fbpx
Egyre több az álhír című riport az M1 csatornán

Pert vesztett az M1 és a 888.hu a Jobbikkal szemben

A kormányközeli médiumok valótlanságokat közöltek az ellenzéki pártról.
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: tumblr
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: skype
Megosztás itt: email

A 888.hu nevű kormányközeli, a fideszes médiaholdinghoz (KESMA) tartozó oldal ellen azért nyert a Jobbik pert, mert az internetes oldal Volner Jánosra hivatkozva azt állította, hogy a párt még márciusban egy hét alatt milliós nagyságrendben költött a kormánnyal szembeni Facebook-kampányra. A 888 az állítását azonban nem tudta igazolni a bíróságon.

Az állami hírcsatorna, az M1 Ma reggel című műsorában pedig az a valótlan tartalmú állítás hangzott el, hogy egy korábbi párbeszédes politikus lett a Jobbik Sajtóosztályának a vezetője. A nemzeti hírtévén azután jelentették ki ezt, hogy a Jobbik már egy héttel korábbi sajtóközleményéből kiderült, hogy pontosan ki is tölti be ezt a tisztséget.

A Jobbik közölte, hogy a jövőben sem fogja hagyni, hogy „a Fidesz cselédsajtója hazugságokkal traktálja a választókat, és minden esetben fel fog lépni a politikai megrendelésre készített hazugságcunami ellen”.

Az állami MTI egyébként nem közölte a Jobbik közleményét a Közmédia és a 888 álta vesztett perekről.

További hírek olvashatók a Media1-en.

Borító: az M1 egyik riportja. Fotó: M1 Híradó YouTube
Szóljon hozzá!