
Közleményt adott ki a Magyar Hang Torkos Matild távozása kapcsán
Tájékoztatást adtak arról, hogyan pótolják a távozó főmunkatársat.
Tájékoztatást adtak arról, hogyan pótolják a távozó főmunkatársat.
Torkos Matild munkahelyváltására október végén kerül sor.
Tarnay Kristóf Ábel, az idén indult új hódmezővásárhelyi városi internetes lap távozó főszerkesztője azt is bejelentette, hol folytatja karrierjét ezután, és hogy ki veszi át a lapja irányítását.
Werovszky Veronika 27 napon át dolgozott a lapnál a tömeges távozások utáni üresedést követően.
Lékai-Kiss Ramónával, Stohl Andrással és egy világsztárral érkezik a TV2-re a Dancing with the Stars című műsor. Lékai-Kiss Ramóna 17 év után mond búcsút az RTL Klubnak.
Az informatikai szektorban folytatja karrierjét.
A műsorvezető szerint a KESMA rádiója jelenleg egy süllyedő hajó. A Retro Top40 című műsornak vége.
A távozó vezető szerkesztő úgy érzi, a főszerkesztő elbocsátása után már nem tudna olyan lelkesen dolgozni, ahogyan tette azt korábban, az elmúlt 12 évben.
A tévés már az egyetem átalakításának bejelentésekor kérte a szerződése felbontását, de csak most hozta nyilvánosságra, hogy már nem dolgozik ott.
Két fontos fotó is készült hétfőn és egy videó, ahol Munk Veronika, a volt főszerkesztő-helyettes bejelenti, hogy előfizetéses alapú új oldalt indítanak