fbpx

büntetés

Shabi Michaeli (Shabtai Michaeli), Rogán Antal barátja és Milkovics Pál médiavállalkozó

Médiatanács: meg kell válnia a Klasszik Rádiótól vagy a Jazzy Rádiótól Milkovics Pál és Schabi Michaeli közös cégének

Az NMHH Médiatanácsa szerint a jelenlegi tulajdonosi helyzet jogsértő, és emiatt már korábban is róttak ki pénzbüntetést, de nem tettek ennek eleget a médiaszolgáltatók. Most ennek súlyosabb következménye is lesz. A testület e heti ülésén eldőlt az is, hogy újra frekvenciához jut a Best FM Miskolcon és bírságot kapott az Ozone TV.

Nyugat.hu

Hiába kapták el a rendőrök a Nyugat.hu munkatársainak halálos fenyegetőjét

Bár a rendőrség a Facebook és az internetszolgáltató közreműködésével kinyomozta, ki az illető, aki a halálos fenyegetést küldte tavaly a szerkesztőség munkatársainak és a Szombathelyi Ügyészség megállapította, hogy a gyanúsított az üzenetével azt a látszatot keltette, hogy az újságírók életét, testi épségét, egészségét sértő esemény következik be, így cselekménye a büntető törvénykönyvbe ütközik, az ügyészség azt már nem különösebben érezte fontosnak, hogy a történteknek igazán súlyos következménye is legyen.

A Google kaliforniai központja.

Újabb jelentős bírságra számíthat a Google

Az elmúlt évtizedben már több mint nyolcmilliárd eurónyi büntetést kapott a cég versenyellenes tevékenységekért az Európai Bizottságtól, de úgy tűnik, ezzel még közel sincs vége.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások