Madarasi Anna, Bozó Gergő

Változás: új szóvivőket kapott a Fővárosi Törvényszék

Szeptember 15-től dr. Madarasi Anna fővárosi törvényszéki bíró és dr. Bozó Gergő fővárosi törvényszéki titkár látja el a Fővárosi Törvényszék szóvivői feladatait.

A Fővárosi Törvényszék a Media1-hez eljuttatott hétfői, a Media1-hez eljuttatott közleménye szerint dr. Madarasi Anna a budapesti Eötvös József Gimnáziumban érettségizett, majd 2006-ban szerzett jogi diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, valamint 2004-től az Universitá degli Studi RomaTre jogi karának hallgatója volt.

Szakmai pályafutását a Pesti Központi Kerületi Bíróságon bírósági fogalmazóként kezdte meg. A jogi szakvizsgát 2010-ben tette le, majd 2012-ben nevezték ki bírósági titkárnak. A Fővárosi Törvényszék Elnökségén dolgozott 2015 és 2018 között, ahol 2016-tól a Törvényszék szóvivője volt. 2018-ban nevezték ki bíróvá, és azóta a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumának tagja. 2024-ben az Országos Bírói Tanács póttagjává választották.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett 2018-ban LL.M fokozatot, majd 2019-ben kezdte meg a doktori tanulmányait az ELTE Állam-és Jogtudományi Karának Doktori Iskolájában, ahol a kutatási területe a tisztességes eljáráshoz való jog. Az ELTE ÁJK Európai Közjogi és Nemzetközi Jogi Tanszékének meghívott oktatója.

A Res Iudicata Bírói Egyesület alapító és elnökségi tagja.

Angol és olasz felsőfokú, német és francia középfokú nyelvtudással rendelkezik.

Dr. Bozó Gergő 2020-ban végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, majd 2023-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen fiatalkorúak ügyeinek szakjogásza, 2026-ban pedig a Szegedi Tudományegyetemen európai büntetőjogi szakjogász diplomát szerzett. Az egyetem elvégzését követően, 2020-ban nyert felvételt a Fővárosi Törvényszékre bírósági fogalmazóként, majd a szakvizsga letételét követően – 2024. november 1-je óta – a Büntető Kollégiumba beosztott bírósági titkár. Angol és német nyelven beszél, 2026 tavaszáig 3 féléven keresztül óraadó volt az ELTE ÁJK Büntetőjogi Tanszékén.

***

A 24.hu másodfokon is pert nyert Orbán Viktor ellen – a Kúrián folytatódhat az ügy

Megszólalt a törvényszék Wisinger János ügyében: ez vezetett a cégvezetői eltiltáshoz

 

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Madarasi Anna, Bozó Gergő

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások