Mint arról a Media1 már beszámolt, bíróságon is zajló durva tulajdonosi háború folyik a PC World, a Computerworld és a Gamestar című lapok körül, a volt többségi tulajdonos, Tóth Marcell ugyanis továbbra is magát tartja a valódi tulajdonosának, nem pedig a Project029 Media and Communications Kft.-t mindössze pármillió forintért felvásárló, tavaly ősszel a politikai életben is szerencsét próbáló, magát csongrádi polgármesternek is jelöltető Csák Ambrust és Hadzisz Lázárt – utóbbiak viszont természetesen magukat tartják jogos tulajdonosnak.
A lapokat eddig működtető kft.-t korábban megpróbálta felvásárolni egy Puch Lászlóhoz, az MSZP volt pénztárnokához szorosan köthető cég is, de miután ez nem sikerült (Puch azt mondta a Media1-nek, csak belenéztek a cégbe, van-e benne érték), és Csák Ambrus nevére került a cég, az egykori fidelitasos Bozsoki Dániel lett a Computerworld lapigazgatója a konkurenciához távozó Mester Sándor helyett. A Computerworld év elején kinevezett új lapigazgatója a Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő nevével is fémjelzett Digitális Jólét Program (DJP) koordinátoraként is ismert.
A Project029 Media and Communcations Kft. megszűnését kezdeményezték, egyúttal „tükörcéget” hoztak létre hasonló néven és ugyanott
Miután Tóth Marcellel, a volt tulajdonossal máig tart az új tulajdonosként bejegyzett Csák Ambrusék jogvitája arról, kié is a Project029, idén tavasszal Csákék a Project029 Media and Communications Kft. jogutódlással történő megszűnését kezdeményezték. A jogutódnak egy olyan szlovákiai céget, a P029-sk sro-t jelölték meg, amely a Google Utcakép felvételei szerint egy igen különös helyszínre, egy romos raktárudvarba lett bejegyezve Kassán. Csák Ambrus azt mondta erre a Media1-nek, hogy kerestek azóta a céghez méltó új kassai székhelyet a belvárosban, ez csak átmeneti volt.
A Google Utcakép szolgáltatásában látható eddigi helyszín mindenesetre tényleg elég bizarrnak tűnik egy médiacég számára.
Az újságírókat és a termékeket áttették a budapesti új „tükörcégbe”
A fentiekkel párhuzamosan a lapok munkatársait, újságírókat, szerkesztőket egy újonnan létrehozott másik, megtévesztően hasonló nevű és az eredeti médiavállalathoz (Project029 Media and Communications Kft.-vel) megegyező tevékenységet folyató, vele azonos budapesti székhelyre, de eltérő adószámmal bejegyzett „tükörcégbe”, a Project029 Magyarország Kft.-be helyezték át.
A lapok impresszuma alapján Csák Ambrusék a régi cégben lévő termékek többségét is áthelyezték az új vállalatba, így ha esetleg Tóth Marcell, a volt tulajdonos számára is ítélne a bíróság a tulajdonosi háborúban, feltehetőleg ő már csak hűlt helyét találná egykori cége médiatermékeinek és a munkavállalóknak.
Egyes feltételezések szerint épp ez lehetett a cél az új „tükörcég” létrehozatalával, ám Csák tagadta, hogy ez így lenne: portálunknak a külföldi cég létrejöttét nemrégiben regionális terjeszkedéssel indokolta.
Azonban szavai alapján számunkra tovább sem világos, mi szükség volt egy új budapesti cég megalakítására, és épp olyan néven, ha a régit épp megszüntetik, illetve Szlovákiába telepítik át.

A felcsúti kötődésű Atmedia vette át a SmartSense szerepét
A korábban jó viszonyt ápoló Tóth Marcell és Csák Ambrus között teljesen elmérgesedett a kapcsolat. Tóth úgy véli, Csák kisemmizte és átverte őt, míg Csák azt mondja, Tóth alaptalanul kelti rossz hírét és jogszerűen jutott hozzá a Project029-hez mindössze pár millió forintért egy végrehajtási eljárás során.
Várható fejlemény volt ezek után, hogy a volt tulajdonoshoz, Tóth Marcellhez erősen kötődő, korábban a Computerworld, a PC World és a GameStar kiadójával szorosan együtt dolgozó SmartSense hirdetésértékesítő ház és a Project029 között megszűnik majd az üzleti kapcsolat.
Így is lett. Tegnap a Mészáros Lőrinc felcsúti nagyvállalkozó, Orbán Viktor miniszterelnök barátja érdekeltségében lévő Atmedia tévés-rádiós-online sales house „Virágh Mártont, a Project029 Kft. ügyvezetőjét” idézve közölte, hogy az Atmedia átveszi a Project029-médiumok (PC World, Computerworld, GameStar) hirdetési felületeinek értékesítését, sőt a Puliwood című internetes termék hirdetési felületei is az Atmediához kerültek.

Zavaros közlemény
A bejelentés azonban több ok miatt is furcsa. Egyrészt a közleményben „ügyvezetőként” emlegetett Virágh Márton valójában nem ügyvezetője a cégnek, hiszen Csák Ambrus, a Project029 Media and Communcations Kft. és a Project029 Magyarország Kft. többségi tulajdonosa és ügyvezetője idén tavasszal visszahívta ügyvezető igazgatói pozíciójából Virághot, másrészt az újonnan létrehozott tükörcégben eleve ki sem nevezték őt ilyen pozícióra. (Igaz, Virágh Márton a cég egyik operatív vezetője maradt, de jóval kisebb felelősségi körben, mint az ügyvezetői, amikor Tóth Marcell volt a tulajdonos.)

Az Atmedia-közlemény további furcsasága, hogy az Project029 Kft.-vel kötött megállapodást említ, ám mivel immáron jelenleg két Project029 kft. is létezik, így ez alapján a történetet nem ismerő személyek számára nem egyértelmű, hogy a kiüresedőben lévő Project029 Media and Communications Kft.-vel, vagy az újonnan gründolt Project029 Magyarországgal kötötték-e a szerződést. Vélhetően azonban utóbbiról van szó, hiszen mint beszámoltunk róla, a lapokat a régi Project029 új tulajdonosai áttették az új kft-be, azaz a tükörcégbe, így a másikkal nem lenne értelme szerződni.
Fidesz-közeli oligarchától vált függővé a PC World, a Computerworld és a Gamestar
Az Atmedia-Project029 szerződés mindenesetre logikus fejlemény, hiszen így a SmartSense-szakítás után sem marad bevétel nélkül a PC World, a Gamestar és a Computerworld, sőt akár állami hirdetésekből származó bevételekre is szert tehetnek. Mészáros Lőrinc számára is logikus a lépés, hiszen így anyagilag is érdekeltté vált, hiszen jutalékot kap a cége minden egyes kiközvetített hirdetési bevétel után. Az Orbán-kormány pedig bebiztosítva érezheti magát, hogy a szaklapokban, ha akar, gyakorlatilag bármikor közölhet állami hirdetéseket, ha a lap nem utasítja vissza azt.
A szaklapok azonban ezzel függőségi viszonyba kerültek egy kormányközeli oligarchával, hasonlóan ahhoz, mint amikor az Index hirdetési bevételeit értékesítő Indamediának lett tulajdonosa a KDNP-s Oltyán József, majd idén tavasszal Vaszily Miklós, a TV2 elnöke.

Dühös hitelezők
A Media1 egyébként úgy tudja, hogy a „régi” Project029 kft. hitelezői közül többen csak nem olyan régen értesültek a Project029 Media and Communcations kft. szlovákiai jogutódlással történő megszűnési szándékáról. Az ügyben a hitelezők a régi Project029 megszüntetésének felfüggesztését kezdeményezték bíróságon, mivel attól tartanak, máskülönben bennragadna a pénzük.
Beszéltünk a Project029 Media and Communcations Kft. egyik olyan hitelezőjével is, aki büntetőfeljelentést is fontolgatott az eredeti Project029 körül történtekkel összefüggésben.
További hírek és cikkek olvashatók a Media1-en. Érdemes feliratkozni RSS-csatornánkra, Facebook-oldalunkra és napi hírlevelünkre. Hozzájárulhat a Media1 működéséhez, ha ide kattint.