakat is el lehet adni, ha érdekes történetekbe vannak elhelyezve. A történetek közös jellemzője, hogy valakik tesznek valamilyen környezetben valamit. Nagyon plasztikusan kell bemutatni azt, hogy kik a főszereplők és mi az érdekessége annak, amit ők „művelnek”. És akkor menni fog a lap, olvasni fogják!
– Milyennek ítéled meg konkrétan a Figyelő mostani helyzetét?
– Boldogabb lennék a mostani stagnálónál nagyobb példányszámmal. És erre mondom azt, hogy ennél legyen már több. Hogy mindannyian, azonkívül, hogy újságíróként büszkék lehessünk rá maradéktalanul, azt is elmondhassuk, hogy üzletileg biztonságosabb helyzetben vagyunk.
– Ennek érdekében kisebb-nagyobb változtatásokba is belekezdtél. Milyen terveid vannak?
– Egyetlen dolgot emelnék ki, amit különösen fontosnak tartok. Olyan kifejezésmódot kell alkalmazni, amit a mainál nagyobb közönség is megért.
– Populárisabb irányról van szó?
– Elutasítom, hogy ilyenkor ez jön fel. Ismétlem: érthetőbb, befogadhatóbb. Olyanoknak is, akik nem PhD szinten végzett közgazdák.
– A másik jelentősebb változás, hogy az eddigi belsős újságírók jelentős része külsősként dolgozik a lapnak. Mi indokolta ezt a fajta strukturális váltást?
– A lapcsoport bevételei nem teszik lehetővé, hogy annyi belsős emberrel dolgozzunk, mint korábban. Erre azt a választ adtuk, hogy bizonyos kollégákat felmentünk kötelezettségek alól, és tőlük egyébként vásárolunk tartalmat. A rovatszerkesztők meghatározzák, hogy milyen forrásból milyen anyagokat szeretnének összeszedni. Ezeknek egy részét továbbra is benndolgozó, markánsan azonosítható újságírókkal készíttetik el, megint más részét pedig megvásárolják a piacról.
– Ez viszont akkor azt is jelenti, hogy a külsős újságírók dolgozhatnak máshová is? Ha jól tudom, eddig viszonylag korlátozva volt, hogy a Figyelő mellett máshová is írhatnak-e az állandó szerzők.
– Igen, számukra most már nincs ilyen kötöttség. Azt mondjuk, hogy szakírók, akik adott területen nagyon jók, bukkanjanak fel nálunk és időről-időre megvásároljuk a szakértelműkön alapuló remek publikációikat, de amúgy nem korlátozzuk őket.
– Milyen volt az átalakítás bejelentésének fogadtatása? Feltételezem, nem kis feszültséggel járt.
– Hát, azt azért nem mondhatom, hogy farsangi menethez volt hasonlatos. Kellemetlen dolog olyan emberekkel, akikkel adott körülmények között folyamatosan együtt dolgoztunk, azt közölni, hogy radikálisan megváltoznak a körülményeik. Tehát akiket érintett a hír, valószínűleg rosszul élték, élik át. De azzal tudom biztatni őket, hogy ezzel a lap biztonságos körülmények között tud tovább működni, és a külsős újságírók számíthatnak tőlünk egy biztos megrendelés-állományra. És akkor végeredményben mindenki jól jár, ahhoz képest, ami akkor következhetett volna be, ha ezt nem lépjük meg.
– Milyennek látod a Figyelőt 5 év múlva?
– Húszezer példányszám körüli, jó történeteket mértékadóan, forrásértékűen közlő szeriőz hetilapnak, ami üzletileg stabil körülmények között működik. A 20 ezer egyébként egy perspektíva, mivel ennél valamivel alacsonyabb most a példányszám.
– Az előbb már említetted, hogy a Figyelő ezekben a napokban egyfajta stílusbeli váltáson is átmegy. Ez az oka annak is, hogy – úgy tudom – minden megjelenésre váró cikket egyesével személyesen is átolvasol?
– Az interjú készítésekor – pont az átalakításból adódó plusz feladatok miatt – még nem tartok ott, hogy ezt minden lapszámra elmondhassam, de nem sok időt adok magamnak, hogy ezt érvényesítsem.
– Ezek szerint az a típusú vezető vagy, aki úgy gondolja, hogy ilyen jellegű napi dolgokba is bele kell folynia?
– Meg is ette a fene, ha nem. Ha nem tenném, akkor nem főszerkesztő lennék, hanem nagykövet vagy elnök. Szóval az én felfogásom szerint ez hozzátartozik a főszerkesztő munkájához.
– Többféle nézettel találkozom, van, aki például inkább csak stratégiát alkot és reprezentál.
– Én úgy gondolom, hogy a kettő nem zárja ki egymást. Most abban a fázisban vagyunk, hogy kitűztünk egy irányt, tehát hogy érjünk el a mainál nagyobb közönséget a mostaninál érthetőbb nyelvezettel. A következő, hogy ennek vannak szervezeti feltételei. Ez július 1-jétől megvalósul. Ezeket végig kellett számolni és az összes érintettel egyesével megbeszélni, hogy kivel mi történik és milyen kondíciókkal végzi tovább a munkáját. Ha a stratégiai cél is megvan és a szervezetet hozzárendeltük, akkor jön az, hogy mit csinálunk nap mint nap. És szerintem a főszerkesztőnek naponta meg kell mutatnia, hogy így csináljuk, és így tudunk érvényt szerezni az elképzeléseinknek.
– Változik a lap szerkezete is. Megszűnő, illetve új rovatokra számíthatunk?
– Erre várhatóan az őszi szezonra történő ráfordulás adja meg a választ. Igen, júliusban azzal foglalkozunk a szerkesztőséggel, hogy vajon minden ugyanúgy és ugyanolyan arányban kell-e az újságba, mint eddig, mert ha esetleg nem, akkor jól tervezzük meg, és ősztől legyen ilyen a Figyelő. Ehhez az eddigi kutatások eredményeit használjuk fel, és onnantól fogva az sem kizárt, hogy egy egyébként a képességeiből élő brigád a saját agyára támaszkodva megtervezi és kitalálja, hogy milyen legyen a lap. Magyarán, gigakutatás most nem lesz, pénzügyi okok miatt sem. De elég kutatási anyag van így is, csak jól kell őket kiértékelni.
– Másik e havi interjúalanyunk, az FN új főszerkesztője. Tőle is megkérdeztem, hogy milyen típusú együttműködést terveztek az eltérő lapigazgatókhoz tartozó két szerkesztőség, az online és a print között?
– Igazán szorosat. Azt kell, hogy mondjam, hogy a megérkezésem óta eltelt 7 hét tapasztalatai nagyon biztatóak, pedig Györgyi (Orosz Györgyiről volt szó – megj. a szerk.) még csak ezután áll munkába az FN élén. Úgy látom, hogy a két szerkesztőség tud együtt dolgozni, és erre több konkrét példa is van. Előfordult, hogy a Figyelő újságírója a lap gyártása szempontjából nem előnyös ritmusban jutott egy információhoz, de hogy ne üljünk rajta, megírta az FN-re. És ez fordítva is igaz, hiszen ha a FigyelőNeten valamilyen különleges dolog jelenik meg, akkor ebből mi is ízelítőt közlünk a lapban, hogy nézzék csak meg, hogy az FN mi mindent tud.
– Beszéljünk még egy kicsit rólad! A Figyelő mellett a Klubrádióban is dolgozol…
– Félreértés ne legyen, az én felfogásom szerint az nem egy munka. Hetente két órában a „szószátyártságomat” felhasználva egy rádióműsort vezetek vendégként. Tehát vigyázat, a munkahelyem és a munkám azért a Sanoma és a Figyelő hetilap. De egyébként nagyon élvezem, hogy élő rádióműsort vezethetek.
– Tehát ez csak egy hobbi?
– Annál egy picivel azért természetesen több. Egy nagyon komoly hobbi.
– Ezt folytatod továbbra is?
– Nagyvonalú volt a Sanoma és minden vezetője, akivel meg kellett erről állapodni, azt mondta, hogy rendben van, csináljam.
– Ezenkívül mivel foglalatoskodsz még a szabadidődben?
– Például a gyerekeimmel vagyok. Van egy nagylányom – aki idén érettségizett, és ha minden rendben megy, akkor bejut egy jó egyetemre – és van egy általános iskolás fiam. Ezenkívül, ha tehetem, fertelmesen csápolom a teniszlabdát és elkötelezett futballrajongó vagyok.
– Csak szurkolsz vagy rúgod is néha a bőrt?
– Most már azért nem csinálom, mert nem tudok úgy futni, ahogy az még kispályán is ildomos lenne. Ezért inkább a tenisznél ragadok le fizikailag. A futballt pedig minden változatában és formájában a lehető legtöbb csatornán át nézem, de gyakran kimegyek a lelátóra is.
– Kinek szurkolsz?
– Debreceni ember vagyok, és ennek megfelelően a Luki-hoz húz a szívem.
– Jogászként végeztél Szegeden, utána mégis a média világát választottad. Ez elég nagy váltás volt.
– Pontosan 365 napig dolgoztam jogászként, miután 1988-ban végeztem. Az államjog az egyik kedvenc területem volt, és szenzációs professzorunk volt, akikkel annyira belemerültünk az államélet rejtelmeibe, hogy a csodálatos politikai váltáskor elkezdtem a témáról publikálni. Az derült ki, hogy milyen jó cikket írni és szerkesztőségben dolgozni. És bent ragadtam. Mert jó olyanokról tájékoztatni az embereket, amikről ők azt hiszik, hogy rettenetes. Pedig nem az. Nem egyszerű, de nem is rettenetes.
Szalay Dániel
KERETES
46 éves (az interjú készítésekor), élettársi kapcsolatban él, két gyermek, egy érettségiző lány, és egy általános iskolás fiú édesapja
Végzettség: József Attila Tudomány Egyetem (Szeged) Állam és Jogtudományi Kar (jogi doktor)
„Aktivista. Remélem nem túlmozgásos, bár el tudom képzelni, hogy vannak olyan emberek, akik annak látnak” – válaszolja Tibor arra a kérdésre, hogy milyen habitusú, hogyan jellemezné önmagát, majd hozzáteszi: „Valamilyen szinten bármiről szívesen eszmét cserélek bárkivel, de ha ez odáig húzódik, hogy már elmulasztunk döntési pontokat, akkor már nem habozok lépéseket tenni.” Szabadidejében rádióműsort vezet, teniszezik, vagy a gyerekeivel van. Ezenkívül megszállott médiafogyasztó és focidrukker. Debreceni származású lévén a Lokinak szurkol.
Amikor kedvenceiről, például könyvekről, filmekről kérdezem, így felel: „A jó történeteket szeretem. Például a közép-európai irodalmi szerzőket, mert nagyon jó történeteket írnak. És milyen jó, hogy ebben nem csak a cseh Hašek-et és Hrabalt lehet említeni, hanem ott van Tersánszky, Mikszáth és Móricz is. Meg kell nézni, hogy micsoda történeteket micsoda szókinccsel tudnak leírni. Ilyen szempontból még Rejtő Jenőt is említhetnénk. Játékfilm tekintetében pedig azokat szeretem, akik ilyen történeteket jól tudnak filmvászonra vinni. Ha Boban Markovics fúj egyet a trombitájába, akkor én elmegyek és meghallgatom, illetve ennek megfelelően a Macskajajt is nagyon szeretem filmben. Ezenkívül nagyon kedvelem a ’60-as, ’70-es éveket dokumentáló magyar filmeket.”
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.