fbpx
Gulyás Márton.

Elismerte a Magyar Nemzet, hogy hazudott Gulyás Mártonról, a Partizán alapítójáról

A kormánypárti lap most helyreigazított cikkének szerzője nem vállalta fel a nevét.

A Media1 által megtalált, szerdán publikált helyreigazításban a kormánypárti Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) / Mediaworks lapja, a Magyar Nemzet beismerte, hogy a 2021. június 11-én publikált, „Újabb blokádra készíthet fel a józsefvárosi Soros-iskola” címmel megjelent írásában valótlanul állította, hogy Gulyás Márton a négynapos SZFE-tábor egyik szervezője volt.

A szóban forgó, most helyreigazított cikkben – melynek szerzője nem ismert, csupán annyit írt a lap, hogy „munkatársunktól” – azt fejtegette a kormánypárti orgánum, hogy 2020 augusztusának elején, „egy hónappal az események kirobbanása előtt a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) erre kapható hallgatóinak tábort szerveztek, ahol arról hallgathattak előadásokat, hogyan kell egy egyetemet elfoglalni, barikádot emelni és blokkolni az intézmény működését”.

A lap ennek kapcsán állította azt, hogy a tábor egyik szervezője Gulyás Márton volt – azonban mint most beismerték, valótlanul.

A Magyar Nemzet egyébként tavaly a legtöbb helyreigazítási pert elvesztő médium volt 2021-ben – egy év alatt 20 alkalommal marasztalták el a lapot a Fővárosi Törvényszéken.

A KESMA alá került egyik sajtótermék, a Magyar Nemzet óriásplakátja
A Magyar Nemzet óriásplakátja
Fotó: Ladányi András / Media1

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Borító: Gulyás Márton. Fotó: Partizán / YouTube
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

/** * andre clever */