
Eljárás indul a közmédia ellen, hosszabbítást kapott a Rádió 1 Pécsen és Villányban
Erről még a leköszönő Médiatanács-tagok döntöttek a héten.

Erről még a leköszönő Médiatanács-tagok döntöttek a héten.

Stop, álljunk meg egy szóra, pontosabban egy i-re vagy y-ra! Nézzük, hogyan változhat meg valakinek a neve a halála után egyik pillanatról a másikra, jókora káoszt okozva a fejekben és a sajtóban. Közben pedig eláruljuk azt is, ki kapta az idei médiadíjat, amit a volt NMHH elnökről neveztek el.

Azon, hogy újabb 9 éven át kizárólag a Fidesz emberei gyakorolnak kontrollt a magyar médiapiac felett a Médiatanácsban. Nemzetközi sajtótájékoztató volt a parlamentben a tegnap bejelentett 4 név kapcsán.

Most már szinte biztos, hogy a következő 9 évben is újból kizárólag Fidesz-támogatta jelöltek ülnek majd a magyar médiapiac felügyeletét ellátó Médiatanácsban. Íme a jelöltek névsora.

Korábbi jogsértései miatt a Rádió 1 2020-ban lejáró miskolci jogosultságát nem hosszabbíthatná meg a Médiatanács, így a cég a médiaszolgáltatási jogosultságának meghosszabbítására irányuló kérelmétől visszalépett. De még van egy út a számukra a túlélésre, amiben úgy tűnik, a Médiatanács e heti döntése is segíti.

Az NMHH Médiatanács múlt hét keddi döntését senki, így maga a médiahatóság sem verte nagy dobra.

Ez a Médiatanács e heti üléséről kiadott összefoglaló alapján derült ki. A testület napirendjén volt ezenkívül több más rádiós ügy, például a Karc FM és a Mária Rádió hiányosnak talált pécsi rádiós pályázata,
egy kérelem a miskolci Rádió 1-től, továbbá egy, a televíziók akadálymentesítésével összefüggő jelentéssel is foglalkozott a Médiatanács.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság jogi képviselője a Media1 főszerkesztője által indított közérdekű adatigénylési perben a Fővárosi Törvényszéken azt kezdte el ecsetelgetni, hogy rossz az információszabadságról szóló törvény, ha az előírja, hogy bárki belenézhet a közérdekű adatokat képező dokumentumokba. A jogász szerint a bárki szót nem kellene úgy értelmezni, hogy mindenki.

A grémium e heti ülésén az RTL Klubra és az M5-re kirótt csekély összegű bírság mellett arról is határozott, elkezdi kidolgozni a székesfehérvári Vörösmarty Rádió által eddig használt rádiós frekvenciára a pályázatot.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) látja el a Civil Rádió jogi képviseletét a Médiatanács elleni perben.