médiatanács

rádió

Mészáros Lőrinchez közeli rádiók is pénzügyi támogatáshoz jutnak a Médiatanácstól

A Médiatanács bejelentette, hogy mely rádióknak ítélt meg műsorgyártói támogatást, így derült ki, hogy a támogatási pénz egy része Mészáros Lőrinchez közeli rádióknál landol majd, de jut a pénzből kesmás rádiónak is. Egyébként indul a soproni és a nagykanizsai közösségi rádiós pályázat, valamint Szentendre és Gyomaendrőd is készülhet.

Az M1 nemzeti hírcsatorna híradója

Döntött a Médiatanács a Karácsony-interjúról

A testület e heti ülésén szerepelt a Mészáros Kata által elkészített, sokak által kifogásolt színvonalú, sőt egyes vélekedések szerint jogszabályba ütköző, az M1-en sugárzott riport, de a Médiatanács úgy döntött, nem indít eljárást a történtek miatt.

Az MTVA épülete Budapesten Fotó: Ladányi András, Media1

Benyújtotta a Párbeszéd a médiatörvény módosítóját

Törvénymódosító javaslattal fordult tegnap az Országgyűléshez az ellenzéki párt a közmédia sorozatos jogsértései, például a Mészáros Kata által elkészített Karácsony-interjú kapcsán. A párt a Médiatanácsot is megkereste.

A székesfehérvári Vörösmarty Rádió frekvenciáján most nem szól semmi

Elnémíttatták a fideszes cimborák a fideszes kötődésű Vörösmarty Rádiót (videó)

A fideszes cimborákkal feltöltött Médiatanács döntése alapján elnémult éjfélkor az egyébként fideszes vezetésű Székesfehérvár helyi rádiója, a több mint 25 éves Vörösmarty Rádió, de Hagymásy András, a rádió vezetője a Media1-nek azt mondta előzőleg, bízik benne, hogy hamarosan ideiglenes frekvenciaengedéllyel visszatérhetnek az éterbe.