fbpx
Kövér László, az Országgyűlés elnöke

Újságírók jogsértő parlamenti kitiltása: felszólítással élt Kövér László felé a DK

Arra szólítja fel a Demokratikus Koalíció az Országgyűlés elnökét, fizesse ki ő maga annak a hat újságírónak járó kártérítésnek az összegét, amelyet azért ítélt meg az Emberi Jogok Európai Bírósága, mert a házelnök akadályozta az újságírók munkavégzését, és ezzel megsértette a szólás szabadságához fűződő jogaikat.
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: tumblr
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: skype
Megosztás itt: email

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete szerint Magyarország, illetve Kövér László, az Országgyűlés elnöke megsértette hat magyar újságíró szólásszabadsághoz fűződő jogát, amikor 2016-ban kitiltotta őket a Parlamentből, ezért a magyar államot a bíróság kártérítés fizetésére kötelezte. A strasbourgi bíróság egyhangúlag hozta meg a tavaly májusban azt az ítéletet, melynek összege 1.600.000 forint.

A Demokratikus Koalíció a sajtószabadság május 3-i, hétfői világnapját megelőzően, vasárnap kiadott közleményében azt követeli, hogy Kövér László a saját zsebéből fizesse ki a büntetést, amit az újságírók kitiltásáért kapott az ország, „ne a Parlament kasszájában matasson!”

A DK hozzátette, „a fideszesek szeretik közpénzből fedezni a cehhet, de Kövér László zsebre rakott már annyit a szolgalelkűség jutalmaként, hogy kifizesse a számlát és ne az állam fizesse meg, hogy ő házelnökként visszaélt a hatalmával.”

Az Index, a 24.hu, a HVG és a Népszabadság (NOL) munkatársait azért tiltották ki hónapokra a Parlamentből 2016 tavaszán, mert megszegték azt a házelnöki rendelkezést, amely lehetetlenül szűkre szabta azt a területet, ahol a Parlamentben forgatni lehet. Ezt a szabályozást egyébként a fideszes házelnök azóta még tovább szigorította.

Az érintett újságírókat a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) képviselte a strasbourgi székhelyű testület előtt, ahol megállapították, hogy Magyarország megsértette a szólás- és sajtószabadság nemzetközi egyezményekben garantált jogát, amikor akadályozta a tudósítói munkát, ráadásul a korlátozások ellen jogorvoslati lehetőséget sem nyújtott, vagyis nincs, ami az újságírókat megvédené a házelnök önkényétől.

A kitiltott újságírók egyébként nem öncélúan szegték meg Kövér László rendeletét: ekkor robbant ki az MNB-botrány, és arról akarták megtudni a törvényhozás tagjainak véleményét, hogy a jegybank az alapítványain keresztül közpénz-milliárdokkal támogatott a Fidesszel kapcsolatba hozható cégeket. A kitiltás indokául megjelölt felvételeken Kövér is látható volt, ahogy a neki feltett kérdésekre nem válaszolva, némán továbbhalad a parlamenti folyosón.

További hírek találhatók a Media1-en!

Borító: Kövér László, az Országgyűlés elnöke

Szóljon hozzá!