távozás

Császár Attila, még az Echo TV munkatársaként

Császár Attila (is) otthagyta az EMMI-t

Még november elején távozott az Emberi Erőforrások Minisztériumából a Hír TV egykori, a 2006-os zavargások idején forradalmat kiáltó riporter-műsorvezetője. Ő már a negyedik sajtófőnök volt. Az utódja is volt Echo TV-s.

A Berényi Miklóst alakító Szőke Zoltán

Nem aggódnak a főgonosz Berényi Miklós távozása miatt a Barátok közt produkciónál

Pénteken szerepel(t) utoljára a 21 éves születésnapját ünneplő, és a sorozatban ugyanennyi ideje látható Berényi Miklós karakterét alakító Szőke Zoltán, de a sorozat készítői nem aggódnak, hogy emiatt megcsappanna az érdeklődés a produkció iránt a jövőben, ugyanis több negatív karaktert is felépítettek, illetve egy régit is visszahoztak.

Az ATV logója

Új főszerkesztő az ATV Híradó élén

A távozó Schwajda Gergő utódját házon belülről találta meg a csatorna, ahol a vezérigazgató a Media1 érdeklődésére azt is elmondta, ezentúl több lesz a belpolitikai hír.

168 Óra

Felszámolás lehet a 168 Óra kiadója ellen, mert több havi bérrel tartozik

Lakner Zoltán, a hetilap távozó főszerkesztő-helyettese hónapokkal ezelőtti fizetését sem kapta meg, ezért felszámolási eljárás megindítását helyezte kilátásba a Köves Slomó nevével összefüggésbe hozható Telegráf Kft., a 168 Óra kiadója ellen.Több más 168 Órás szerző is panaszkodik, amiért nem kapta meg a jussát. Van, aki több éve várja a pénzét hiába.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások