
Nem lép fel a Médiatanács az M1 és az MTI kapcsán
Eldőlt az is, hogy a Médiatanács haladékot ad a Karc FM számára, hogy elindítsa vidéki rádióit a hónapokkal ezelőtt megszerzett, ám egyelőre mégis üresen álló frekvenciáin.

Eldőlt az is, hogy a Médiatanács haladékot ad a Karc FM számára, hogy elindítsa vidéki rádióit a hónapokkal ezelőtt megszerzett, ám egyelőre mégis üresen álló frekvenciáin.

A Simicska-médiabirodalom egykori jogásza, aki október végén lemondott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács éléről, hogy azután az Állami Számvevőszék alelnökeként az eddigihez hasonló fizetésért, havi bruttó 4,2 millió forintért folytassa tovább állami karrierjét, jelentős, nettó 40,9 millió forint összeget kapott lemondását követően az NMHH-tól végkielégítés és kártalanítás címén. Karas a lemondásával hozzásegítette a Fideszt, hogy előreláthatólag 2030-ig hasonló kontrollt gyakorolhasson a magyar médiapiac felett, mint teszi ezt már 2010 óta.

Budapesti látogatása során Didier Reynders uniós biztos a Partizánnak adott interjút.

A strasbourgi Európai Emberi Jogok Bíróságához fordult csütörtökön a Klubrádió, mivel úgy véli, hogy a Magyar Állam, pontosabban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa megsértette a vélemény-nyilvánításhoz fűződő jogait, amikor 2020 szeptemberében megtagadta a rádió frekvencia-használati engedélyének meghosszabbítását újabb hét évre.

Míg az ellenzék pazarlást emlegetett, a Fidesz azt állította, hogy az NMHH felelősen gazdálkodik és dicséretet érdemel. Az ellenzék bírálta a közmédiát, amiért például elhallgatta az előválasztással kapcsolatos híreket, Hoppál Péter, a Fidesz politikusa viszont azt mondta, azoknak kellene elnézést kérnie, akik az M1 tévécsatornát „agymosó propagandának” nevezik.

Egyedüli magyarként Arató András bekerült idén a Riporterek Határok Nélkül függetlenségi díjának jelöltjei közé – tudta meg a Media1.

Összefoglaló az első, immáron nem Karas Monika vezette Médiatanács-ülésről.

Elfogadtak egy tanulmányt a Z- és Y-generációk internethasználatáról, rádiós frekvenciapályázatokkal foglalkoztak és médiaszolgáltatókat figyelmeztettek.

Egymás után nyerik az LBK szócskát tartalmazó cégek az értékes fővárosi frekvenciákat: az LBK-cégek tulajdonosai mind a kormányközeli megbízásairól ismertté vált Litter-Biró ügyvédi iroda munkatársai. Nagy rádiós médiabirodalom épül a háttérben: a több elnyert frekvenciával potenciálisan jelentős, milliós közönséget érhetnek el.

A Nemzet Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa e heti ülésén egy homoszexualitás témájával foglalkozó, a TV2 által sugárzott tévéműsort és internetes újságcikket vizsgált, és döntött több rádiós frekvencia ügyében is. A legfontosabb döntés ezek közül az, hogy a Rádió 1 pályázata hibásnak bizonyult Szegeden, ezért előfordulhat, hogy végül le kell kapcsolni az adást. A Tilos Rádiót trágárkodásért bírságolták.