fbpx

propaganda

A Hirado.hu nyitóoldala 2019. november 11-én reggel.

Lapít a kormánymédia a hétvégi választási eredményekről

Most vasárnap több településen is meg kellett ismételni az önkormányzati választásokat, az ellenzék szempontjából fontos győzelmeket hozó végeredményeket azonban mégsem tartotta fontosnak több kormánybarát médium: inkább igyekeztek eldugdosni.

A fideszes városházát okolja a kampányban hamis fotót leközlő Bácskai Napló főszerkesztője

A választási kampányban az ellenzéki jelölteket manipulált fotókkal lejáratni próbáló lap vezetője egy tévériportban arról beszélt, hogy az akkor még fideszes városházától kapta a képeket. De kiderült más érdekesség is a Bácskai Napló és ezen keresztül a fideszes médiarendszer működése, illetve a lapnál azóta bekövetkezett nagy fordulat kapcsán.

A Lokál 2019.10.15-i száma

A Lokál kormánypárti sikereket látott Budapesten

Az ingyenes Lokál mintha egy alternatív univerzum híreiről tudósítana, de legalábbis meglehetősen egyoldalúan tálalja még az önkormányzati választás tényszerűen visszaellenőrizhető eredményeit is.

A Fidesz-KDNP gödöllői polgármesterjelöltjét látogatja meg Orbán Viktor

Lemérték, hogyan tolja a Fideszt a kampányhajrában az állami tévé

A 444 portál öt település tükrében vizsgálta meg a mostani önkormányzati választással kapcsolatos híradásokat és ellenőrizték, hogy milyen hírekről számolt be az M1 Híradó július 31. és október 5. között. Az eredmények alapján az MTVA minden korábbinál erősebben a Fidesz kommunikációs eszközévé vált.

VOLT Fesztivál 2019. fotó: Sziget Zrt.

Sokba került az Orbán-beszéd a VOLT Fesztiválon

208 millió forint közpénzt emésztett fel, hogy Orbán Viktor rendszerváltáskori hangját sugározzák a Sziget Zrt. fesztiválozóinak, írja a G7, mely arról is beszámolt, hogy a fesztiváliroda legalább 2 milliárd forint állami pénzt kapott az elmúlt években, ám ennek ellenére mégsem biztosítja az állami pénzekkel kapcsolatos transzparenciát, az ezzel kapcsolatos kérdésekre pedig nem válaszolt.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások