
Beperli Jakab Péter a Bors című kormánypárti bulvárlapot
A Jobbik elnöke szerint a kormánypárti KESMA bulvárnapilapja valótlanságokat írt róla.

A Jobbik elnöke szerint a kormánypárti KESMA bulvárnapilapja valótlanságokat írt róla.

A Gyurcsány-ellenes játékfilm vetítésére a terembérlet közel 365 ezer forintot emésztett fel, de a fideszes politikusként is ismert Győrffy Balázs azt állítja, az összeget maga fizette ki nézőtársainak.

Eldőlt az is, hogy a Médiatanács haladékot ad a Karc FM számára, hogy elindítsa vidéki rádióit a hónapokkal ezelőtt megszerzett, ám egyelőre mégis üresen álló frekvenciáin.


Míg az ellenzék pazarlást emlegetett, a Fidesz azt állította, hogy az NMHH felelősen gazdálkodik és dicséretet érdemel. Az ellenzék bírálta a közmédiát, amiért például elhallgatta az előválasztással kapcsolatos híreket, Hoppál Péter, a Fidesz politikusa viszont azt mondta, azoknak kellene elnézést kérnie, akik az M1 tévécsatornát „agymosó propagandának” nevezik.

November 10-én igazították helyre a valótlan állítást, amit Kálomista Gábor Elkrtuk című Gyurcsány-ellenes játékfilmjéből vettek át még október 26-án.

Több tanár ugyanakkor nem tartotta etikusnak a kötelező részvételt.

Sérelemdíj megfizetésére és a perköltség megtérítésére kötelezték a HEOL-t.

Összefoglaló az első, immáron nem Karas Monika vezette Médiatanács-ülésről.

Bocsánatkérésre és sérelemdíj fizetésére kötelezte a lapot a bíróság egy egyelőre nem jogerős ítélettel.