
Távozik Németh Norbert a Tchibo webshop éléről
Németh Norbert 8 éven át volt e-kereskedelmi igazgatója a cégnek, ahol egy időben nem csak a magyar, de a lengyel területért is felelt.

Németh Norbert 8 éven át volt e-kereskedelmi igazgatója a cégnek, ahol egy időben nem csak a magyar, de a lengyel területért is felelt.

A stressz nem hajlamos válogatni, így még a jól működő családokon belül is felütheti a fejét, annak minden tagjánál más okból.

Szomorú tapasztalata volt mostanában sok munkavállalónak kézhez kapni a felmondását. Előfordul azonban, hogy jogellenesen történik, ezért egy felmondás mintán keresztül bemutatunk mindent, amit erről tudnod kell.

Január elsejétől Peter Gazik veszi át a Telenor Magyarország vezérigazgatói pozícióját.

Drozdy Győző, a Pannon GSM, majd a Telenor meghatározó szakembereként 1993 óta, 28 éven át volt formálója a hazai mobiltávközlési piacnak.

A Klubrádió elnökének nem tetszik, hogy Lampé Ágnes rádiós-tévés műsorvezető másik munkahelyével, az ATV-vel szoros kapcsolatban álló Spirit FM is elindul a Klubrádió által eddig használt frekvenciára vonatkozó pályázaton. A Klubrádióban válaszút elé állították a rádiós-tévés műsorvezetőt: vagy felmond az ATV-nél, vagy nem dolgozhat többé a Klubrádiónál. Megkérdeztük az érintett feleket.

Az ATV közleménye szerint hetek óta tartó személyi konfliktus miatt.

Starcz Ákos vezérigazgató visszavette az Indexhez az elbocsátott Szombathy Pál főszerkesztő által leváltott főszerkesztő-helyettest, ám most új pozícióban.

Az új megbízott vezetőt házon belülről találta meg az Index.

Raffaele Annechino látja el ezután a ViacomCBS Egyesült Államokon kívüli média hálózatának és más tevékenységeinek a vezetését.